Shell
A
kezdet
A
londoni East Enden, Samuel Marcusnak, a múlt század
hetvenes éveitől kezdve különös dísztárgy-, és ritkaságboltja
volt. A boltocska egyik nevezetességét a csiga- és kagylóhéjakkal
teleragasztott dobozok, képkeretek és dísztárgyak jelentették.
Az öregúr és fia eleinte a brit tengerpart kagylóival
díszítették az áruikat. Az üzlet az évek során növekedett.
Egyre nagyobb, és különlegesebb kagylókra volt szükségük,
ezeket többnyire Indiából, Indonéziából, Kínából, és
Japánból szerezték be. Az ifjabb Samuel Marcus ily módon
számos távol-keleti kapcsolatokkal rendelkező, sokat
utazó, gyöngyház- és kagylókereskedő lett.
Az
olaj
Amikor
Samuel Marcus, a hetvenes évek végén megalapította a
SHELL Company nevű vállalatát, annak még semmi köze
sem volt az olajhoz.
Az
olaj néhány évvel később került az üzletbe, amikor rájöttek
arra, hogy az akkor még csak világításra használt petróleum
óriási üzletet jelent. Amint az olajüzlet területére
léptek, rögtön beleütköztek a közmondásosan kemény és
könyörtelen Rockefellerbe (a Standard Oilba).
Eleinte
Marcus hajói épp úgy szállították a Rothschildok és
a Nobel-cég kezében lévő bakui olajat, mint a Standard
termékeit. Később azonban Rockefeller azt követelte,
hogy Marcus hajói csak az ő termékeit szállítsák. Nem
kis bátorság kellett annak a döntésnek a meghozatalához,
hogy szembeszálljanak Rockefellerrel.
Első
és igen okos húzása az volt, hogy az akkor technikai
újdonságnak számító tankhajók építése felé fordult.
1892.-ben épült meg az első SHELL tankhajó, amelyet
egy csiga latin nevéről Murex-nek kereszteltek. (A SHELL
olajflotta hajói az óta is csigák és kagylók latin neveit
viselik).
A
szövetséges
Valószínűleg
a Rockefeller elleni csata gyorsan, katasztrofális összeomlást
hozott volna, ha nem találnak szövetségesre egy Henry
Deterding nevű, (talán még Rockefellernél is találékonyabb,
ötletesebb, és könyörtelenebbül) harácsolóban, akinek
szintén meggyült a baja a Standard Oil-lal.
Henri
Deterding, a Holland Kereskedelmi Részvénytársaság érdekeltségén
belül létrehozott Királyi Holland Olajtársaság (Royal
Dutch Oil) vezetője volt.
A
Standard Oil ereje tudatában, egy időben és egymástól
független támadást intézett A SHELL és a Royal Dutch
ellen. Azt a módszert követte, amelyet oly sikerrel
alkalmazott, és Amerikában "felszippantási" politikának
neveztek. Kísérletet tett arra, hogy a tőzsdén megszerezze
a Royal Dutch részvénytöbbségét. Deterding azonban gondosan
tanulmányozta, az Amerikában megadásra kényszeríttet
tucatnyi kis olajcég sorsát. A megfelelő pillanatban
1,5 millió, úgynevezett "elsőbbségi részvényt" bocsátott
ki. Ezeket megbízható pénzügyi szövetségeseknél helyezte
el, akik garantálták, hogy nem adják el a részvényeket
Rockefeller ügynökeinek. Így kivédte az első támadást.
A
londoni Rothschild bankház mind a SHELL főnökét, mind
a Royal Dutch vezetőjét figyelmeztette, hogy ha állni
akarják a sarat a Standard Oil-lal szemben, össze kell
fogniuk. Ezt az "érdekházasságot" tehát voltaképpen
a Rothschild bankház hozta össze.
A
"házasság" felé tett első, döntő lépés az volt, hogy
Deterding megnyert egy belső csatát (nem engedte áthelyezni
a cég székhelyét Szingapúrba, ami a látszólagos, és
rövidtávú előnyök ellenére súlyos taktikai hiba lett
volna, így Hágában lett a központjuk).
A
két férfi 1903.-ban, Londonban állapodott meg a szövetség
létrejöttéről, egységfrontot alkotva, a közös ellenséggel
szemben. Megalakuláskor a SHELL, a Royal Dutch és a
Rothschild bankház egyenlő részt testesített meg, négy
évvel később a Rothschildok a saját részüket (egyenlő
arányban) eladták a másik két partnerüknek. Így született
meg a Royal Dutch Shell tröszt.
Különleges
ütőkártyák
Az
első ilyen az volt, hogy az "olajflotta" partra szállt
az USA-ban. Ezt az inváziót az tette lehetővé, hogy
Deterding némileg hamarabb ismerte fel a texasi olajmezők
lehetőségeit, mint Rockefeller, és néhány kisebb, független
termelővel sikerült megállapodnia, még mielőtt a Standard
Oil felébredt volna.
A
részvények egy részét ismét megbízható kezekben helyezte
el, így a tőzsdén Rockefeller továbbra sem tudta felvásárolni
őket.
A
következő ütőkártyájuk az angol flotta volt. Akkoriban
ez volt a világ legnagyobb hajóhada. Az első világháború
küszöbén a hajóknak még alig több mint 3 %-át fűtötték
olajjal, de ekkorra az angol hadiflotta csaknem fele
már átállt az olaj tüzelésre, amit ők láttak el olajjal.
Oroszország
A
Rothschildok - akik 1907.-ben eladták részesedésüket
az Ázsiai Olajtársaságban - a maguk fantasztikus pénzügyi
szimatával, úgy látszik megérezték, hogy a cári Oroszországban
"földrengés" közeledik… 1912.-ben (öt évvel az Októberi
Forradalom előtt !!!) kivonultak a bakui olajmezőkről,
és a cári olajrészvényeiket eladták Deterdingnek.
Az
első világháború éveiben a Royal Dutch Shell vegyészei
felfedezték a TNT-t, ami különösen a tengeralattjárók
elleni, mélytengeri aknák gyártásánál volt nélkülözhetetlen,
és fantasztikus hasznot hozott a cég számára. Miközben
az új robbanóanyaggal töltött aknák pusztították a német
tengeralattjárókat, Svédországon keresztül olajat adtak
el Németországnak, az akkori világpiaci ár tizenötszöröséért…
E
zsíros haszonnal felfegyverkezve néztek szembe az Októberi
Forradalommal. Mielőtt 1920.-ban végleg elhagyták volna
a bakui olajkikötőt, mérnökeik nagyszabású szabotázs
akciót hajtottak végre (a fővezetékek jó részét a levegőbe
röpítették, és a kutakat vasbetonnal tömték be).
Deterdingnek
lett volna módja arra, hogy megállapodást kössön a szovjet
kormánnyal. Moszkva amelynek döntő gazdasági érdeke
fűződött a nyomorban lévő ország gyors felemelkedéséhez,
több ízben is felajánlotta, hogy a kölcsönös előnyök
alapján kész tisztességes megállapodást kötni. Deterding
azonban a harcot választotta - vesztére. (Bojkottot
hirdetett, Grúziában kirobbantotta az ellenforradalmi
lázadást, hamis orosz pénzt dobott piacra, sőt a náci
párt finanszírozásába is beszállt…) Már nem érte meg,
a náci csapatok összeomlását az oroszországi csatamezőn.
1939. februárjában halt meg (német területen).
Halála
után a Royal Dutch Shell szervezetileg még élesebben
különbözött a Standard Oil-tól. Ma már ez a vállalat
egyike a tőkés világ hatalmas, személytelenné vált szupermonopóliumainak,
"tulajdonosainak" listája igen hosszú. Ez a termelő
országokkal folytatott harc időszakában hátrányos volt,
mert megnehezítette a hatásos és gyors döntést. Gyenge
pontjuk az volt, hogy viszonylag kevés nyersolaj koncesszióval
rendelkeztek, fő erősségük viszont a finomítás, a szállítás,
és az elosztóhálózatuk.