Reklám
"Tégy
úgy Rómában, mint a rómaiak !" szól a mondás melyet
a marketing és reklámvilág valahogy nem képes megvalósítani,
pedig törekszik rá…
A
reklámszakemberek hatalmas pénzösszegeket költenek arra,
hogy meggyőzzék a "rómaiakat" és mindenkit, ők is tegyenek
inkább úgy, ahogy azt a Madison Avenue-n teszik (A
Madison Avenue New York legnagyobb bevásárló utcája.
Olyan óriási, szinte bejárhatatlan…)
Ahogy
a következő példákból majd láthatjuk, vannak dolgok,
amelyeket még a reklámmal sem lehet elérni, hiába nyer
egyre nagyobb teret a "globális reklám" szemlélete…
Az
1950-es években a Pepsodent Corporation agresszív export
tevékenységbe kezdett termékeivel Délkelet-Ázsiában.
Úgy
vélték, ami működött az Egyesült Államokban, megteszi
ezen a piacon is…
Reklámhadjáratukat
a régi és jól bevált jelmondatra építették: "Vajon hová
tűnik el a sárga, ha Pepsodentet használ fogára ?"
Napjainkban
talán megkérdőjelezhető, vajon ez volt-e a legjobb módja
e termék beharangozásának egy olyan piacon, ahol a vásárlók
nem kifejezetten az északi típushoz tartoznak.
Mindenesetre
egy alelnök, aki nem átallott elmenni a térségbe, és
megtudakolni, vajh a kampány miért végződött elkeserítően
jelentéktelen eredménnyel, titokzatos okot fedezett
fel…
Délkelet-Ázsia
sok lakója úgy rágja a bételt, mint az amerikaiak a
rágógumit. Viszont a bétel lényegesen drágább a rágóguminál,
és még meg is festi élvezőjének fogait (bővebben
lásd a "kábítószerek" fejezetben…)
Történetesen
- ez a bételrágás velejárója - pirosassárgára színezi
a fogakat.
Ennek
megfelelően a piros-sárga fog a gazdagságot is szimbolizálja…
Ugyan
kinek van szüksége olyan árucikkre, amivel napnál világosabban
kiderül használójának csórósága…???!!!
1960-ban
a brit Imperial Tobacco Company piacra dobott egy új
cigarettafajtát. Marketing szakembereik fáradságot nem
kímélve, temérdek felmérést és tanulmányt végeztek,
és úgy döntöttek, a cigaretta neve Strand legyen,
és a piacra a következő szlogen kíséretében kerüljön:
"Egy Stranddel soha nem vagy egyedül"
A
mondatot magában foglaló reklámban egy magányos és titokzatos
férfi volt látható, általában csöpögő esőben, bőrig
ázva, amint szomorú elhagyatottságában, éppen egy cigarettában
talál társra.
Nem
volt meglepő, a közönség úgy gondolta, ha azok, akik
Strandet szívnak, többnyire az esőben állnak,
barátaiktól istentelen távolságban, akkor inkább nem
kér belőle…
S
a frappáns reklám "áldásos hatása" jól megmutatkozott
a Strand elborzasztó eladási statisztikáin. Nem
véletlen…
1958-ban
a Campbell Soup Company úgy érezte, végre eljött az
ideje, hogy meghódítsa Európát.
Nincs
ebben semmi kivetnivaló, ha csak az nem, hogy a cég
eltökélten hitte, az Egyesült Államok és Európa fogyasztói
között az égvilágon semmi különbség nincs…
Noha,
jóakaratú tanácsadók figyelmeztették őket az ellenkezőjéről,
a cég töretlen optimizmussal, egyszerűen néhány millió
tasak levesport szállított az Egyesült Királyságba,
eladási céllal.
Nem
sok…, egy darab sem kelt el (!!!) ami, ugye, nem lebecsülendő
pénzügyi Istencsapás…
A
brit háziasszonyoknak, mint kiderült, semmiféle tapasztalatuk
nem volt a "neszlevesekkel'', és egyszerűen úgy tekintették,
a Campbell levese nem más, mint drága amerikai hiábavalóság,
apró dobozokban…
A
minden igényt kielégítő ágyairól híres Simmons &
Company, 1963-ban elhatározta, jelentős mennyiséget
exportál Japánba.
Eltelt
négy év, és borzalmas veszteségről érkeztek hírek.
A
magyarázat pofonegyszerű.
A
japánok előszeretettel preferálják a futont, ami leginkább
gyékényszőnyegre hasonlít.
Ágyban
egyáltalán nem alszanak…
Négy
év kellett a Simmonsnak és egy halom dollár az ablakban…,
hogy e néprajzi tapasztalattal gazdagabb legyen…
