Rakéta
Kínában
1232-t írtak. A császári csapatuk Oien King kínai várost
támadták s a csata sehogyan sem akart eldőlni, bár a
falakat és a mezőket a lekaszabolt emberek holttestei
fedték.
Már
- már úgy látszott, hogy a várost megtartják az elkeseredetten
védekezők, amikor a támadók soraiból félelmetes tűzkígyók,
lángoló, ostorformájú durrogó repülő eszközök zúdultak
az ellenségre. A szemmel alig követhető röptű, szörnyű
fegyver, ahová csapott be, robbant, gyújtott. A támadók
behatoltak a városba és évezredes szokás szerint nem
hagytak életben senkit sem…
Egy
korabeli kínai krónikás ecsettel, fekete tussal rajzolt
írásjelei tanúsították korszakunk legfélelmetesebb fegyverének,
a harci rakétának első megjelenését.

Megszületett
a rakétafegyver. A kínai szóhasználatban ettől kezdve,
mint a "Viharzó tűz lándzsája" néven említették és elfogadott
harci észközévé vált hosszú századok vérfürdőinek.
A
rakétát az 1200-as években a korábban már használt gyújtónyilakból,
Kínában fejlesztették ki. Keletkezésének alapja a feketelőpor
lehetett, hiszen az első lándzsarakéták, már a puskapor
elégésekor keletkezett reaktív erőt használták fel.
Nemsokára
az arabok is megismerték a kínai harci eszközt, erről
tanúskodik 1285-ben keltezett haditechnikai kézirat,
amelynek szerzője Hasszán al Rammahn és a rakétáról
a legnagyobb természetességgel, mint "Kína nyila" tesz
említést. Ezt követően a rakéták története, mintha feledésbe
merült volna, bár egyes ázsiai fejedelmek közötti, gyakori
háborúk közben használgatták a különféle fajtájú, kezdetleges
rakétácskákat.
Tulajdonképpen
a mai Indiában szerveztek először reguláris, rakéta
egységet (hadtestet). Ennek atyja, Mysore fejedelme
volt 1782-ben. Létrehozását az angolokkal vívott, elkeseredett
gyarmati háború tette szükségessé. Az a bizonyos 1799-es
esztendő, a Seringapatam-nál lezajlott indiai-angol
csata hozta meg a "csövecske" karrierjét. A angoloknál
szolgáló Congrave ezredes alaposan tanulmányozta az
indiai rakétákat és hazatérve Angliába, 1804-ben annyira
tökéletesítette, hogy az angol rakéta 1804-ben már 2500
méterre repült. A konzervatívnak tartott angolok 1807-ben,
ilyen, hajókról felengedett rakétákkal gyújtották fel
Koppenhágát !
Miért
hívják a rakétát rakétának ? A formája miatt, amely
csőre emlékeztet. Ez a mi kontinensünkön olasz eredetre
a "rocchetta" szóra utal, amely csövecskét jelent.
Ha
eltekintünk az interkontinentális rakétáktól, a fejlődés
következő lépcsője az volt, amikor a szovjetek kifejlesztették
a "katyusát". A németek nem akarták elhinni, amikor
elcsíptek egyet a "szovjet csodafegyverből", hogy a
teherautóra szerelt kezdetleges szerkezet ekkora pusztító
erőre volt képes...