Hasfelmetszõ
Jack
A
macskaügyességű, vérszomjas és kegyetlen gyilkos egy
sötét londoni nyomornegyed utcalányai közül szedte áldozatait.
Az 1888-as év gyilkosát soha nem fogták el a rendőrség
mégis lezárta az ügyet. Vajon miért ?
A
rendőrségre egy nagyobb méretű levél érkezett, benne
egy emberi vesedarabbal: “Ezt a fél vesét egy nőből
szedtem ki. A másik felét megsütöttem és megettem."
A
feladó a boríték szerint a “pokolból" írt. 1888 őszét
írjuk, rövidesen egész London tudja, hogy a hátborzongató
levél Hasfelmetsző
Jacktől származik, aki akkor
végzett negyedik, nyilvánosságra került áldozatával,
a negyvenhárom éves Catherine
Eddowesszel.
Mind
a négy nő szánalmas, öregedő, elnyűtt prostituált volt,
akik a Whitechapel
nyomornegyedben
voltak kénytelenek megalázó foglalkozásukat űzni. A
legszerencsétlenebb szegények valóságos emésztőgödre
volt ez a környék: keskeny utcák és sikátorok vezettek
a kocsmák, bordélyházak és ópiumbarlangok mocskos útvesztőjében.
A gyerekeknek fele sem érte meg az ötéves kort, és e
züllött, koszos nyomornegyed minden apró helyiségében
gyakran heten zsúfolódtak össze.
Ilyen
kilátástalan körülmények között sok nőnek nem volt más
választása, minthogy utcalány legyen, ha el akarta kerülni
a kegyetlen éhhalált. Érthetetlen módon éppen ezek a
lányok lettek a Hasfelmetsző áldozatai, akit soha nem
azonosítottak, és nem is tartóztattak le.
Halál
a sűrű ködben
Első
áldozata a negyvenkét éves Mary
Ann “Polly" Nichols volt, akinek
augusztus 31-én éjszaka
vágta át a torkát. Miközben a lány haldokolt a koszos
kis sikátorban, gyilkosa huszonöt centiméteres hosszú
késével felhasította a hasát. Nyolc nap múlva a negyvenhét
éves, tüdőbajos “Sötét
Annie" Chapmant ugyanilyen eszközzel
és módon küldte a másvilágra.
Ekkor
kezdték emlegetni még egy whitechapeli utcalány
meggyilkolását. Őt ugyan egyszerűen leszúrták, ezért
a rendőrség nem hozta összefüggésbe a Hasfelmetszővel,
de a közvélemény rémült felháborodása arra kényszerítene
a hatóságokat, hogy erősítést küldjenek a nyomornegyedbe.
Az
aggódó
londoni üzletemberek által támogatott Whitechapeli
Polgárőrségbe pedig egymás után
jelentkeztek a magándetektívek és a polgári önkéntesek.
Az erősödő félelem leleplezte a viktoriánus világ sötét
oldalát. Az elkényelmesedett társadalom sokáig nem törődött
azokkal a kegyetlen körülményekkel,
amelyekbe a szegényeket kényszerítene.
Abban
a korban, amikor a nemi életről nem is tettek említést,
az úgynevezett “tisztességes emberek" szemet hunytak
a város számtalan prostituáltjának tevékenysége fölött.
Továbbra
is a figyelem középpontjában maradt viszont a gyilkos,
aki vörös tintával írta első, tettével kérkedő levelét,
és “Hasfelmetsző Jack" aláírással látta el. Gúnyolódása,
hogy a rendőrség soha nem fogja el, megalapozottnak
tűnt, de a gyilkosságok bizonyos rendszeresen ismétlődő
motívumait sikerült meghatározni.
Orvosszakértők
megállapították, hogy a gyilkos balkezes és jártas az
anatómiában, nagy szakértelemmel és pontosan tudja eltávolítani
az emberi testrészeket.
Az
is kiderült, hogy a bűntényeket este 11 és hajnali 4
óra között követte el. Mindez azonban nem jelentett
elegendő támpontot. A nyomozók ekkor a gyilkosságokban
ártatlan embereket kezdtek üldözni csupán azért, mert
ismert visszaeső bűnözők, szexőrültek, elmebeteg sebészek
vagy éppen hentesek voltak. A gyanúsítások azonban sorra
eredménytelennek bizonyultak.
A
gyilkos merényletei egyre merészebbek és visszataszítóbbak
lettek. Szeptember 30-án éjfél után azonban megzavarták,
amikor a negyvenöt éves Elizabeth, “Hosszú Liz" Stride
torkát vágta el, ezért a Hasfelmetsző
gyorsan eltűnt az éjszaka ködében, áldozatát holtan
hagyta, de nem csonkította meg. Amikor megtalálták a
nőt, egyik kezében egy fürt szólót, másikban édességet
tartott. A tanú, aki megzavarta
a gyilkost, hallott ugyan lépéseket, de a tettes arcát
nem látta.
A
szokott kedvtelésétől megfosztott Hasfelmetsző
negyvenöt percen belül újra támadt. Áldozata akkor Eddowes
volt, megölte és kibelezte, veséje egy darabját postán
küldte el a rendőrségnek. Néhány méterrel arrébb az
őrszem meglepő módon semmit sem hallott.
Ezen
a mozgalmas éjszakán, amikor a nyomornegyed minden sarkán
állt egy rendőr, és mindenfelé járőröztek, a feltehetően
véres ruhájú gyilkosnak megint sikerült elmenekülnie.
Egy
gyanúsított a királyi udvarból
A
Hasfelmetsző
a kettős gyilkosság után hat hétig visszavonult. A nyomozás
eközben meglehetősen érdekes irányt vett.
Stride
és Eddowes meggyilkolásának éjszakáján egy járőr
feltartóztatott egy meglehetősen elegáns urat, akit
egy whitechapeli
utcalánnyal látott beszélgetni. Amikor kikérdezte a
választékos beszédű és modorú gyanúsítottat, aki orvosnak
mondta magát, és egyáltalán nem illett a mocskos környezetbe
az meggyőzte a rendőrt, hogy engedje szabadon.
Természetesen
a pletykák azonnal terjedni kezdtek. Vajon előkelő társaságból
való a gyilkos, és valamilyen őrült megszállottság vonzza
a nyomornegyedekhez és azok szerencsétlen prostituáltjaihoz
?
Majdnem
egy évszázadon át volt gyanúsított Clarence hercege,
Viktória
királynő unokája. A korabeli
újságok azonban soha nem említették ezt, hiszen a herceg
a trónörökös, Edward walesi herceg (a
későbbi VII.
Edward király) legidősebb
fia volt. A herceg labilis elmeállapota közismert volt
akkoriban.
Akik
őt tartották Hasfelmetsző Jacknek, arra hivatkoztak,
hogy az utolsó gyilkosság után a herceget elmegyógyintézetbe
vitték, és 1892-ben bekövetkezett haláláig ott tartották.
Egy
jól időzített öngyilkosság
A
legvisszataszítóbb gyilkosság november 10-én kora reggel
történt. Hajnali háromnegyed négykor a szomszédok arra
ébredtek, hogy sikoltozás hallatszik a 24 éves Jane
“Fekete Mary" Kelly szobájából. Amikor a háziúr
szolgája nappal bemerészkedett, nyilvánvalóvá vált,
hogy Hasfelmetsző
Jack járt ott, kihasználva
az áldozat félreeső lakásának háborítatlanságát. A holttestet
gondosan kibelezte, szívét és veséjét eltávolította,
a testrészeket pedig körberakta a szobában.
Ez
a brutális és különös gyilkosság volt az utolsó, amelyet
hivatalosan Hasfelmetsző
Jack számlájára írtak. A rendőrség
heteken belül lezárta az ügyet, anélkül hogy
a felháborodott közvéleménynek bárminemű magyarázatot
adott volna. A Whitechapeli Polgárőrség néhány
tagjával bizalmasan közölték, hogy a gyilkos, miután
beismerte tetteit, a Temzébe ölte magát. Sokan azt gyanították,
hogy hivatalos részről szándékosan eltussolják az ügyet,
hogy mentsék Clarence
hercege vagy egy gazemberré
lett rendőrtiszt jó hírét.
Ami
a vízbefúltat illeti, “Fekete Mary" Kelly meggyilkolása
után valóban kifogtak egy öngyilkost a Temzéből. Egy
sikertelen ügyvéd, Montague
John Druitt anyja elmebetegsége
miatti elkeseredésében december 3-án vízbe ölte magát.
Búcsúlevelét soha nem hozták nyilvánosságra, és könnyen
elképzelhető, hogy ő tette azt a bizonyos vallomást,
amelyre a rendőrség az ügy lezárásakor hivatkozott.
Druitt,
egy arisztokrata orvos család sarja előkelő angol iskolába
járt, és jó kapcsolatban állt a társadalom felső köreivel.
A Nagy-Britannia
legősibb és legelőkelőbb családjainak sarjait tömörítő
Az apostolok klub
tagja volt. Köztudott volt róla, hogy gyűlöli a nőket.
1888.
július 1-jén Mrs. Druittot beszállították egy
elmegyógyintézetbe. Fia rendszeresen látogatta, és valószínűleg
egyre jobban rettegett saját elmeállapota miatt. Bárhonnan
ment is anyjához a kórházba (akár irodájából, akár abból
a fiúintézetből, ahol szerény keresetét testnevelő tanárként
egészítette ki), keresztül kellett haladnia a Whitechapel
kerületen.
Vajon
Druitt félelmeiből és nőgyűlöletéből született-e
meg az a szörnyeteg, aki Hasfelmetsző
Jacknek nevezte magát ? Testvére,
William októberben szellemi kimerültség és abnormális
viselkedés jeleit fedezte fel rajta. November 30án Druittot
rövid úton elbocsátották iskolai állásából.
Egyesek
véleménye szerint klubja, Az apostolok mindent
elkövetett jó hírnevének megőrzése érdekében. Talán
a klubtársak javasolták Druittnak
az öngyilkosságot, vagy éppen ők ölték meg őt, hogy
véget vessenek kielégíthetetlen és barbár szenvedélyének.
Utána pedig rávették a hatóságokat,
hogy ne fedjék fel az igazságot, hanem zárják le az
ügyet.
A
nem kevesebb mint tizennégy gyilkosság elkövetésével
gyanúsított ismeretlen támadónak három hónapos rémuralma
alatt ténylegesen talán öt áldozata volt. A vér bűvöletében
élő Hasfelmetsző Jacket,
aki úgy választotta ki áldozatait, hogy a helyszínek
Whitechapel
térképén keresztet alkossanak, valószínűleg soha nem
fogják azonosítani, még kevésbé megérteni.