Hadsereg
(II.)
A
fontenoyi csata elején, melyet 1745-ben vívtak,
egyik oldalon a franciák álltak, a másikon a britek
és hanoveriták, s az ellenséges csapatok egyszer csak
váratlanul szembetalálkoztak egymással egy dombtetőn.
A
brit parancsnok, Lord Charles Hay, a brit sportszerűség
legszebb hagyományait követve átengedte az első lövést
az ellenségnek: "Messieurs les gardes Francais", (Francia
katona urak) kiáltotta el magát, "Tirez !" (Tűz
!)
Nincs
feljegyzés arról, hogy saját katonái miként vélekedtek
eme gáláns ajánlatról (majdnem biztos, nem is értettek
franciául), de a következményektől megkímélte őket a
francia parancsnok nagyvonalúsága, aki nem akart lemaradni,
és kalapját leemelve így válaszolt:
"Messieurs
les Anglais, tirez le premier" (Angol urak, tüzeljenek
elsőként !)
(Némely
francia tudós ragaszkodik ahhoz, hogy helyes központozással
ez így hangzott el: "Messieurs ! Les Anglais ! Tirez
le premier !' (Urak ! Angolok ! Tüzeljenek elsőként
!)
Az
ezt követő brit sortűz megtizedelte a franciák sorait…
1870
szeptember 1-én a III. Napóleon vezette francia
sereg az ő személyes döntésére táborozott le Sedan-nál,
a Poroszország elleni háború első nagy ütközetének előestéjén.
Sajnos
a császár olyan beteg volt, hogy lóra se bírt ülni,
sőt híres nagybátyjával ellentétben semmiféle háborús
tapasztalata sem volt.
Őfelsége
csatamező választásával kapcsolatban egy idős francia
generális megjegyezte: "Nous sommes dans la pot de chambre
et nous y seront enmerder !" (Mind a biliben ülünk,
és le leszünk szarva !)
Az
események igazolták bölcsességét, Sedan-nál 20.000
francia katona esett el és 80.000 került fogságba. Maga
III. Napóleon is megadta magát, a Kaiser-nak.
Szeptember l-én Franciaországban elbukott a Második
Császárság, és kikiáltották a Harmadik Köztársaságot.
A
franciák Sedan alatt elszenvedett katasztrofális
vereségének egyik fő okát az Alfred Krupp által
gyártott acélágyukban kell keresnünk. Ezekkel lőttek
a poroszok, a franciák hagyományos ágyúival szemben.
(Krupp-ról bővebb információt a "Gazdagok"
fejezetben találsz !)
A
háború előtt Krupp úr azon fáradozott, hogy a
francia hadvezetés megismerje fegyverei érdemét, azok
előnyeit.
A
francia hadügyiek a leveleket egy dossziéban gyűjtötték,
melyen ez a felirat állt: "Rien a faire" (Nem kell
vele foglalkozni…)
1914-ben
a francia csapat birodalmi jelenléte abból állt, hogy
föl-le hajókázik egy felfegyverzett monitoron Ouesso
közelében a Kongó folyón.
Amikor
a déli nap melege megjött, a katonák partra szálltak,
hogy egyet sziesztázzanak. A folyóparti pikniket a hozzájuk
futó fekete hajósaik szakították félbe, hogy figyelmeztessék
őket, egy német cirkáló jön lefelé a folyón Kamerun
felől, és támadásra készül.
A
franciák bortól és ételtől eltelve a maradás mellett
döntöttek.
A
bozótból "Je m'en fous ! Je m'en fous !" (Le
van sz..va !) kiáltások hallatszottak.
A
bennszülött tengerészek meglógtak. A németek kikötöttek,
keresztüllopakodtak a dzsungelen, és a teljes francia
legénységet lemészárolták.
Ma
emlékmű áll a párt e pontján, amit a helybéliek csak
"le monument de je m'en fous" néven tisztelnek…
1953
májusában Henri Navarre tábornok, az indokínai
francia csapatok parancsnoka azon bosszankodott, hogy
a szembenálló Viet Minh (Forradalmi Szövetség
Vietnam Függetlenségéért) csapatok nem voltak hajlandók
az általa kidolgozott haditerv szerint harcolni, aszerint,
amire saját katonái kiképzést és felszerelést kaptak…
Így
elhatározta, csapdába csalja, az ellenséget.
Novemberben
tervét megvalósítandó, 16.500 első osztályú francia
ejtőernyőst dobott le egy Dien Bien Phu nevű,
(áthatolhatatlan dzsungel borította) völgybe, mélyen
az ellenség vonalai mögé.
Navarre
azzal érvelt, hogy a Viet Minh ellenállhatatlannak
fogja érezni a csalit, és minden erejével azon lesz,
hogy a francia hídfőállást lerohanja.
A
franciákat légi úton elláthatták, és Navarre
szakértői úgy vélték, a Viet Minh képtelen lesz
arra, hogy nehézfegyverzetet és felszerelést szállítson
a leszállópálya körüli dzsungelen keresztül, tehát kétségtelenül
összezúzza őket a francia fegyverek ereje.
Navarre
balszerencséjére, vele szemben Vu Nguyen Giap
tábornok állt, akit a valaha élt katonai zsenik egyikeként
tartanak nyilván.
Giap
50.000 kulit mozgósított, akik (alkatrészekre szedve…)
áthurcolták a nehézfegyvereket a dzsungelen, a franciákra
néző állásokba…
Amikor
az esős évszak a légi utánpótlást és támogatást gyakorlatilag
lehetetlenné tette, Giap szó szerint sárba süllyesztette
Navarre seregét…
A
franciák súlyos vereséget szenvedtek, majd megadták
magukat… Ez az indokinai francia gyarmatosítás végét
jelentette…
A
Vietnámmal kapcsolatos sok és változatos döntés között
az alábbi, (kevéssé ismert) példa is megérdemel egypár
sort.
A
hatvanas évek vége félé az US Air Force néhány
tisztje úgy vélte, a Thanh Hoa híd, (körülbelül
90 mérföldre, délre Hanoi-tól), fontos pont az
észak-vietnámi utánpótlási rendszerben. Így, elsődleges
cél lett abban a hosszú bombázásban, amelyet Lyndon
Johnson elnök rendelt el.
A
következő pár évben (vietnámi források szerint) 100
amerikai gépet lőttek le a Thanh Hoa híd fölött,
s a híd nem szenvedett számottevő kárt…
Végül,
1972-ben egy eszes kis bomba robbantotta fel.
Ez
a nehezen szerzett diadal nem idegesítette fel különösebben
a Vietnamiakat, akik évekig használtak egy gázlót 5
mérfölddel lejjebb…
Azért
a Thanh Hoa híd sem volt egészen értéktelen számukra…
Egy amerikai tiszt keserűen jegyezte meg: "Ez volt a
Vietnámiak legvirágzóbb légvédelmi iskolája…"
/Észak-Írország,
Az 1970.-es évek eleje./
A
katonai felderítés egyik titkos osztaga civil ruhában
járőrözött Belfast egyik hírhedett negyedében.
A
hosszú, és veszedelmekkel teli éjszaka után a York
Sreeten lyukadtak ki, itt megálltak tankolni, és
rágyújtottak egy cigarettára.
Az
egyik katona megkérdezte a benzinkutast, van-e a kútnál
fizetős telefon, a férfi az épület hátsó része felé
mutatott.
Ahogy
a katona az épület felé fordult, a benzinkutas valahogy
meglátta a ruhája alá rejtett fegyvert.
Attól tartva,
hogy terroristákkal van dolga, eltűnt az egyik hátsó
helyiségben, ahonnan a helyi, (alig száz méterre lévő)
rendőrőrsre telefonált.
Valamiért
azonban nem a szolgálatost hívta, hanem az egyik cimboráját,
aki nyomozóként dolgozott.
Az nyomozókon
óriási izgalom vett erőt, azt hitték, valami jó kis
akcióra van kilátás, ezért nem is egyeztettek a szolgálatban
lévő ügyeletessel, hanem kocsiba vágták magukat, hogy
kimentsék barátjukat a terroristák karmai közül.
A
katonák éppen elhagyni készültek a benzinkutat amikor
egy kocsi hatalmas fékcsikorgással lefékezett mellettük
és hat (civil ruhás) rendőr ugrott ki belőle, egy egész
fegyverraktárral a kezükben.
A katonák, (akik
szintén rögtön terroristatámadásra gondoltak), haladéktalanul
előrántották a fegyvereiket, lebuktak a kocsijuk mögé
és tüzet nyitottak.
A
rendőrök gondolkodás nélkül viszonozták a támadást...
Rajtuk kívül
még egy rendőrtiszt is véletlenül éppen a helyszínen
tartózkodott, (szolgálaton kívül), ő is előrántotta
a pisztolyát és a sarokról néhány lövést a levegőbe
eresztett.
Perceken
át tartott az adok-kapok, amikor végre megszólalt egy
magányos hang, “Állj ! Rendőrség !"
Egy
másik hang meg visszakiabált, “Tüzet szüntess ! Hadsereg."
A tűzpárbaj során
több mint száz golyót lőttek ki a forgalmas útkereszteződés
közelében.
Csodával
határos módon senki sem sérült meg, a történteket pedig
szigorúan titokban tartották, hogy az érintett “felderítőtisztek"
személyazonosságát a média ne hozhassa nyilvánosságra.
/1998./
A három tengerésztiszt,
(partra szállván az egyik európai szabadkikötőben),
elhatározta, hogy a kimenő ideje alatt bebarangolják
a városkát.
Kora
reggel volt, mögöttük állt egy hosszú éjszaka, amelynek
során keveset ettek, azonban annál többet ittak.
A
tengerészek visszatértek tehát valaha jobb napokat látott
szállodájukba és félrészegen bolyongani kezdtek az öreg
hotelben, fel akarták fedezni minden zegét-zugát.
Céltalanul ténferegtek
egyik szobából a másikba, mígnem egyikük, (nevezzük
Curlynek), egy rokokó cirádákkal díszített, kétszárnyú
ajtó előtt találta magát. Kitárta az ajtószárnyakat
és gyönyörűséggel nézett körül, hiszen ez egy étellift
!
Odahívta
a cimboráit, (akiket nevezzünk most Moe-nek és
Larry-nek.
“Ide
süssetek, egy hogyishívják !"
Szinte biztos,
hogy a haverjai is úgy látták, hogy ez egy hogyishívják,
méghozzá jó nagy. Akkora, hogy könnyedén fel tudna emelni
egy tengerészt, sőt, ha eléggé összehúznák magukat,
akár ketten is belepréselődhetnének. Micsoda utazás
lenne !
Úgy
is tettek.
Larry
szilárdan tartotta a dobozt addig, amíg Curly
bemászott és térdét az álla alá húzva helyet foglalt.
Aztán
Curly fogta a kötelet, Larry pedig bepréselte
magát mellé, és ő is elhelyezkedett.
Végül vidám mosollyal
eleresztették a kötelet és huss (!) eltűntek.
Moe
döbbenten állt...
Tétován
kinyitotta az ajtót, fejét bedugta az aknába és lefelé
kémlelt a sötétbe, még látnia kellett, ahogy az ételliftben
kuporgó két figura sebesen zuhan a föld felé, akár egy
tíztonnás páncélszekrény.
Bummmm
!!!
A liftszekrény
óriási robajjal ütődött az akna aljához, az ütközés
erejétől a kis fadoboz valósággal felrobbant, ezer szilánkra
törve, mintha aprófának hasogatta volna fel valaki.
A látványt hamarosan
elhomályosította a törmelék és a felszálló, száz év
óta zavartalanul gyűlő por sötét gombafelhője.
Moe kétségbeesetten
felkiáltott, - Mi van ve... - de mielőtt befejezhette
volna a kérdést, az ellensúly, amely az ütközéstől kiszakadt
a helyéből, lezuhant az akna tetejéről és kíméletlenül
félbevágta a mondatot…
Forrás:
A haditengerészet Biztonsági Központjának a balszerencsés
esetekről összeállított gyűjteménye
/Alabama,
1999. július 15./
Egy
huszonöt éves katona belehalt sérüléseibe, amikor három
emelet magasságból a laktanya kövezetére zuhant.
A
tragédiát az okozta, hogy a fiú mindenáron meg szerette
volna nyerni a nemes versengést, amely arról szólt,
hogy ki tud magasabbra köpni.
Olyannyira
sóvárgott a győzelemre, (no meg olyan sokat ivott),
hogy egy veszélyes technikát alkalmazott.
Háttal kihajolt
az ablakból, majd köpés közben, (hogy nyálának egy kis
plusz sebességet adjon), hirtelen felhúzta magát a fém
védőkorláton.
Egy
végzetes mozdulat következtében átrepült a korlát felett,
amelyet egy röpke pillanatra még sikerült megragadnia,
keze azonban lecsúszott róla, s a katona a hétméteres
magasságból a lenti betonburkolatra zuhant.
Az
orvos szakértő 0,14 százaléknyi alkoholt mutatott ki
a vérében, amely nyilvánvalóan jelentős szerepet játszott
ítélőképessége csökkenésében.
Az
égbolt felé távozott "lövedék" sorsáról nem
szól a fáma…
Forrás:
Fort Hood Sentinel
