Nazca

 

Az Andok hegyvonulata és a Csendes-óceán között, 520 km2-nyi területen egyenes vonalak, gigantikus mértani ábrák és állatokat formázó hatalmas rajzok százai töltik meg "a világ legnagyobb jegyzet tömbjét". A sivatagi ábrák többsége a Nazca hátság talaján, az ibolyakék-fekete hegyek előtt található. A puszta, sivár fennsík, ahol még fű sem nő, szüntelenül vibrál a hőségben; ez ugyanis a Föld le szárazabb vidékeinek egyike.

Az utóbbi tízezer évben alig esett eső a halványsárga talajra, mely homok, agyag és kalcit keveréke. Ha valaki most sétálna rajta, lábnyomai évekig megmaradnának. A rendszeresen jelentkező viharos szelek, fekete réteggel vonták be a vöröses sziklákat, melyeknek letöredezett, éles szilánkjai mindenütt elborítják a talajt A 16-17. századi spanyol krónikaírók néhány utalásán kívül a Nazca vonalak lényegében észrevétlenek maradtak kb. 50 évvel ezelőttig.

A perui archeológia megteremtője, Julio Tello és két barátja örökítette meg elsőként a rajzokat 1926-óan, majd az 1930-as évek elejétől tájékozódási pont lett a repülőpilóták számára. De csak 1941 után kezdtek komolyan foglalkozni velük, miután dr. Paul Kosok amerikai régész és felesége a Nazca hátságra utazott.

Mit ábrázolnak a rajzok ?

A sivatag köves talaját a rajzolatok szerint törték fel, s előbukkant a sárga homok altalaj. Ez feltehetően kézi erővel történt, igásállatok igénybevételére utaló jelet ugyanis nem találtak. Különböző szélességű és hosszúságú vonalak sokasága, némelyik meghaladja a 8 km-t, sőt az egyik 65 km hosszú (!), tart a szélrózsa minden irányába, gyakran első látásra találomra keresztezik egymást. A gigantikus négyszögek, háromszögek és trapézok repülőterek és kifutópályák képét idézik fel, másutt irdatlan rajzok, absztrakt alakzatok, valamint óriási állatábrázolások bukkannak elő a vonalak kusza hálózatából. Az alakzatok növények leveleit és ágait, állat- és madárfigurákat ábrázolnak, olykor e két forma furcsa kombinációi, mint például egy emberalak, amelynek bagolyfeje van, valamint egy madár, amelynek hosszú kígyó tekereg a csőre helyén.

Különböző állatalakzatokat véstek így a sivatag talajába: egy pókot, jó néhány madarat, egy majmot, egy bálnát, egy kígyót, egy lámát, egy gyíkot, egy virágot, valamint egy dicsfény övezte férfi alakját. A figurák egyike másika nagyobb, mint két futballpálya, a gyík hossza, pl. meghaladja a 180 m-t. A 18 madár, köztük a kolibri és a kondorkeselyű, némelyikének hossza 25 m körül van, másoké azonban eléri a 275 m-t is.

Az egész vidéken Nazca agyag edénycserepek ezrei buktak ki a földből. Az Európában is jól ismert mesterséges kőhalmok egész sorát fedezték fel. Néhány kőhalom mellett fakarók maradványai állnak, a feltételezések szerint Nazca földmérők használták őket a rajzok megtervezésénél, míg másutt állatáldozat nyomaira bukkantak. A fennsík végén, a termékeny Nazca völgy mellett szobrok és sziklarajzok csoportja látható. Az egyik, egy 25 m magas kettős szikla, emberi fejet formáz, s rajzok borítják, egyes vélemények szerint a négy emberfajt ábrázolja. A sziklafal számos rajzolata pedig csak akkor látható, amikor a Nap sugara megvilágítja, egy bizonyos napszakban, vagy az év egy határozott periódusában.

A grafikus ábrázolás legnagyobb méretű munkái az Andokból a Csendes óceánba ömlő folyók által vájt völgyek közt elterülő sivatagos vidéken találhatók. Peru fővárosától, Limától, az ősi Machu Picchutól és a Titicaca tótól (a Föld legmagasabb fekvésű tavától) kb. egyenlő távolságra lévő Nazca 12 000 éve lakott település.

Kik készítették a rajzokat, és mikor?

A Nazca fennsík számos állatrajza a vonalakat megelőzően készült. Ez azonnal szembetűnik, hiszen a vonalak sok helyütt állatrajzokon haladnak át. Ebből arra következtethetünk, hogy a rajzolatokat két részletben vésték a sivatagba, először a madarakat és egyéb alakzatokat, majd a vonalakat. Az ábrákat szinte teljes bizonyossággal a Nazcák készítették a Kr. e. 500 és a Kr. u. 500 közötti ezeréves periódusban. Ez az indián népcsoport az inkákat megelőzően népesítette be Peru déli partvidékének jelentős részét, ám az idők folyamán kihaltak, s írott nyelvre utaló bizonyítékot nem hagytak hátra. Egyszerű földműves és természetimádó nép volt, s agyagedényeik festett képeinek tanúsága szerint boldog, gondtalan életet éltek.

A legtöbb ismeretünk a Nazca népről a sírjaikból származik. Halottaikat magzati testtartásban temették el, s edényeket és más tárgyakat helyeztek el mellettük a sírban. A völgy fala mentén, temetkezési helyeken hantolták el őket, ahol a sivatag peremén vastagabb termőföldréteg alakult ki. Az egyik temetkezési helyen a becslések szerint 5.000 sír van, de csaknem valamennyit felbolygatták és kifosztották a helyi sírrablók, a huaquerók.

Miért volt olyan sok vonal és alakzat ?

A Nazca vonalakra vonatkozó kevés korai utalás egyike a 16. századi spanyol konkvisztádorokkal érkező elöljáró, Luis de Monzon írásaiban található. Monzon lejegyezte, hogy holmi ősi ösvényekről, megmunkált kövekről és más régészeti leletekről szólva, az öreg indiánok a virakocsákról beszéltek neki. Ez a kis népcsoport az inkák előtt érkezett erre a tájra egy másik országból. Az utánuk letelepülő indiánok a jelek szerint hallgattak a virakocsákra, szentként tisztelték őket, s utakat építettek számukra, amelyek ma is láthatók.

Senki nem tudja igazán, miért született olyan sok vonal és ábra, mint ahogy azt sem, miért olyan nagyok az alakok s olyan egyenesek a vonalak. Egy biztos, a talaj túlságosan laza ahhoz, hogy a négyszögek és vonalak Földön kívüli lények űrhajóinak leszállópályái lehessenek. (Természetesen a ma épített űrjárművek súlyát és alakját alapul véve…) Bizonyosnak tűnik az is, hogy a vonalak nem ősi utak, mert némelyikük váratlanul hegycsúcsokon ér véget, míg mások megszakadnak. Az sem valószínű, hogy szemhatárjelzők lennének, hiszen egy távoli csúcshoz, dombhoz vagy észlelhető célponthoz képest csupán véletlenszerű kijelölések.

Dr. Paul Kosok az elsők között tanulmányozta a vonalakat; véleménye szerint a Nazca hátság "a világ legnagyobb csillagászati könyve". Az ő elméletét, mely szerint a vonalakat csillagászati naptárnak tervezték és használták, vette át dr. Maria Reiche, német csillagász és matematikus, aki az 1940-es évek közepétől vizsgálta a rajzolatokat, és több mint 40 évet szentelt arra, hogy megkísérelje megmagyarázni rendeltetésüket.

Dr. Reiche meggyőződése, hogy a vonalak az égitestek, a Nap, a Hold, a bolygók és a csillagok, egymáshoz képest várható helyzetét jósolták meg, segítségükkel állapították meg minden évben a vetés pontos idejét, a folyókban a víz megjelenését s az aratás megfelelő időpontját. Használhatták őket a nyári és téli napforduló, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség, valamint a nap- és holdfogyatkozások időpontjának kiszámítására is. 1968-ban Gerald Hawkins amerikai csillagász alapos komputeres vizsgálat alá vette a Nazca vonalakat. A vizsgálatok azonban nem támasztották alá dr. Reiche teóriáját. A német csillagásznő azzal érvelt, hogy a statisztikai minta nem volt elég kiterjedt ahhoz, hogy mértékadó eredményre vezessen…

Más kutatók, köztük a perui történész, dr. Hans Horkheimer, valamint Tony Morrison brit filmrendező és író, aki megpróbálta megfejteni az ábrák jelentését, elméleteiből és hipotéziseiből vallásosabb magyarázat született. Teóriájuk szerint minden vonal egy családhoz vagy rokonsági kapcsolatban álló klánhoz tartozhatott, akik rendszeresen karbantartották saját ösvényüket. Ezeken a helyeken, különösen a kőhalmokkal, forrással vagy szent dombbal jelölteken, talán ősatyáik emlékének hódoltak. A nagy vonalak, négyszögek és trapézok egy teljes közösséghez tartozhattak, az állatfigurák a szentképek szerepét töltötték be, ahol az ünnepeken az egész falu hálaadásra és közös imára gyűlt össze.

Hogyan keletkeztek a vonalak és alakzatok?

A figurák roppant mérete, a tökéletes arányok, valamint a hihetetlenül egyenes vonalak végtelen spekulációkra vezettek arra vonatkozóan, hogyan végezhettek a Nazcák ilyen precíz geodéziai munkát. Egyenesek húzásához elegendő mindössze három, szabad szemmel vonalba állított karó, az első a kezdőpont, a tőle kb. 100 m távolságra lévő középsőt meg addig mozgatják, míg egy vonalba nem kerül a harmadik, még távolabbival. A rejtély nem is ez, hanem hogy miként tudták megtartani a vonalak pontosságát nagy távolságokon át is, egyik-másik vonal elhajlása a kilométerenkénti 2 m-t sem éri el…

Tetszetős, noha túl messzire menő az a feltevés, mely szerint a Nazcák valamiféle légi járművel képesek voltak repülni. Még ha ez igaz lenne is, változatlanul nehezen találnánk magyarázatot arra, mi módon irányították a földön dolgozó mérnököket, hogy megőrizzék a vonalak egyenességét, s ne térjenek el az adott iránytól. Ráadásul méretük miatt az alakzatok teljes átlátása csak bizonyos időszakokban lehetséges a levegőből…

Az a feltételezés, hogy a Nazcák ismerhették a repülés titkát, két forrásból ered. Először, a környéken talált gazdag cserépedénylelet festett képeinek némelyike ábrázolhat akár léghajót vagy sárkányrepülőt is. Másodszor, sok vonal végén megfeketedett sziklákat körülzáró széles, kör alakú "égetőgödröket" találtak, melyek hőlégballonok felszállóhelyei is lehettek…

Ezt a teóriát próbálta ki a gyakorlatban, a Peruban élő amerikai Bill Spohrer. Léghajóját olyan anyagokból és technológiával építette meg, mellyel feltételezése szerint a Nazcák is rendelkeztek. A Nazca sírokból pl. olyan szövet került elő, amelynek szövése finomabb a mai ejtőernyők alapanyagáénál, s erősebb, mint amiből a hőlégballonokat készítik…

1975 novemberében Spohrer, Condor I. nevezetű léghajóját, az egyik "égetőgödörben" gyújtott tűz melege a levegőbe emelte.

A léghajó, nádgondolájában két tapasztalt léghajóssal, Jim Woodmannel és Julian Knott-tal, repült egy ideig. A Condor I. idő előtt, de biztonságosan földre tette utasait, miután egy széllökés a talaj közelébe sodorta, majd közel 350 m magasságba emelkedett, s további 4,8 km-t repült. Lehetségesnek tűnik tehát, hogy a Nazca geodéták és mérnökök a levegőből irányították a vonalak és alakzatok készítésének munkálatait. Hogy valóban így történt-e vagy sem, még bizonyításra szorul…