Érdekes
04
(
2002.)
Szerelmi
Puck-illatkoktél Bálint-napra
London,
2002. február 14. (MTI-Panoráma) - Ibolyaalapú, és ha
hinni lehet Shakespeare-nek, szerelemre gerjeszt: brit
vegyészeknek sikerült a nagy angol drámaíró leírásai
alapján elkészíteni a pajkos Puck bűbájos főzetét, amelytől
a Szentivánéji álomban Titánia tündérkirálynő beleszeretett
a szamárfülű Zuboly takácsba.
A
brit királyi vegyésztársaság a régi-új illatot Valentin-napra
időzítette, egyben tisztelgésül a Royal Shakespeare
Company színtársulat új Szentivánéji álmának stradford-upon-avon-i
előadása előtt. "Úgy döntöttünk, hogy adunk az életnek
egy kis shakespeare-i illatot" - jelentette ki a vegyészek
nevében Claire McLoughlin.
A
főzet, amely McLoughlin asszony szerint édes ibolyaillatával
visszarepíti az embert az időben, narancshéjat, bergamottot,
fehér borsot és szekfűszeget is tartalmaz. Egyelőre
nem tervezik, hogy kereskedelmi forgalomban árusítsák,
bár lesz néhány nyilvános próbája a szerelmi varázsszernek.
Az
első kísérleti nyulak stílszerűen az RSC tagjai lesznek.
Richard Jones igazgató szerint az Erzsébet-kori emberek,
köztük Shakespeare, sokat tudtak a különböző virágok
és füvek gyógyító és - vélt - varázserejéről. Az ibolyát
például "szívfájdalom" ellen ajánlották. Most a társulat
Titániáján a sor, hogy miután szemhéját bedörzsölik
az elixírrel, ne Oberon, hanem Zuboly alakítójába szeressen
bele.
Babonás
salzburgiak
Salzburg,
2002. február 14. (MTI-Panoráma) - A salzburgiak többsége
fellélegezhet: ismét túl vannak 13-án. Ugyanis egy legutóbbi
felmérés szerint a salzburgi hölgyek és urak bizony
meglehetősen babonásak. Közülük csak minden ötödik nem
hisz az olyan jó vagy rossz előjelekben, mint például
kéményseprőt látni vagy a 13-as szám.
Egy
salzburgi közvélemény-kutató intézet januárban 409 salzburgi
nő és férfi megkérdezésével kiderítette, hogy négylevelű
lóhere mellett senki nem képes csak úgy elmenni: a megkérdezettek
háromnegyede válaszolta azt, hogy a "lóhere jelentőséggel
bírhat", s erre ő mindig odafigyel. Második helyen áll
a szerencsés előjelek között a csillaghullás, amelynek
a megkérdezettek kétharmada tanúsít jelentőséget. A
ritka égi jelenség különben a nők számára fontosabb
- 72 százalékuk figyel rá, míg a férfiaknak csupán 55
százaléka.
A
13-as szám a megkérdezetteknél a hatodik helyen állott
a "rossz előjelek" sorában.
A
salzburgiak számára a negatív tartalmú előjelek különben
sokkal kevésbé fontosak, mint a szerencsét hozók. Ami
a megkérdezettek életkorát illeti, nem mutatkozott különbség
- fiatalok és öregek ugyan olyan mértékben hisznek negatív
és pozitív előjelekben. Igaz ugyan, hogy a fiatalok
körében némileg divatja múlt már az a hiedelem, hogy
kéményseprővel találkozni szerencsét hoz, mivel a 29
év alattiaknak csak 22 százaléka hisz benne.
Nemek
szerinti lényeges különbség pedig csak a megkérdezettek
azon 19 százalékánál áll fenn, akik sem a jó, sem pedig
a rossz előjelekben nem hisznek: háromnegyed részük
ugyanis férfi - áll az APA jelentésében.
Felmérés
a magyarok szexuális szokásairól és zavarairól
Budapest,
2002. február 14. (MTI) - A magyar felnőtt férfiak 47
százalékának, míg a nők 52 százalékának van valamilyen
szexuális problémája - derült ki a magyarok szexuális
szokásairól készült reprezentatív felmérésből, amelynek
eredményeit csütörtökön Budapesten ismertették a sajtó
képviselőivel.
Az
ELTE Pszichológiai Intézete és a Marketing Centrum piackutató
intézet januárban kétezer nőt és férfit kérdezett meg
szexuális szokásaikról, problémáikról.
Buda
Béla pszichiáter úgy vélte: a szexuális gondok kezelése,
megoldása a lelki egészség fontos része.
A
kutatásból kiderült, hogy a 18 évesnél idősebbek kétharmadának
van állandó társa vagy partnere. Több párhuzamos szexuális
kapcsolatról a férfiak 5 százaléka, míg a nőknek 1 százaléka
számolt be.
A
felmérésre adott válaszok alapján a magyar férfiaknak
átlagosan kilenc, míg a nőknek négy szexuális partnere
volt a felmérés időpontjáig. A legtöbb partnerről a
budapestiek számoltak be: a férfiak átlagosan 12-ről,
míg a nők hatról.
A
legkevesebb szexuális partnerrel a községekben élők
rendelkeztek: a falvakban élő férfiaknak átlagosan hét,
míg a nőknek átlagosan három ilyen kapcsolata volt a
felmérést megelőzően
Az
elmúlt egy évben előfordult zavarokkal kapcsolatban
a megkérdezett nők 24 százaléka arról számolt be, hogy
csökkent a szexuális élet iránti érdeklődése, 19 százalékuk
a nehéz kielégülést említette, tizedük pedig nem talált
örömöt a szeretkezésben. A válaszadó férfiak 18 százalékának
volt korai vagy túl gyors magömlése a felmérést megelőző
egy évben, 16 százalékuknak csökkent a szexuális élet
iránti érdeklődése, 14 százalékuk pedig merevedési problémáról
számolt be. Elhangzott: a felnőtt férfiak egyik legáltalánosabb
problémája a merevedési zavar, s ez a gond mintegy 400
ezret érinthet közülük. Becslések szerint a 40 évesnél
idősebbek mintegy 40 százaléka küzd merevedési zavarokkal,
három százalékuknál tekinthető súlyosnak ez a probléma.
A kutatásból kiderült, hogy az érintett férfiak 40 százaléka
egyáltalán nem, 51 százaléka pedig csak elvétve beszél
merevedési zavaráról. A válaszadók negyede úgy nyilatkozott,
hogy használna gyógyszert merevedési zavara kezelésére,
33 százalékuk esetlegesen, 30 százalékuk viszont elutasította
ezt a lehetőséget.
A
tájékoztatón elhangzott: februártól orvosi vényre már
Magyarországon is kapható a merevedési zavarok kezelésére
szolgáló úgynevezett "piros" tabletta, amely a nyelv
alatt pár perc alatt feloldódva hatni kezd.
Harry
Pottert kitiltották az Emírségekből
Dubai,
2002. február 15. (MTI-Panoráma) - Kitiltották Harry
Pottert az Egyesült Arab Emírségekből. A sivatagi állam
hatóságai összesen 26 könyvet töröltettek a magániskolák
tantervéből, köztük van a Harry Potter és a bölcsek
köve, J. K. Rowling munkája. Hasonló sorsra jutott George
Orwell Állatfarmja.
Az
Al-Hajat című lap szerint az oktatásügyi minisztérium
azért határozott így, mert a szóbanforgó művek "olyan
írásos vagy képi anyagot tartalmaznak, amelyek sértik
az iszlám értékeket". Ilyennek tekintendő alkoholos
italt tartalmazó palackok, vagy - az Állatfarmban -
disznók ábrázolása.
Más
könyvek azért kerültek a listára, mert lapjaikon az
Izrael szó szerepelt a helyesnek tartott Palesztina
helyett.
Alkalmi
régészek: állami jutalom görög földműveseknek
Athén,
2002. február 15. (MTI) - Háromszáz ezer euró értékű
jutalmat kaptak azok a görög földművesek, akik átadták
egy múzeumnak az egyikük földjéből munka közben napvilágra
került több tucatnyi régészeti emléket.
A
görög törvények szerint tilos engedély nélkül régészeti
feltárást folytatni, illetve leleteket birtokolni, eladni
avagy vásárolni; ám aki véletlenül bukkan régészeti
emlékre, azt a lelet eszmei értékének negyede illeti
meg. Jelen esetben 300 ezer euró (mintegy 258 ezer dollár)
jutalmat kapott az Égei-tenger egy kis szigetéről, Kálimnoszról
származó hat földműves, aki 37 szobrot illetve szobortöredéket
ásott ki egy víztároló telepítése közben.
A
2300 évesre becsült hellenisztikus szobrok közül a legnagyobbak
50 illetve 80 centiméteresek.
Megszületett
a világ első klónozott macskája
London,
2002. február 15. (MTI) - Megszületett a világ első
klónozott macskája. A CC névre keresztelt cica Houston
mellett, a Texas AUM University szakemberei közreműködésével,
két hónappal ezelőtt jött a világra. Születéséről csütörtökön
számoltak be az egyetem tudósai.
Mint
elmondták, a genetikai másolás eredményeként, 2001.
december 22-én született kismacska életkorának megfelelően
fejlődik.
A
"Suttogó" Ausztriában
Bécs,
2002. február 16. (MTI-Panoráma) - A "Suttogó", aki
ért a lovak "nyelvén", s akit a Robert Redford főszereplésével
készült filmből ismerhet a szélesebb közönség is, május
elején Ausztriában több sportcsarnokban mutatja be és
adja tovább tudását. Monty Roberts - ez a neve a férfinak,
aki "beszél" a lovakkal - tudásáról könyvet írt, amelyet
mára 17 nyelvre fordítottak le, s II. Erzsébet angol
királynőt is meggyőzte, olyannyira, hogy a windsori
királyi istálló lovait 1989 óta Roberts módszereivel
edzik.
A
módszer lényege, hogy figyelembe veszi a lovak természetes
magatartásformáit, elsősorban menekülési ösztönüket.
Roberts
már az ötvenes években, fiatalon rájött, hogy érti a
lovakat. Azóta a ma 66 éves férfi több mint tízezer
lovat szelidített meg, illetve edzett módszerével, vagy
gyógyított meg lelki traumák után. Régebben kaszkadőr
is volt Hollywoodban, és rodeo-lovasként számtalan díj
tulajdonosa. Híresek az általa tenyésztett versenylovak,
tanított több egyetemen, s könyve bestseller. Hitvallásának
lényege, hogy a válasz soha nem lehet erőszak.
Roberts
módszerét mintegy életfelfogásként kiterjesztették más
területekre is, s az ezen alapuló menedzsmentprogram
alkalmazói között olyan vállalatok vannak, mint a Disney,
a General Motors, vagy a Volkswagen.
Monty
Roberts tudását Ausztriában első ízben május 1-jén a
bécsi Stadthalléban mutatja be, majd további bemutatókat
tart az országban Nyugat felé haladva.
A
CIA múzeumának nyilvános kiállítása a Reagan-könyvtárban
Simi
Valley, 2002. február 16. (MTI) - Az amerikai Központi
Hírszerző Ügynökségnek, a CIA-nek eddig is volt egy
múzeuma, de ennek kiállítási tárgyait a hétköznapi emberek
nem láthatták. Ez most megváltozott: szombattól a múzeum
egyes tárgyait kiállították a volt elnök, Ronald Reagan
nevét viselő amerikai könyvtárban.
Lloyd
Salvetti, a CIA történeti intézetének vezetője szerint
a kiállítás szervezői mintegy hatvan tárgyat kaptak
a CIA belső múzeumából, 78 bemutatott darab pedig egy
bizonyos Keith Melton gyűjtőtől származik.
A
bemutató "Kémek: Titkok a CIA-től, a KGB-től és Hollywoodból"
címet viseli, utalva arra, hogy fiktív, filmes kellékeket
is kiállítanak. Látható itt például Don Adams cipőben
viselhető lehallgató készüléke, amelyet a Get Smart
című sorozat hírszerzője viselt, ezenkívül más, a nagy
amerikai kémfilmekben "szereplő" hírszerzési kellékeket
is kiállították annak jeleként, hogy a CIA-nek sokkal
szorosabb a kapcsolata a film fővárosával, mint azt
sokan gondolnák. Lloyd Salvetti elmondta például, hogy
1979-ben, amikor az iráni iszlám forradalom idején Teheránban
a tüntetők megrohamozták az amerikai nagykövetség épületét
és ott túszokat szedtek, hat követségi alkalmazottnak
sikerült a kanadai külképviseletre menekülnie: s onnan
úgy tudták épségben kimenekíteni őket, hogy a CIA Hollywoddal
együtt kitalált egy történetet, miszerint az illetők
egy forgatócsoport tagjai.
Vannak
persze igazi hírszerző szenzációi is a kiállításnak:
többek között a világ első mikrofényképe, amely éppen
százötven évvel ezelőtt készült. 1885-ből származik
egy olyan kiállított kamera, amelyet a kém testén lehetett
viselni, egy másik, I. világháborús kamerát galambokra
lehetett felerősíteni, a CIA előd-szervezete, az Office
of Strategic Service kelléktárából pedig többek között
olyan pisztolyok kerültek be a kiállított tárgyak közé,
amilyeneket annak idején a francia ellenállás tagjainak
dobtak le.
A
kiállítás egyik kurátora megjegyezte, hogy egyes, a
II. világháborúban alkalmazott és Afganisztánban is
használt hírszerző eszközök alig különböznek egymástól,
de erről nem mondott részleteket.
Ugyancsak
sok hasonlóságot mutatnak a szovjet és az amerikai hírszerzés
által eszközök - bár az egyik CIA-tisztviselő sietett
megjegyezni, hogy nekik soha nem volt olyan "gyilkos
esernyőjük", mint amit a szovjet állambiztonsági hivatal,
a KGB használt, s ami a mostani kiállítás egyik "sztárja".
Egy ilyen, mérgezett végű esernyővel szúrta meg egy
KGB-ügynök Londonban 1978-ben Georgi Markov bolgár emigránst,
aki bele is halt a támadásba.
Karvínai
köztéri köpködési tilalom
Prága,
2002. február 15. (MTI-Panoráma) - Erélyesen harcba
szálltak a rendkívül elterjedt köztéri köpködés és italozás
ellen Karvíná észak-morvaországi város vezetői.
A
városi tanács a héten rendeletet hozott, amely szerint
ezentúl a köztéren rajtakapott köpködőre vagy italozóra
akár 1000 korona (csaknem 8000 forint) összegű pénzbüntetést
is kiszabhat a hatóság.
Bár
ez jelentős summa, sokan úgy vélik, nem elég elrettentő
hatású: a rendőrparancsnok szerint például a lefülelt
köpködési szabálysértők sokkal többet érdemelnének.
A
rendőrség azonban nem áll meg félúton. A parancsnok
közölte, hogy a jövőben erélyesebben fognak fellépni
a dohányosok ellen is, mert a buszmegállók tele vannak
eldobott cigarettavégekkel. Ezért a csikkdobálókat is
büntetni fogják.
"Városunknak
ismét tisztának kell lennie," hirdette meg a városi
tanács.
A
hollywoodi plasztikai sebészetek sztártestrész-toplistája
Beverly
Hills, 2002. február 17.(MTI-Panoráma) - Britney Spears
teste, Heather Locklear orra és Halle Berry arca igen
előkelő helyet foglal el a hollywoodi plasztikai műtétekkel
kapcsolatos elvárások toplistáján. A férfiak sorában
az Oscar-díjas Benicio Del Tor ajkai, Brad Pitt szemei
és Russell Crowe álla a legkívánatosabb.
Ez
derül ki abból a felmérésből, amelyet a Beverly Hills-i
plasztikai sebészeti intézet orvosai 2000 páciens megkérdezésével
- immár az ötödik egymást követő évben - végeztek. Dr.
Richard Fleming szerint a legtöbb páciens prominens
személyiségekről vesz mintát, amikor plasztikai műtétre
határozza el magát.
Az
"ajkak" kategóriában a legtöbb műtétre készülő hölgypáciens
a Bond-Girls együttes egykori tagját, Denise Richards-t
tartja a legszebbnek, elébe helyezve őt az Oscar-díjas
Hillary Swanknak és Elisabeth Hurley-nek.
Ami
az alakot illeti, a legkeresettebb Britney Spears, őt
Jennifer Lopez és Angelina Jolie követi. Heather Graham
szemeit a páciensek még szebbnek találták, mint Catherine
Zeta Jones és Penelope Cruz szemeit.
A
színész Will Smith számára, akit Oscar-díjra jelöltek
az "Ali" című filmért, kifizetődött, hogy izomzata olyan,
mint egy bokszbajnoké. "A legjobb test" kategóriában
ugyanis megelőzte Benjamin Bratt-ot és Val Kilmert.
A legtöbb férfi Edward Burns orrát, Tom Cruise haját
és Johnny Depp arcát csodálja.
A
sebészek szerint a leggyakrabban orr-kiigazítást kérnek
a páciensek - ezt követi sorrendben a zsírelszívás,
kebelváltoztatás és szemhéjfelvarrás. Egy új orrért
mintegy 8000 dollárt (9100 eurót) fizetnek a páciensek,
a teljes "make-over" (átalakítás) ára pedig 30 000 dollárnál
kezdődik - áll a dpa jelentésében.
Megérkezett
az első gólya a Somogy megyei Vörsre
Budapest,
2002. február 17. (MTI) - Megérkezett az idei első gólyamadár
a Somogy megyei Vörsre - mondta a település polgármestere
vasárnap az MTI-nek.
Farkas
László elmondta: vasárnap kora délelőtt a településen
többen is látták, ahogy az Afrikából érkezett vándor
a Béke utca egyik villanypóznáján hozzákezdett régi
fészke rendbetételéhez.
"Az
idén a megszokottnál 1-2 héttel hamarabb jött a gólya,
mivel több éves megfigyelésünk szerint eddig szinte
napra pontosan február 26-27-én érkezett," mondta a
polgármester.
Hozzátette:
ilyenkor még általában fagyott a talaj, a békák, siklók
dermedten lapulnak rejtekhelyükön, és így a gólya nehezen
talál magának táplálékot.
"Szerencsére
a közeli halastó tulajdonosa szükség esetén kishalakkal
látta el a korán érkezett vendéget, amely nélkül kezdetben
bizonyára koplalt volna. Ilyenkor a gólyabarátok egy-másfél
hétig létrán vitték fel az eleséget a fészekhez," emlékezett
vissza a polgármester.
Hozzátette:
a Kis-Balaton közelében lévő település 15-20 gólyafészekkel
büszkélkedhet.
Farkas
László elmondta, a vasárnap érkezett vándormadár első
dolga az volt, hogy rendbe tegye télvíz idején megrongálódott
fészkét, eltávolítsa a beléhullott gallyakat és kijavítsa
a hibákat. Arra azonban nem tudott válaszolni Farkas
László: vajon a gólyapár hímje avagy a tojó sietett-e
előre rendbe szedni a családi fészket.
Korán
virágzik a téltemető, a hóvirág és a mogyoró
Debrecen,
2002, február 17. (MTI) - Miközben Somogyba megérkezett
az első gólya, Debrecen környékén a március közepi melegeket
hozó télutó megtréfálta a természetet a Nagyerdőben,
ahol 2-3 héttel korábban egyszerre virágzik a téltemető,
a hóvirág és a mogyoró.
Genetikai
hibák és az evolúció
London,
2002. február 18. (MTI-Panoráma) - Amerikai kutatóknak
sikerült bebizonyítaniuk, hogy szoros összefüggés áll
fenn a természetben előforduló genetikai módosulások
és az új állat- és növényfajok megjelenése között.
A
kutatók szerint a módosulás általában az embrió fejlődéséért
felelős szabályozó géneknél jelenik meg. Ezeknek a géneknek
a mutációja okozhatta, hogy 400 millió évvel ezelőtt
új faj jelent meg a Földön: a lábas rákfélékből kialakultak
a hatlábú rovarok.
A
San Diegó-i egyetem munkatársai szerint a felfedezés
választ adhat azokra az evolúcióellenes vádakra, amelyek
szerint nincs olyan genetikai mechanizmus, amely teljesen
új fajok kialakuláshoz vezethetne.
A
Nature című tudományos lapban megjelent cikk szerint
a kutatók feltevésük igazolására legyeken és garnélarákokon
végeztek kísérleteket. Bebizonyosodott, hogy az úgynevezett
UBx génből származó módosított fehérjében lezajló változások
teszik lehetővé új fajok kialakulását. Az UBx gén minden
állat és ember szervezetében megtalálható.
A
felfedezés azért különösen jelentős, mert segítségével
esetleg magyarázatot lehet találni a különböző rákos
megbetegedések és egyéb genetikai rendellenességek kialakulására.
A
súlyosabb start túlsúlyosabb jövőt jósol
Chicago,
2002. február 18. (MTI-Panoráma) - A csecsemők első
hónapjaiban bekövetkező gyors súlygyarapodás igen nagy
mértékben növeli annak kockázatát, hogy a gyerek később
túlsúlyos lesz - állítja egy amerikai tanulmány, amely
húszezer gyermek megvizsgálása alapján készült.
A
megvizsgált csecsemők életük első négy hónapjában 1,8
és 4,5 kilogramm közötti súlygyarapodást értek el. A
- súlyozott - átlagos gyarapodás 2,7 kiló volt. Az orvosok
megfigyelései szerint minden fél kiló, amit a csecsemők
az első négy hónapban ezen felül magukra "szednek",
30 százalékkal növeli annak veszélyét, hogy hétéves
korukra túlsúlyosak lesznek.
A
kutatók szerint a vizsgálatok eredményeiből az következik,
hogy már a korai gyermekkorban lépéseket kell tenni
a túlsúlyosság kialakulásának megakadályozására.
Továbbra
sem tisztázott, miért népszerű a szex
New
York, 2002. február 19. (MTI-Panoráma) - A tudósoknak
még mindig nem sikerült rájönniük, mi jó a szexben,
miért töretlen a népszerűsége. Pusztán biológiai szempontból
vizsgálva, a szex nem a legeredményesebb útja a szaporodásnak,
fajfenntartásnak. De akkor mitől olyan elterjedt?
A
tudósok szerint kell valami magyarázatnak lennie, amely
oly kívánatossá teszi a szexet a növények, az állatok
és az ember társadalmában.
William
Rice, a California Egyetem egyik munkatársa szerint
az evolúciós biológia szempontjából a szex az egyik
legalapvetőbb kérdés. A világon számos olyan állatfaj
létezik, amelynek tagjai hímnősek, vagyis hím- és női
ivarszerveik is vannak, és szaporodásukhoz nincs szükség
egy ellenkezű nemű társra. A kerekes férgek több tízmillió
éve szaporodnak szex nélkül: ez a jelenség nagy fejtörést
okoz a tudósoknak, mert véleményük szerint egyetlen
élőlény sem képes ilyen hosszú ideig kibírni szex nélkül.
Nagyon
ritka, hogy egy hímnős faj évmilliókon keresztül fennmarad
az evolúciós versenyben: a kutatók szerint ez egyértelműen
arra utal, hogy valami mégiscsak jobb a szexben.
A
tudomány álláspontja szerint a szex népszerűsége a genetikával
függ össze. A hímnős állatok csak a saját génállományukat
képesek átadni utódaiknak, míg a heteroszexuális fajok
utódaiban mindig újabb és újabb genetikai állomány tűnik
fel a különböző nemű egyedek párosodása révén. A legtöbb
tudós véleménye szerint a szex két dolog miatt jó: egyrészt
a fajok elkerülhetik, hogy génjeik káros változásokon
menjenek keresztül, másrészt viszont a hasznos génmutációk
előnyére válhatnak az adott faj számára.
A
rossz gének a szex és a természetes kiválasztódás révén
örökre eltűnhetnek egy faj életéből: a feltételezések
szerint a káros génmutációkkal megáldott egyedek általában
nem képesek a szaporodásra, és így kihalnak. Egy másik
elmélet szerint a szex elősegíti a jó gének elterjedését,
segítve a faj alkalmazkodását a megváltozott életkörülményekhez,
felgyorsítva fejlődését.
Rice
szerint az emberi faj olyan sok káros mutáns gént állított
már elő, hogy már rég kihaltunk volna, ha nem alkalmaznánk
a "szexterápiát".
62.
szülinapi ajándék: 3 nap szabadság
Ashabat,
2002. február 20. (MTI-Panoráma) - Minden türkmén állampolgár
a jövőben három nap szabadságot kap ajándékba 62. születésnapja
alkalmából - jelentette be Türkmenisztám államfője 62.
születésnapja alkalmából.
Saparmurat
Niyazov szociálpolitikájának eme adományát Mohamed próféta
emlékére kötötte a 62. születésnaphoz, ugyanis 62 évesen
hunyt el a vallásalapító.
Türkmenisztánban
amúgy 60 év a várható élettartam férfiak esetében. A
hölgyek közül már többen örülhetnek majd a 3 napos szülinapi
szabadságnak, mivel átlagosan 65 esztendős élethosszra
számíthatnak.
Niyazov
amúgy saját 62. születésnapján korra való tekintet nélkül
minden türkmenisztáninak adott egy nap szabadságot.
A
hosszabb alvás súlyosan károsítja az egészséget ?
Los
Angeles, 2002. február 20. (MTI) - Korábban halhat meg
az, aki később kel, nevezetesen ha napi 7 órányinál
többet alszik. Már a "klasszikus" 8 órányi alvás is
megrövidítheti az életet, mert túl hosszú - erre az
eredményre jutottak egyes amerikai kutatók.
A
California Egyetem tudósai 30 és 102 életév közötti
alanyok alváshosszát tanulmányozták hat éven keresztül,
és úgy találták, hogy 12 százalékkal többen haltak meg
a vizsgálat időszakában azok közül, akik 8 órát aludtak
éjszakánként, mint azok közül, akik csak 7 órányit.
A
8 óránál több alvás még veszélyesebb, csakúgy mint a
négy és fél óránál kevesebb: ebben a két "kategóriában"
15 százalékkal volt magasabb a halálozási ráta.
"Azoknak
az embereknek, akik 5, 6, 7 órát alszanak, nincs miért
aggódniuk" - hangsúlyozza Daniel Kripke professzor.
"Semmi sem bizonyítja, hogy napi 8 órányi alvásra lenne
szükségünk, az egyetlen alapja ennek csupán az, hogy
a nagymamánk mondogatta" - állítja Kripke.
Orgiává
fajult egyetemi szexuális felvilágosítás
San
Francisco, 2002. február 21. (MTI-Panoráma) - A kaliforniai
Berkeley egyetem elhatározta, hogy megszünteti a szexualis
felvilágosításra indított tanfolyamát, miután a részvevőknek
egy homoszexuális sztriptíz-klubba tett tanulmányútja
orgiává fajult - számolt be az esetről Sacramento Bee
című lap.
A
San Francisco közelében lévő nagy tekintélyű egyetem
vizsgálatot rendelt el az ügyben. A tanfolyam megszüntetéséről
azt követően született határozat, hogy egy lap részleteket
közölt a hallgatók 2001 végén tett "kiruccanásáról",
amelynek során egyes részvevők állítólag a nyilvánosság
előtt szeretkeztek, mások pedig fotókat készítettek
a szexuális aktusokról.
Az
elhíresült tapasztalatgyűjtésen részt vett hallgatók
egyike elmondta a sajtó képviselőinek, hogy ugyanazon
az estén orgiát rendeztek az egyik egyetemi oktató lakásán.
Ami
magát a felvilágosító tanfolyamot illeti, arról az egyik
hallgató azt állította, hogy annak célja a szexualitás
különböző vonatkozásainak megismertetése volt, de semmi
esetre sem indult pornográf jellegűnek. "A tanfolyam
lehetőséget ad rá, hogy szabadon és nyíltan beszéljünk
a szexről, megismerjük testünket és annak szexuális
vágyakozásait" - jelentette ki egy húszéves egyetemi
hallgatónő.
A
felvilágosító kurzus során a hallgatók beszámoltak saját
szexuális tapasztalataikról, továbbá meginterjúvolhattak
egy transzvesztitát és egy szadomazochista nőt is -
jelentették a hírügynökségek.
Jaguárokat
nyert egy 11 éves kislány
London,
2002. február 20. (MTI) - Jaguárokat, pontosabban e
nagymacskákról elnevezett autókat nyert egy 11 éves
brit kislány, aminek az anyukája is nagyon örül. A két
autó értéke 157 ezer dollár.
Az
új kocsik tulajdonosa, Kierah Calver azzal vált a különleges
gépkocsimárka két példányának boldog tulajdonosává,
hogy őt sorsolták ki a több mint 12 millió Valentin-napi
postaküldemény címzettjei közül. Az autók nagyon jól
jöttek anyukájának is, mert éppen a múlt héten törte
össze gépkocsiját, és amúgyis venni akart egyet, bár
nem Jaguarra gondolt.
A
kislány egyébként névtelen feladótól kapta a Valentin-napi
üdvözlő lapot, vélhetően az iskolája küldte - jelentették
a hírügynökségek.
Arra
nem tért ki a hír, hogy miért két autó volt a nyeremény.
Mivel a Jaguár nem annyira rossz autótípus, hogy gyakori
elromlás miatt tartalékautó jár hozzá, feltehetően a
Valentin-nap húzódik meg az ok mögött: ha csak egy autót
kap egy pár - feladó és címzett-, akkor nem biztos a
békesség.
Orosz
komolyzenészek ökölharcos légicsatája
Helsinki,
2002. február 22. (MTI-Panoráma) - Ökölharcos légicsatát
vívtak egymással orosz komolyzenészek a finn légitársaság
egyik járatán. A szentpétervári Mariinszkij Színház
- a volt cári opera - 80 tagú zenekara Helsinkiből utazott
New Yorkba. A társulat alaposan bevásárolt a finn főváros
repülőterén vámmentes italokból, melyeket azután többen
meg is kóstoltak.
Ennek
hatására valahol Norvégia és Izland fölött kitört a
légiháború: öt komolyzenész úgy összevitatkozott, hogy
ökölre ment egymással. "Már korábban is voltak hasonló
gondjaink ezzel a társulattal" - mondta. Sami Sieva,
és megjegyezte, hogy a zenekar a jövő héten ugyanezen
az útvonalon és ugyancsak egy Finnair gépen tér vissza.
Hozzátette, hogy a békesség kedvéért ő is a fedélzeten
lesz.
Delfinpusztulás:
öngyilkosok lettek vagy eltévedtek ?
Párizs,
2002. február 22. (MTI) - A görög mitológia embermentő
delfinjeinek történeteiből tudható, hogy a szuperintelligens
tengeri emlős és az állítólag szintén igen értelmes
két lábon járó szárazföldi lény között létezik valamiféle
rejtélyes rokonszenv, ami vész esetén szolidaritási
akciókban ölt testet.
A
napokban a francia Bretagne-vidék északi partjainál
titokzatos okokból "hajótörést" szenvedett egy százötven
fős delfinközösség. A helyiek által riasztott csendőrök
és önkéntesek nagy erőfeszítések árán több mint 90 -
egyenként kétméteres, kétmázsás - példányt tudtak visszakormányozni
a tenger hullámai közé, a csapat közel ötven tagja azonban
fulladásos halált szenvedett a Cote d'Armor-i homokos
plázson. Az eset nem példa nélküli. Ez év januárjában
egy háromszáz egyedből álló delfinóvoda csemetéi hullottak
el az atlanti partoknál.
A
látszólag tömeges öngyilkossági kísérletnek egyelőre
nincsen kizárólagos magyarázata. A bretagne-i tengerparton
elpusztult delfincsapat nőstényekből és fiatal állatokból
állt, egyes feltételezések szerint lehetséges, hogy
a természetes népességszabályozás egy sajátos esetéről
lenne szó.
Más
szakértői vélemények szerint valószínűbb, hogy a népes
csoport egyszerűen elvesztette tájékozódási képességét:
egy halraj üldözése közben a part menti sekély vízben
az ultrahang-visszaverődések félrevezették a delfineket,
így feneklettek meg a parti fövenyben. A tetemek boncolásakor
megállapították, hogy a víziemlősök fizikailag jó formában
voltak.
A
környezetvédők a rejtélyes delfinpusztulást a tengerek
egyre súlyosabb szennyezettségével hozzák összefüggésbe.
Sok olyan partra vetődött delfintetemet találnak, amelyek
gyomrából nehézfémek, nejlonzacskók kerülnek elő, mások
belső szerveiben viszont paraziták telepednek meg. Kérdés,
hogy ez utóbbiak befolyásolják-e a tengeri emlősök orientációs
rendszerét.
Minderre
egyelőre nincs válasz. A delfinkutatók szerint tudományuk
egyelőre gyerekcipőben jár, s nem is fog egyhamar felnőni,
mert e luxusnak minősíthető szenvedélyre egyre kevesebb
pénz jut.
Jön
a fogamzásgátló tapasz
London,
2002. február 22. (MTI) - Hamarosan kapható lesz az
Európai Unióban az első fogamzásgátló tapasz, miután
az EU gyógyszerminősítő hivatala kedvező értékelést
adott a Johnson and Johnson gyógyszeripari csoport Evra
nevű termékére.
Az
EU bizottságának hivatalos jóváhagyása, amely a gyógyszerminősítő
testület állásfoglalása után csak formalitásnak tekinthető,
néhány hónapon belül várható - jelentették pénteken
a hírügynökségek.
A
tapaszt, amelyből a bőrön keresztül folyamatosan fogamzásgátló
hatású hormonok áramlanak a véráramba, tavaly novemberben
már engedélyezték az Egyesült Államokban.
A
J and J európai részlegének tájékoztatása szerint a
tapasz a maga nemében az első ilyen készítmény lesz
az európai piacon. Egy-egy tapasz egy hétre elegendő
hatóanyagot tartalmaz, utána cserélni kell.
A
Lehman Brothers befektetési ház előzetes elemzése szerint
évente 200 millió dolláros forgalom várható az EU-ban
a készítményből.
A
Johnson and Johnson részvénye a pénteki korai jegyzésben
65 centes, 1,12 százalékos nyereséggel 58,65 dollár
volt a New York-i értéktőzsdén (NYSE).
"Félrelépegető"
németek
München,
2002. február 23. (MTI-Panoráma) - Németországban a
nők csaknem fele nem tagadja, hogy félrelépett: a megkérdezettek
42 százaléka megcsalta már partnerét - derül ki az 1200
német állampolgár megkérdezésével a "Wellfit" című folyóirat
megbízásából elvégzett felmérésből.
Ezzel
összeomlott a "hűséges asszonyka" és a "hűtlen férj"
mítosza. A "félrelépés" terén ugyanis csaknem teljes
az egyenlőség nők és férfiak között. A megkérdezett
férfiak 46 százaléka vallotta be hűtlenségét, jelentették
a hírügynökségek.
Igazi
választási lutri
Bangkok,
2002. február 23. (MTI - Valódi lutri lehet a választás
Thaiföldön: mivel a lakosság már torkig van a politikával
és nemigen akaródzik neki elmenni szavazni, lottózással
akarja egybekötni a voksolást a parlament elnöke.
Uthai
Pimcsaijcson elképzelése szerint a választási lottó
főnyereménye minden egyes választókörzetben 100 ezer
baht lenne - mintegy 2200 dollár -, a második díj pedig
20 ezer baht. Mivel 400 szavazókörzet van, a lutri összesen
40 millió bahtba kerülne az országnak, ami csupán tizede
annak, amennyit a kambodzsai Választási Bizottság a
lakosság részvételi kedvének felcsigázására költött
a legutóbbi, 2001 januárja előtti országos választás
előtt.
A
lottós mézesmadzaggal nem csupán nagyobb részvételre
lehetne csábítani a lakosságot, hanem megelőzni is a
csalásokat - magyarázta a thaiföldi parlament elnöke.
Az
ázsiai országban a legutóbbi választáson elég sok szabálytalanság
történt, tömeges volt a szavazatok megvásárlása. Az
idén március 3-án 14 szavazókörzetben tartanak időközi
választást - jelentették a hírügynökségek.
Buddha
ujja Kínából Tajvara érkezett
Tajpej,
2002. február 23. (MTI) - Százezer tajvani buddhista
hívő fogadta Tajpejben a vallásalapító ujját, amely
Kínából érkezett Tajvanra. Buddhának egy miniatűr arany
pagodába elhelyezett ujját a tömeg tapsa és éneke közepette
a tajpeji repülőtérről egy stadionba vitték szertartásra.
A
2500 éves ereklye komoly biztonsági intézkedések közepette,
mintegy száz tajvani buddhista bonc kíséretében tette
meg az utat az észak-kínai Hszien városától Hongkongon
érintésével Tajvanig. Az út fő szervezője, Hszin Jun
mester, a tajvani Fokuangsan kolostor elöljárója reményét
fejezte ki, hogy Buddha ujja segít majd a szigetnek,
"hogy megszabaduljon a társadalmi bajoktól". Egy másik
szerzetes szerint békét és baráti szeretetet hozhat
a sziget és az anyaország között.
Az
ereklyét 37 napon át láthatják a tajvani hívők. Buddha
Kr. e. 485-ben halt meg, és a korabeli történelmi szövegek
szerint 200 évvel később vitték ujját Indiából Kínába.
Az ereklyét egy hszieni pagodában helyezte el a Tang-dinasztia
egyik császára 874-ben. Az ujjat csak 1986-ban mutatták
meg a nagyközönségnek, miután eltakarították a felhőszakadásoktól
öt évvel korábban összeomlott pagoda romjait.
Elárverezik
a Beatles Hey Jude-jának kéziratát
London,
2002. február 23. (MTI) - Elárverezik áprilisban a Beatles
Hey Jude című 1968-os világslágere szövegének eredeti,
ám hiányos kéziratát. A 19 soros, Paul McCartney által
kék tintával írt szöveget 1971-ben, egy évvel a legendás
zenekar feloszlása után egy piaci standon találta meg
egy Beatles-rajongó. A ritkaságot, amelyből hiányoznak
a befejező sorok, a Christie's aukciós cég bocsátja
árverésre április 30-án Londonban, értékét 80 ezer fontra
tartják.
A
dalt, a Beatles egyik leghosszabb, több mint hétperces,
nagyzenekarral kísért felvételét McCartney eredetileg
John Lennon fiának, az akkor ötéves Juliannek szánta
vigasztalásul szülei válása miatt. Lennon abban az évben
szakított végleg első feleségével, Cynthia Powell-lel,
és hamarosan elvette Yoko Ono japán képzőművész-filmrendezőt.
Paul, mint a család barátja, kötelességének érezte,
hogy a kisfiúnak valami "optimista üzenetet" küldjön.
A
címben és a szövegben eredetileg "Jools"-nak szólította
Juliant, később, az Oklahoma című musical egyik szereplője
nyomán változtatta meg Jude-ra. Maga John viszont azt
hitte, hogy a dallal Paul "tudat alatt" őt bíztatja,
hogy ne mondjon le Yokóról. Ez némileg ellentmond annak,
hogy állítólag Macca ki nem állhatta a japán művésznőt,
és később őt tette felelőssé a Beatles széthullásáért.
Az
1968 augusztusában megjelent kislemez, amelynek B-oldalán
a világon végigsöprő diák- és békemozgalmakról szóló
Lennon-dal, a Revolution szerepelt, két hétig volt listavezető
Angliában és kilenc hétig az Egyesült Államokban. A
Hey Jude-ot többen feldolgozták, köztük Tom Jones és
Wilson Pickett.
Julian
Lennon az árverés katalógusához írt jegyzetében bevallotta,
hogy csak 20 évvel később tudta meg, hogy a Hey Jude
róla szól, de még ma is libabőrös lesz, ha meghallja
a dalt.
A
németek és az ördög
München,
2002. február 24., vasárnap (MTI-Panoráma) - Csaknem
minden negyedik német (23 százalékuk) hisz az ördög
létezésében. Ez derül ki az ezer ember megkérdezésével
a "P.M." magazin megbízására készült felmérés hétvégén
nyilvánosságra hozott adataiból.
A
megkérdezettek csaknem fele válaszolta, hogy az ördög
"mint sötét lélek" mindnyájunkban ott lakozik. A másik
fele számára viszont az egyházak találták ki, hogy "nyomást
gyakoroljanak az emberekre".
A
tisztviselők nagyobb arányban hisznek az ördög létezésében,
mint a háziasszonyok. Ami pedig az egyes vallásokat
illeti, több katolikus hisz Lucifer létezésében, mint
amennyi protestáns.
Partra
vetett cetek Japánban
Tokió,
2002. február 25. (MTI) - Nyolcvanöt cethal vetődött
partra hétfőn Ibaraki japán kormányzóságban, Tokiótól
északkeletre. Közülük ötvenhárom elpusztult, míg harminckettőt
a helyi lakosoknak sikerült visszajuttatniuk a tengerbe.
Hazaki
strandján vasárnap már elpusztult három cet egy tízes
csoportból, amely feltehetőleg hallószervük megfertőződése
miatt tévedt el, táplálékot keresve - írta az EFE.
A
kormányzóság jelezte, hogy a "dinnyefejű" cetféléhez
(Peponocephala electra) tartozó, 1,4-2,6 méteres egyedek
tetemeit a tengerparton fogják eltemetni. A Jomiuri
Simbun szerint a hazakiak húsdarabokat kanyarítottak
ki a vasárnap kimúlt tengeri emlősökből házi fogyasztásra,
mert a néphagyomány "a tenger ajándékainak" tartja a
partra vetett bálnákat. A japán halászati hatóságok
tiltják a partra vetett cetek eladását, de megengedik
a személyes fogyasztását.
Japán
és Norvégia folytatja a cetek vadászatát, noha nemzetközi
egyezmények oltalma alatt állnak kihalás fenyegette
állatokként. A Nemzetközi Állatvédelmi Szövetség szorgalmazza
a cethús forgalmazásának betiltását, de Japán kihasznál
egy olyan jogi kiskaput, amely "tudományos célokból"
módot ad azok vadászatára.
Magyar
lány az Alpok-Adria szépe
Zágráb,
2002. február 25. (MTI) - Magyar lány: a 20 éves Ónódi
Réka lett az Alpok-Adria szépségverseny győztese. A
bajai születésű lány, a budapesti pénzügyi és számviteli
főiskola hallgatója nyolc ország - Magyarország, Németország,
Olaszország, Svájc, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia és
Horvátország - 23 szépének versenyében győzött vasárnap
este a horvátországi Abbáziában.
Egyik
udvarhölgye a horvát Arijana Susa, a másik az olasz
Giorgia Pizzamiglio lett.
Ha
kihűl a Föld: városméretű űrhajókkal a csillagok felé
Boston,
2002. február 22. (MTI-Panoráma) - A távoli jövő űrhajói
akkorák lesznek, mint egy város és hatalmas vitorláikkal
könnyedén és méltóságteljesen siklanak majd a csillagok
között. Amerikai kutatók évek óta dolgoznak olyan űrjárművek
kifejlesztésén, amelyek fedélzetén vészhelyzet esetén
emberek tömegei hagyhatnák el a Földet.
Az
amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik szakértője
szerint bolygónk élettartama véges, és ha egyszer végleg
kihűl az életet adó Nap, akkor bizony millióknak kell
majd új otthont keresniük a világűrben.
Egy
ilyen mentőakciót azonban csak óriási befogadóképességgel
rendelkező hajókkal lehet kivitelezni. A jövő űrhajói,
amelyek méreteikben leginkább egy városhoz fognak hasonlítani,
hatalmas vitorlákkal lesznek felszerelve, amelyeket
egy óriáslézer erőteljes lökései dagasztanak majd -
magyarázta jövőképét Geoffrey Landis a BBC-nek adott
interjújában.
A
kutató szerint a rendkívül könnyű anyagból készülő vitorlák
szélessége elérheti akár a több ezer méter is.
A
tudósok most azt is vizsgálják, milyen szociális feszültségek
léphetnek fel a földlakók új otthonának felkutatásával
megbízott űrmisszió tagjainak körében. A michigani egyetem
egyik munkatársa szerint az űrhajón először a Földdel
való kapcsolattartásban mutatkoznának problémák.
-
Képzeljék el, hogy az űrmisszió kezdetekor a hajón és
az űrközpontban is angolul beszélnek az emberek. Ötszáz
év alatt azonban olyan jelentős változásokon mehet át
a nyelv struktúrája a Földön és az űrhajón egyaránt,
hogy a két kolónia tagjai egyáltalán nem fogják érteni
egymást - mondta Sarah Thompson nyelvészprofesszor.
Az
amerikai kutatók szerint a csillagközi utazáshoz használt
járművek leginkább bárkákhoz fognak hasonlítani, amelyeken
minden megtalálható lesz, ami nélkül az utazók nem élhetnek,
mint például a növénytermesztésre alkalmas üvegházak.
Állatkerti
medveriadó-gyakorlat
Tokió,
2002. február 26. (MTI-Panoráma) - Medveriadót tartottak
egy japán állatkertben: egy jegesmedvének öltözött alkalmazottat
kergetett a többi.
A
gyakorlat azon a feltevésen alapult, hogy földrengés
miatt leomlott a jegesmedvék udvarának fala, és az állatok
kiszabadultak. A maroknyi jegesmedvét csupán egyetlen
férfi jelképezte, viszont jó nagy fejálarcot kapott.
A tokiói Ueno Zoo alkalmazottai védősisakban és hálókkal
felszerelve fogócskáztak vele, mígnem sikerült behálózniuk.
A
medve - japán hangja: Hirose Toru - úgy értékelte, hogy
a gyakorlat értelme és haszna "mérsékelt". "Fogalmunk
sincs ugyanis arról, hogy miként viselkedik egy valódi
medve" - mondta kivetkőzve a medve bőréből.
Az
állatkertet nem zárták be a medveriadó idejére. Egy
óvónő - aki óvodásaival együtt volt tanúja a hajkurászásnak
- úgy értékelte, hogy egy valódi jegesmedve már valószínűleg
megette volna őket. Az egyik óvodáslányka, a hatéves
Fudzsioka Mijo erre bátorítani kezdte óvónénijét: "Ha
tényleg jönne egy medve, szólnék a bátyámnak, aki karatézni
tanul, hogy kenjen le egyet neki" .
Terjed
az okkultizmus - csak Ausztriában ?
Linz,
2002. február 26. (MTI) - Ausztria a telepátiában hívők,
a csodadoktorok és a jövendőmondók országa. Három osztrákból
ketten hisznek a természetfelettiben, különösen nők
és fiatalok nem képesek ellenállni az okkultizmus varázsának
- derül ki a Spectra linzi közvélemény kutatási intézet
által elvégzett felmérés minap közzétett eredményeiből.
A
Spectra tavaly decemberi reprezentatív felmérése során
ezer embernek átadott egy listát, rajta különböző úgynevezett
természetfeletti jelenségekkel, mint "gondolatátvitel",
"jövőbelátás", "szellemidézés". A megkérdezetteknek
meg kellett jelölniük, hogy melyiket fogadják el valóságnak.
Mint kiderült: 65 százalék a megadott jelenségnek legalább
egyikében hisz, ami 5 százalékos növekedés a kilenc
évvel ezelőtti állapothoz képest.
Az
okkult jelenségek toplistájánnak első helyén a telepátia
áll. Az osztrákok 41 százaléka semmi különöset nem talál
abban, hogy két ember kicseréli gondolatait anélkül,
hogy megszólalnának, illetve hagyományos formában érintkeznének
egymással. A megkérdezettek szűk egyharmada lehetségesnek
tartja a csodálatos gyógyulást - például kézrátétellel
vagy energiaátvitellel.
Kereken
negyedük hisz a "jövőbe látásban" és a "jóslásban",
továbbá abban, hogy tárgyak nyilvánvaló külső beavatkozás
nélkül elmozdulnak helyükről vagy meggörbülnek. A mágikus
erőkben 20, az újjászületésben 18, a halottakkal való
kapcsolatfelvétel lehetőségében 16 százalék hisz. Sokkal
kevesebben - a megkérdezettek alig tíz százaléka - hisznek
viszont a szellemidézésben, a boszorkányságban és az
ördögűzésben.
Különösen
nők és fiatalok vonzódnak a természet feletti jelenségekhez
- négy nőből háromnak és a 15-29 év közötti fiatalok
70 százalékának meggyőződése, hogy léteznek bizonyos
parapszichológiai jelenségek. Az idősebb nemzedék ezzel
szemben inkább tartózkodóan viszonyul mindahhoz, ami
természetfölötti.
Változott
az iskolázottság és a természetfeletti jelenségek pozitív
megítélése közötti összefüggés is. Míg kilenc évvel
ezelőtt világosan megmutatkozott, hogy a legképzettebbek
aránytalanul nagy számban viszonyultak pozitívan az
okkult jelenségekhez, addig a legújabb felmérés azt
mutatta, hogy jóformán semmi különbség nincs a földöntúli
jelenségekben hívők képzettségi szintje között. Amellett,
hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők
érdeklődése fokozódott az ilyen jelenségek iránt, a
magasabb iskolázottsággal rendelkezőké valamelyest csökkent
- olvasható meg a linzi Spectra közvélemény-kutatási
intézet tanulmányában.
Kérdéses,
hogy csak Ausztriára jellemzőek ezek a tendenciák. Hasonló
felmérés azonban az Ausztriával szomszédos országokban
mostanában nem készült.
Mobiltelefonnal
tilos kövezni !
Kairó/Rijád,
2002. február 26. (MTI-Panoráma) - Az idei mekkai zarándoklat
során sokan nem megkövezték, hanem "megmobiltelefonozták",
"megceruzázták" a Sátánt jelképező követ.
A
zarándokok közül több százan az iszlám előírásával ellentétben
nem kövekkel, vagy nem csak kövekkel dobálták meg a
Sátán kövét, hanem karórákkal, maroktelefonokkal, üvegekkel,
de még ceruzákkal is. Erről a szaúdi hatóságok számoltak
be, miután az igencsak meglepődött takarító brigádok
a "sátánkő" körül százszámra találtak a sajátos "arzenálból".
Az
iszlám vallástudósok megrémültek az újdonság hallatán
és nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a jelképes megkövezésnél
kizárólag köveket szabad használni - jelentették a hírügynökségek.
A
XVII. században elsüllyedt kincseshajót találtak a Gibraltári-szorosnál
London,
2002. február 26. (MTI-Panoráma) - Elsüllyedt XVII.
századi hajó roncsát találták meg kutatók a Földközi-tengeren,
a Gibraltári-szoros közelében: brit szakértők szerint
csaknem bizonyos, hogy a több mint 300 évvel ezelőtt
szerencsétlenül járt hadihajóról, a HMS Sussexről van
szó, amely mai áron számítva dollármilliárdokat érő
aranykincset szállított.
A
BBC beszámolója szerint a roncsokat a Florida államban
bejegyzett, kifejezetten hajóroncsok felkutatásával
foglalkozó Odeyssey Marine Exploration elnevezésű társaság
búvárai találták meg és egyes darabokat - így például
egy hajóágyút - távirányítású robotok segítségével már
felszínre is hoztak 800 méter mélyről az 1998-ban megkezdett
kutatás során.
A
Sussex 1694-ben nyomtalanul eltűnt a Gibraltári-szorosban.
A korabeli dokumentumok szerint a hajó rakománya 10
tonna aranyrúdból és 100 tonna ezüst pénzérméből állott,
mai értéke 4 milliárd dollár lenne. A titkos küldetésben
járó hajón a kincseket Savoyába szállították, hogy megvásárolják
az ottani uralkodó támogatását Franciaországgal szemben,
amellyel Anglia hadat visel - de a Sussex heves viharba
került és elsüllyedt.
Az
amerikai kincskutatók felajánlották szolgálataikat a
brit védelmi minisztériumnak, amely csaknem teljesen
bizonyosra veszi, hogy a Sussex roncsait találták meg.
James Jenkin, a minisztérium szóvivője elmondta, hogy
még ha nem is lelnének kincseket a hajó roncsai között,
a Sussex megtalálása akkor is történelmi jelentőségű.
Az
eddig végzett kutatások mintegy három millió dollárjába
kerültek az "Odyssey" cégnek. Amennyiben valóban kincset
rejt a tengerfenék, úgy a hajóroncsok felkutatására
szakosodott cég igen jól jár, mert az ilyen esetekben
az a gyakorlat, hogy a kincs oroszlánrésze a megtalálót
illet.
Leány-
és legénytőzsde
Újdelhi,
2002. február 27. (MTI-Panoráma) - Leány- és legénytőzsdei
napot tartott Indiában egy kalkuttai házasságközvetítő
iroda. A "kereskedési" napon összesen 100 férfit és
164 nőt kínáltak megvételre az érdeklődő szülőknek.
Az
iroda legényárfolyama 10 ezer rúpia volt - nyitáskor,
nap közben és záráskor egyaránt -, a leánykurzus pedig
7500 (ugyancsak egész nap). A hagyományos terménytőzsdékkel
ellentétben a kalkuttai leány- és legényvásáron személyesen
jelen volt az "áru" is, ugyanakkor a 264 fős "raktárkészlet"
személyi adatait kivetítették egy nagy vászonra, melyet
minden érdeklődő feszülten figyelhetett, így a Wall
Streethez is hasonlított az esemény.
"Az
elgondolás az volt, hogy leegyszerűsítjük a szülők által
nyélbe ütött házasságkötések hosszadalmas procedúráját"
- magyarázta az Asian Age című lap tudósítójának Ruma
Ghos, a vásár rendezője. A férfiakért fizetendő 10 ezer
és a nőkért járó 7500 rúpia közvetítési díjat azonban
csak a gazdagok engedhették meg maguknak.
Indiában
a legtöbb házasságot még ma is a szülők "hozzák össze".
Különösen a szegényebb néprétegek soraiban a házasulandók
csak a házasságkötés napján ismerik meg egymást. Megelőzik
ezt a hozományról, a horoszkópok egyeztetéséről, a kaszthoz
való tartozás ellenőrzéséről folyó tárgyalások. Többnyire
a családok ismerősei járnak el közvetítőkként. Az interneten
több honlap is lehetővé teszi a megfelelő jelöltek kiválasztását
- írják a hírügynökségek.
Nem
volt sprinter a dinoszaurusz
London,
2002. február 28. (MTI-Panoráma) - Ellentétben azzal,
ahogyan némely hollywoodi filmben ábrázolják őket, a
kétlábú dinoszauruszok, mint amilyen a Tyrannosaurus
is volt, a valóságban gyatra futók voltak.
Legalábbis
ezt állapítja meg két amerikai kutató a Nature című
brit tudományos folyóirat legújabb számában közzétett
írásában.
Ahhoz,
hogy óriási tömegű testükkel futni tudjanak, a dinoszauruszoknak
elképzelhetetlenül nagy mennyiségű izomzatra lett volna
szükségük. A két amerikai kutató matematikai példák
segítségével számította ki ezt.
John
Hutchinson és Mariano Garcia, a Berkeley-i egyetem (Kalifornia)
kutatói egész sor paramétert állítottak fel, amelyek
szerint a Tyrannosaurusnak, amely körülbelül hatezer
kilós testével még nem is tartozott a legsúlyosabb dinoszauruszok
közé, testtömegének 80 százalékát kellett volna lábizomzatában
felhalmoznia ahhoz, hogy gyorsan tudjon szaladni.
A
két kutató elméletének igazolására kísérleteket végzett
ma élő állatokkal is.
A
tudományos életben hosszabb ideje ütköznek a vélemények
arról, hogy a két lábon járó dinoszauruszok tudtak-e
egyáltalán futni és ha igen, milyen gyorsan. Ugyanebben
a tudományos folyóiratban két brit kutató ugyanis nemrégen
azt állította, hogy a kétlábú dinoszauruszok akár óránként
30 kilométeres sebességgel is képesek voltak futni.
A két angol tudós ezt a megállapítást dinoszaurusz lábnyom-kövületekre
alapozta, amelyek véleményük szerint átmenetet mutatnak
a menés és a futólépés között - olvasható a dpa jelentésében.