Málta

 

A tarxieni templomegyüttes, amelynek romjait Máltán a föld alatt találták, Európa egyik legrégebbi emléke. 1902-ben nagyszabású építkezés kezdődött Málta fővárosa, Valletta külvárosában. A ciszternákat építő munkások váratlanul egy földalatti kamrára bukkantak. Leereszkedve a belsejébe egy sor, egymással összefüggő barlangot találtak, amelyek emberi csontok tömkelegét rejtették. Féltek, hogy az építkezést leállítják, ezért a házak felépüléséig nem jelentették az esetet…

Mire kiderült, hogy mit találtak, már hatalmas rombolást végeztek. A felsőbb szintet teljesen lerombolták az alapozáskor, az alsó kamrákat pedig szeméttárolásra használták. A bajt még tetézte, hogy az első kutató, aki látta a romokat, anélkül halt meg, hogy bármiféle erre vonatkozó írást hátrahagyott volna. De mindabból, ami megmaradt, látszik, hogy Nyugat-Európa, de talán az egész világ egyik legrégebbi és legtitokzatosabb templomegyüttesével van dolgunk.

Hal Saflieni Hypogeuma

1905 és 1911 között a máltai régészet atyja, Sir Themistocles Zammit feltárta Paolában Hal Saflieni Hypogeumát (a görög szó föld alatti kamrát jelent). Ez egy több mint 20 barlangból álló láncolat, amelynek tagjai egymásból nyílnak. Van köztük természetes és emberkéz alkotta is. A kamrák fő vonulata észak-déli irányú, déli csücskében található a Szentek Szentje elnevezésű nagy barlang, ahol kőből faragott templomhomlokzat vezet a belső szentélybe.

A barlangrendszer északi részében található a jósda. Az ovális üreg csodálatosan veri vissza a hangokat, méghozzá úgy, hogy minden hangra sokkal magasabb visszhang válaszol. A kései ókorban a jósokról azt tartották, hogy beszélgetni tudnak a halottakkal. Aki a jós megváltozott hangját hallotta vissza a kamrában, joggal feltételezhette, hogy egy halott őse válaszol neki, a jós mint médium közvetítésével. A Hypogeum egyik árkában találtak egy kis szobrot, az ún. Alvó Nőt, amelyet vagy áldozat gyanánt dobtak oda, vagy a jós által ajánlott betegséggyógyító kúra egyik eleme volt. Az Alvó Nő, az ókorban oly divatos "gyógymód", az inkubáció bizonyítéka, a sírban alvó beteg látomást lát, amely vagy próféciai, vagy gyógyító jellegű.

Ezzel összhangban a Fő terem egyik falába egymás felett több bemélyedést vágtak, hogy ott a nyugodtan alvó ember álmában a halottaival beszélgethessen. Egy sokkal prózaibb magyarázat szerint viszont maguk a halottak kerültek ide, tehát halottasház lehetett.

A barlangrendszer fő vonulatából sok kisebb kamra ágazik el. Ezekben találták a legtöbb csontot. A Hypogeum tehát - esetleges más funkciója mellett - egy nagy, közös sír volt.

Több mint 6000 ember csontjait találták itt, származásuk Kr. e. 3500 és 3000 közé tehető. Feltehetőleg ugyanaz a hagyomány az alapja, mint a Szardínia szigetén lévő, sziklákba vájt tömegsírkamrának vagy a dél-spanyolországi és portugál tömegsíremlékeknek. Ahogy ez utóbbi földfelszín feletti megalitikus sírokat, a máltai sírkamrákat is a Kr. e. 3. évezred első felében használták, bár készülhettek valamikor korábban is. A máltai Hypogeum azonban abban is különbözik a többi megalitikus emléktől, hogy a kőtömbök felszínét érintetlenül hagyták, a homlokzatokat és az átjárókat viszont aprólékos munkával faragták meg. Kinek a kezét dicsérik ezek a faragások, és miért készítették őket ?

A tarxieni templomok

Málta több történelmi emlékének feltárására az után került sor, hogy egy helybeli paraszt elmesélte Zammitnak, mit talált a Tarxien közelében fekvő gabonaföldjén. Zammitot felbátorították a cserépedénydarabok, melyeket az eke kifordított a földből, s 1915-ben megkezdte az ásatást. Hamarosan kiderült, hogy prehisztorikus templomra bukkant.

A tarxieni lelőhely Valletta külvárosában áll modern épületektől övezve. Hajdani épségében lenyűgöző látványt nyújthatott. A három templom, amelynek romjai ma is láthatók, a helyi hívők számának jelentős emelkedése miatt épülhetett.

A cserepek ugyanis arról tanúskodnak, hogy a templomokat együtt, egyszerre használták. 1929-ben Zammit azt feltételezte, hogy a kőkorszak végén, Kr. e. 3000 körül épülhettek. A radiokarbon tesztek ezt az időpontot megtoldották még 500 évvel, vagyis az első templom építése Kr. e. 3500 körül kezdődött…

Málta őskori lakosai a ma "Kövér Nő"-nek nevezett istenséget imádták.

Marhát, birkát áldoztak neki, és valószínű, hogy jóslás is folyt. Az állatáldozatok egyértelmű bizonyítéka az a realisztikus relief, amelyre birka-, sertés- és bikaalakokat faragtak. Az istennőt, akinek kedvéért ezeket az állatokat leölték, mindenki megcsodálhatja a vallettai múzeumban. A töredékből ítélve 2,4 m magas lehetett. Ma már csak redőzött szoknyájának az alját és két vastag lábát láthatjuk.

A Földanya kultusza

Málta más részein is találtak olyan szobrocskákat, amelyek egy hihetetlenül kövér nőt ábrázolnak. James Wellard brit író Eltűnt városok nyomában, című könyvében azt írja, hogy a Málta sziklás vidékén lakóknak állandóan rettegniük kellett az éhségtől. Ez lehetett az oka, hogy istennőjük a "Kövér Nő" lett. "Amennyire a mai, jóltáplált nyugati turistának visszataszító a kövérség bálványozása, annyira magától értetődő az alultáplált ősök esetében… Wellard szerint nem istennőt ábrázolnak a szobrocskák, hanem egy földi, hús vér Venust, azaz a kor szépségideálját, aki azért szép, mert "a testén lévő sok háj a sok táplálékot, a jóllakottságot jelképezi". Mások a brit régésszel, Jacquetta Hawkesszal értenek egyet, aki Az őskori ember atlasza című könyvében arra a következtetésre jutott, hogy a Kövér Nő ábrázolásai azt bizonyítják, hogy ezekben a templomokban az ősi mediterrán vallás istennőjét, a Földanyát tisztelték…

Tarxien és Hal Saflieni közeli szomszédsága ezt az elképzelést támasztja alá. Ha Tarxienben a neolit kori emberek egy kövér istennőt imádtak, aki a Föld termékenységét és a bőséget jelképezte, akkor a Hal Saflieni-sírkamrák, hitük szerint, visszahelyezték a halottakat a Földanya méhébe.

A máltai templomok virágkora kb. 800 évig tartott. Utána hirtelen elhagyatottakká váltak, a lakosság pedig eltűnt. Talán aszály, éhínség, pestis vagy invázió sújtotta őket, nem tudjuk. Bármi történt is ezzel a kőkorszaki civilizációval, a bronzkorban betelepülők Máltát már néptelennek találták…