Aztékok ?

 

Teotihuacán roppant kiterjedésű városának áhítatot keltő romjai csaknem ugyanazon a tengerszint feletti magasságon fekszenek, mint az Újvilág másik lenyűgöző települése, a perui Machu Picchu. Ezzel azonban a hasonlóság véget is ér. Mert míg az utóbbi meredek szirtek között szorong, Teotihuacánt a Mexikói-völgy tágas síkságára tervezték.

Ez a domborzati carte blanche tág teret hagyott a tervezői fantáziának, lehetővé tette, hogy az építők kipróbálják elgondolásaikat arról, milyen hatások rejlenek a tömeg és a tér, az árnyék és a fény viszonyulásában. Mert Teotihuacán valóban azt az érzetet kelti a látogatóban, mintha egy nagyszabású kísérlet lenne, melynek célja azt kitapasztalni, hogyan lehet szervezni és irányítani egy nagy népességet a félelem és a tekintély eszközeivel.

A Nap és a Hold piramis

Teotihuacán 23,5 km² területen helyezkedik el, középpontjában a Nap piramissal, melyet az 1. században emeltek egy korábbi építmény romjain.

Mindegyik oldala 225 m (hasonló kiterjedésű, mint óvilági párja, a Kheopsz-piramis), bár 70 m-es magasságával feléig sem ér az utóbbinak. Ez semmiképp sem kisebbíti a csaknem 2,5 millió tonna, napon kiégetett tégla összeállításához és építménnyé emeléséhez szükséges szervezettséget.

1971-ben az archeológusok véletlenül fedeztek fel a piramis alatt kb. 6 m mélységben egy 100 m hosszan keleti irányba tartó természetes barlangot, amelyet szentélyként használtak az építkezés előtt és után is. A spanyol hódítást megelőzően Mexikó őslakói anyaméhnek tekintették az ilyen barlangokat, melyekből a távoli múltban a Nap és a Hold, valamint az emberi faj előhírnökei a világra jöttek.

A Kr. u. 2. évszázad második felében készült, nemrég helyreállított Hold piramis, hasonlóan grandiózus, de kisebb méretű épület, talpvonalai egyenként 145 m-esek.

A szoláris vagy férfias és a lunáris vagy nőies építmények közötti méretkülönbség majdnem minden kultúrára jellemző. Például a chartres-i székesegyház Nap koronázta tornya észrevehetően magasabb a Holddal díszítettnél.

A Hold piramistól déli irányban, 3,2 km hosszan nyúlik el a Holtak sugárútja, amely valójában nyílt udvarok sora, szélességük egyenként 145 m, és az aztékok által sírboltoknak vélt, kis emelvények szegélyezik őket. Pedig nem azok. Teotihuacán lakói ugyanis elégették halottaikat, majd a hamvakat szemfedőbe burkolták, s házuk padozata alá temették el.

A sugárút a Ciudadela, a Citadella mellett halad el, amely egy óriási, 640 m oldalhosszúságú, négyszögletes tér. Keleti oldalán áll Kecalkoatl temploma. A hatszintes, lépcsőzetes piramis jellegzetes "falud-tablero" stílusban épült, az enyhén lejtős falakat négyszögletes burkolólapok fedik. A falakon rendkívüli erőt, bátorságot sugalló domborművek sorakoznak, a Tűzkígyó, a Nap égi útjának jelképe Kecalkoatllal, a Tollas-kígyóval, a levegő és a föld, a mennybéli és a földi birodalom egységének megtestesítőjével váltakozik.

A hatalmas, négyszintes Nap piramis felépítéséhez a becslések szerint 3000 ember 30 évi munkájára volt szükség. Tengelye, a Nap pályáját követve, kelet-nyugati irányba mutat. Feltehetőleg a Világegyetem középpontjának jelképeként építették, négy sarka a négy égtájat szimbolizálja, csúcsa pedig az élet középpontja.

Teotihuacán építői

Nem tudjuk, kik alapították a Kolumbusz előtti idők legnagyobb városát. Valamikor az aztékokat tartották az építőknek, de amikor ez a nép felfedezte a települést, az már 700 éve romokban állt. Sőt a romváros olyan nagy benyomást tett rájuk, hogy Teotihuacánnak nevezték el, ami az ő nahuatl nyelvükön azt jelenti, "azok lakhelye, akik az istenek útjával rendelkeztek."

Bárkik emelték is e pompás várost, mesterien értettek mind az építészet, mind a kormányzás művészetéhez. Szobrászatuk leginkább az egyszerű, dísztelen kőmaszkokkal nyűgözi le a látogatót. A maszkokat nefritből, bazaltból és jade-ból faragták, szemüket éhkagyló héjából vagy obszidiánból rakták ki. Fazekas művészetük jellegzetes darabjai a váza alakú fazekak és a henger formájú, háromlábú, talpas edények, melyeknek mintázata a kínai bronztárgyakéra emlékeztet.

A síkságot környező vulkánokból nyert obszidiánt nagyra becsülték az antik világban, mert rendkívül élesre lehetett faragni. Teotihuacánban legalább 350 helyen foglalkoztak ennek az értékes, természetes üvegnek a megmunkálásával, s valószínűleg e műhelyek alapozták meg a város kereskedelemből származó gazdagságát.

Teotihuacán kereskedett, s meglehet, uralma alatt is tartotta, Mexikó középső felvidékével, s talán Közép-Amerika nagy részével. Ebben a titokzatos városban készült finom mívű vázák kerültek elő szerte Mexikóban a főemberek sírjaiból. E sírok a Kr. u. 150-600 közötti időből származnak, amikor Teotihuacán hatalma csúcsán állt. Lélekszáma ebben az időben megközelítette a 200.000-et, s ez az akkori világ hatodik városává tette.

A feltárt csont varrótűk és árak arról tanúskodnak, hogy a település lakói ismerték a varrás és a kosárfonás mesterségét. Bár egy sem maradt fenn, minden bizonnyal voltak könyveik, mert értettek a betűvetéshez. Írásukat még nem fejtették meg, azt mégis tudjuk, hogy a számokat rovásokkal és pontokkal jelölték, miként elődeik, az Olmékok is.

Étlapjuk pedig a mai igényeket is kielégítő, étvágygerjesztő olvasnivaló, őz, nyúl, pulyka, kacsa, liba, hal, kukorica, futóbab, tök, úritök, paradicsom és avokadó. Mexikóvárostól 80 km-re, északra található Tula, a Tolték birodalom fővárosa, a minden bizonnyal a birodalomhoz tartozott a 100 km-re fekvő Teotihuacán is.

Mi történt ezzel a csodálatos metropolisszal ?

Téotihuacán pusztulását csakúgy rejtélyes homály fedi, mint kezdeteit. A végromlás magjait feltehetőleg az éghajlat vetette el, amely egyre szárazabbá vált, és a terméshozam csökkenését eredményezte. A kegyelemdöfés azonban kb. Kr. u. 700 táján érte, amikor északi barbár betolakodók lángok martalékává tették a város központját, s ezt követően további 200 évig éltek Teotihuacánban.

Így pusztult el az Újvilág egyik tündökletes civilizációja. Romjai ma is látványosak, de milyen lenyűgözőek lehettek akkor, amikor a fekete bazalt stukkódíszei és festményei a szivárvány minden színében ragyogtak! Ennek szívfájdító nyomai az erőteljes rajzolatú, kék, píros, sárga és barna freskók, melyek néhány palota falán ma is ott ékeskednek.

Abban az időben, amikor Róma napja leáldozott, s Európát barbár hordák támadása rázkódtatta meg, Mexikóban olyan civilizáció jött létre, mely megvalósította a legmagasabb rendű társadalmi kohéziót és művészi érzékenységet. Ám évek kitartó kutatómunkája áll előttünk, míg Teotihuacán rejtélye napfényre kerül a Mexikói-völgy futóhomokja alól...