Repülés
Lehet
valami a repülőgép tervekben, mert a politikusok úgy
harapnak rájuk, mint a hal a szép kövér csalikukacra.
1930-ban,
a cardingtoni Lord Thomson volt a Légügyi Miniszter,
és vágyai netovábbja a brit léghajó, az R101 volt.
Annyira,
hogy elhatározta, a hajó első úti célja India lesz,
holott a nagy masina kísérletei még korántsem zárultak
le, és nem volt még neki légi bizonyítványa sem…
"Az
R101 olyan biztonságos, mint egy ház", jelentette ki
magabiztosan a fedélzetre szálltában.
Szomorú,
de elhamarkodott volt a miniszter vélekedése… ő is a
negyvennyolc áldozat között volt, mikor másnap, borongós
hajnalban a hatalmas léghajó, Beauvois közelében,
hegynek ütközött…
Hogy
a II. világháború után elkerüljék az előzőhöz hasonló
botlást, az Attlee kormány, (Lord Brabazon vezetésével),
bizottságot állított fel, hogy az döntse el, milyen,
a jövőre nézve is kielégítő repülőt építsen a brit ipar.
Hivatalos
testülethez mértén is megkülönböztetett figyelemre méltó
rekordot hozott össze a bizottság.
Hosszú
és megfontolt tárgyalások után abban maradtak, legalább
olyan nagy gépet kell építeni, ami elér a Brit Birodalom
legtávolabbi pontjaiba is (és olyan lassú legyen, hogy
a világ távoli pontjain lévő, primitív leszállópályákra
is gond nélkül landolhasson).
Az
eredmény a világtörténelem legnagyobb repülő fehér elefántja
lett, amit Brabazonnak kereszteltek el.
A
dugattyús motorral működő Brabazon olyan lassú
volt, hogy maximális sebessége nem haladta meg egy harmincas
évekbeli kétfedelűét, és olyan nagyra sikeredett, hogy
vázszerkezete saját súlya alatt összeroppant…
Sőt
mi több, a sugárhajtómű (brit találmány) megjelenése
az egész vircsaftot elavulttá tette, mielőtt az elkészült
volna…
Mikor
a Brabazont a hulladéktelepre dobták, a költsége
12,5 millió fontnál tartott…
Tekintettel
a Brabazon bizottság dicső hagyományaira, 1957-ben
a brit védelmi miniszter, Duncan Sandys megjelentette,
főosztályának forradalmi Fehér Lapok kiadványát,
mely hivatott volt eldönteni a brit hadsereg perspektíváját.
Az
elkövetkező években (ecsetelte bizakodóan a dokumentum),
szükségtelenné válik az ember irányította repülő, és
minden elvégzendő feladatot irányított rakéták látnak
el, egyúttal ezek a jövő fegyverei is.
Ennek
örömére nagyszámú repülőgéptervet sutba vágtak, és minden
pénzt, energiát az olyan rakétákra koncentráltak, mint
a Blue Streak.
Mr.
Sandys jóslata meglehetősen korainak bizonyult. A következő
két évtizedben a Királyi Légierő több billió fontot
fordított az ember vezette gépekre, amelyek többsége
szükségképpen amerikai volt…, lévén a brit megfelelőket
annak idején megfontoltan elvetették…
Az
utód kormányok kellemetlen feladata volt a nagy garral
indult rakétatervezések leállítása…
No
nemcsak a brit meg amerikai politikusok szenvednek a
drága repülő szerkezetekbe való végzetes belebolondulás
betegségében.
1956-ban
eldőlt, újra felszerelik a nyugatnémet Luftwaffét,
ami "teljesen korszerűtlen" volt.
Védelmi
miniszterként Franz Josef Straussra hárult a
gép kiválasztásának feladata.
Tekintve,
hogy a fő követelmény egy alacsonyan szálló, földi célokra
specializált gép volt, talán több mint furcsa, hogy
Strauss választása a Lockheed Corporation F104
Starfighterére esett, amit direkt nagy repülési
magasságú elfogó vadászgépnek terveztek…
De
a Lockheed megígérte a németeknek, néhány tollvonással
áttervezik a gépet vadászbombázónak (mi az nekik…),
és így minden klappol.
A
repülő ára, (amint abban megegyeztek), költségék plusz
nyolc százalék, mindössze csak 400.000 dollár gépenként.
Más
dolog az, hogy miután elkészült, a németeknek minden
egyes F104G, 1.6 millió dollárba került. Oda se neki,
kicsire nem nézünk. Az ár nem volt fontos.
Ami
talán a derék germánokat érzékenyen érintette, az nem
más, mint hogy az áttervezés egy olyan repülőt szült,
ami túlsúlyos és instabil volt és különös hajlama volt
kis magasságokban és figyelmeztetés nélkül dugóhúzóba
menni…
A
Luftwaffe pilótái (nem minden ok nélkül) hamar félni
kezdtek a repülőtől, amit (ahogy az elvesztett gépek
és pilóták száma nőtt), elkereszteltek "özvegycsinálónak"
meg "repülő koporsónak".
1980.
október 15-én a 195.-ik német Starfighter zuhant
le egy Köln közelében levő erdőbe.
A
legfrissebb Luftwaffe vicc így szólt: "Hogy tehetsz
szert egy Starfighterre ?"
"Végy
egy darab földet, és várjál."… és még mondja valaki,
hogy a németeknek nincs humoruk…
James
Barthes, dél-afrikai sárkányrepülő-oktató, amint
éppen békésen repkedett 1977 júniusában, érdekes látványra
lett figyelmes.
Francis
Chapman asszonyt pillantotta meg, aki meztelenül
napozott egy háztetőn, Barthes úr repülési útvonala
alatt.
Képzeletében
obszcén gondolatok körvonalazódtak, melyek szoros összefüggésben
voltak Chapman asszonnyal.
Még
alig indult le azonban a magasból a begerjedt repülő,
amikor a hölgy férje, (géppisztollyal felfegyverkezve)
jött ki a hálószobából, és lesöpörte a légi Don Juant
az égről…
