Aga Kán

 

Szinte üdítően hat egy olyan vagyon története, amely évszázadokon és társadalmi rendszereken vág keresztül, s amelyet jóformán meg sem kellett szerezni, mert adták !

1951-ben egy októberi napon Tanganyika (a mai Tanzánia) fővárosában, Dar es Salaamban a "mindenható főpapot", a Kazar Imámot megillető láncot helyezték egy tizenkilenc éves fiatalember nyakába, aki a Harvard Egyetemen végzett, és eladdig csak a nagy nyugati fürdőhelyek, mulatók, lóversenyistállók és törekvő ifjú filmcsillagok világában tevékenykedett. A nyaklánc színaranyból készült, csaknem három kilót nyomott, és negyvenkilenc lemezből rótták össze.

Az izmaili szekta

Ez a szám nem volt véletlen: azt jelezte, hogy az új "mindenható főpap" negyvenkilencediknek viseli ezt a tisztséget, amióta a mohamedán vallás egyik szektáját, az izmaili szektát 1200 esztendővel ezelőtt megalapították.

Az izmaili szekta vezetői az 1800-as évek közepe óta az Aga Kán nevet és méltóságot viselik. A fiatalember - aki egyébként a Kanim névre hallgatott - azóta negyedik ebben a sorban. Ő tehát hivatalos nevén a "IV. Aga Kán''.

Ez a cím sokat nyom a latban és a mérlegen… Az izmaili szekta tagjainak számát ma körülbelül húszmillióra becsülik. Szétszórt közösségekben élnek, amelyeknek sorában a tanganyikai, a "koronázó" közösség nem is a legnagyobb.

A szekta igazi központja India, Pakisztán és Irán. A húszmillió izmaili a mindenkori Aga Kánt nemcsak főpapjának, hanem politikai és mindenekelőtt gazdasági ügyei (és magatartása) fő intézőjének is tekinti. Gyakorlatilag tehát abszolút uralkodó, de összefüggő birodalom nélkül. Királysága: a szétszórt izmaili közösségek - Ugandától és Tanzániától a Közel-Keleten át Indiáig és Pakisztánig.

A mérlegelés

Ez a méltóság a viselőjét, egyben a világ leggazdagabb emberei közé emeli. A szekta húszmillió tagjának legalább negyedrésze dúsgazdag kereskedő, akiknek üzleti kapcsolatai nemcsak a fekete földrészre és Ázsiára terjednek ki, hanem Európát is behálózzák. E húszmilliós közösség arisztokráciájának évszázadokon át megvolt az a rokonszenves szokása, hogy a mindenkori imám testsúlyát néhány évenként egyszer hatalmas mérlegen lemérték, és a mérleg másik serpenyőjébe addig töltötték az aranyat, platinát vagy éppen drágakövet, amíg a mérleg egyensúlyba nem került…

A régebbi mérésekről nem áll rendelkezésre statisztika. 1946-ban azonban, amikor a második világháború után először mérték meg a szóban forgó Aga Kán nagyapját (és elődjét), az öregúr akkoriban 95 kilót nyomott, ami akkor is majdnem két és fél millió dollár érfekü aranyat jelentett…

A következő, 1950-es mérés alkalmából a mérleg másik serpenyőjébe gyémántokat raktak, amelyeknek értéke mindmáig felbecsülhetetlen…

III. Aga Kán azonban sokkal bölcsebb és világlátottabb ember volt, semhogy ne érezte volna a ceremónia szinte provokált időszerűtlenségét, az új utókat kereső, harmadik világban. Így hát a 95 kiló drágakő átvételével egy időben azt is kijelentette, hogy ez volt az utolsó ilyen mérlegelés. Valóban újabb négy esztendő múlva a nyugat-pakisztáni Karachiban (és az óta is) már csak jelképes mérlegelést hajtottak végre.

A vagyon

A nagyvonalúság természetesen nem eshetett különösebben nehezére III. Aga Kánnak. Az utolsó tényleges mérlegelés után ugyanis személyes vagyonát 600 millió angol fontra becsülték, ami akkor, 1950-ben, körülbelül kétmilliárd dollárt jelentett…

Ellentétben a nagy tőkés "harácsolók" vagyonával, itt nem lehet pontosan megállapítani a vagyon üzleti szerkezetét, miután szigorúan családi tulajdonról van szó, amely felett abszolút hatalommal rendelkezik a családfő, a mindenkori Aga Kán.

A vagyon látható része nem különösebben impozáns: néhány nagy jutafeldolgozó gyár Indiában és Pakisztánban, Európában pedig a földrész egyik legértékesebb lóversenyistállója és lótenyésztő hálózata. (Hét tenyésztőfarm Írországban, öt Franciaországban, összesen körülbelül 300, egyenként is vagyont érő telivérre.)

A legújabb vállalkozás Szardínia szigetén az úgynevezett Costa Smeralda üdülőkomplexum: Itt a család óriási ingadanoltat vásárolt a tengerparton, és a világ talán legelzártabb - s persze legdrágább - üdülőterületét fejleszti ki.

A szakemberek szerint a vagyon döntő része svájci bankok diszkrét trezorjaiban nyugszik, értékpapírokban. Ez a jövedelem igazi forrása, de az persze nem nyilvános, hogy mennyi értékpapírról és milyen vállalkozások részvényeiről van szó.

Eltekintve ezektől a viszonylag szerény üzleti vállalkozásoktól, az irtózatos vagyont tehát voltaképpen a történelem hullajtotta ennek a családnak az ölébe…

A kezdet

Körülbelül a IX. század közepére nyúlik vissza, amikor az iszlámon belül megalakult az izmaili szekta. Ez eredetileg azt hirdette, hogy Izmail fia, Mohamed-próféta csakhamar Mahdtként, Messiásként tér vissza a földre.

A szekta vezetői szerint családfájuk egészen Mohamedig nyúlik vissza, akinek leánya, Fátima, és annak férje, Ali házasságából származnék az imámok sora.

Az évszázadok során a szekta több ízben is egymással harcoló csoportokra bomlott; aszerint hogy melyik tábor tagadta meg a másik származási igényeit. A szekta vezetői, akik egy időben Mohamed leányának nevéről "fatimidák"-nak nevezték magukat, a magyar honfoglalás idején Egyiptom felett is uralkodtak…

A hasisevők

Itt hatalmukat Szaladin semmisítette meg körülbelül kétszáz esztendővel később. Egy másik szárny ugyanebben az időben, Perzsiában és Szíriában uralkodott nagy területeken, s a krónikák tanúsága szerint vezetőik voltak a kábítószerek, a hasis első megszállottjai…

Hatalmuk fenntartására általában igen egyszerű módszert választottak: meggyilkolták ellenségeiket egy rendkívül jól szervezett és kiterjedt titkos terrorszervezet segítségével. (Érdemes megjegyezni, hogy az Encyclopaedia Britannica véleménye szerint a hasisevő szóból származik a "gyilkos" szó több európai nyelvben szereplő alakja: assassin.)

A hasisevők hatalmát Szíriában a törökök, Perzsiában pedig a mongolok döntötték meg. A szíriai szárny vezetői a XVI. században, a perzsa szárny imámjai pedig az 1840-es években Indiába mentek át, s ettől kezdve India (pontosabban a mai Pakisztánt és Bangladest is magába foglaló akkori Brit India) lett a szekta legfontosabb támaszpontja.

Az első Aga Kán, aki az átkelést végrehajtotta, címét még az akkori perzsa sahtól kapta. Fia, e néven a második, csak rövid ideig élt. A modern világ számára "az Aga Kán" az ő unokája lett (e néven a harmadik), aki 1888-tól - tizenegy esztendős korától - egészen 1957-ig viselte ezt a címet. Az arany, és drágakőeső, amely a legendás és talán pontosan fel sem mérhető vagyon szinte kimeríthetetlen forrása lett, hét évtizedig az ő ölébe hullott.

A pletykalapok jóvoltából a nagyvilág elsősorban, mint lóversenyistálló tulajdonost, nábobot és szép hölgyek kedvelőjét ismerte meg III. Aga Kánt. Való igaz: az öregúr a Riviérától Floridáig és Kaliforniáig mindenütt jelen volt, ahol lovak futottak, rulett pörgött, pezsgő folyt. S az ilyen helyeken általában a szép lányok sem hiányoztak. Aga Kán rajongott a nőkért, és anyagi helyzeténél fogva ennek nem voltak különösebb akadályai.

Az első felesége

Egy perzsa hercegnő volt, ettől korán elvált. Másodszorra az éjszaka egyik hercegnőjét vette feleségül Thérése Magliano monte-carlói táncosnő személyében, akit akkoriban (az első világháború előtt) "a Riviéra legszebb asszonyának" tartottak. Amikor a második feleség 1926-ban meghalt, a multimilliomos elvett egy Andrée Carlon nevű leányt, aki korábban csokoládét és cukorkát árult a francia tengerpart legjobb mulatóhelyein

Végül: negyedszerre Franciaország szépségkirály nőjét, a nála huszonnyolc esztendővel fiatalabb Yvette Labrusse-t emelte magához, aki haláláig hűséges élettársa maradt. Amikor III. Aga Kán 1957-ben meghalt, Egyiptomban, a Nílus felső folyásánál, egy káprázatos pálmaligetben építettek számára mauzóleumot.

Mellé felesége, a "Bégura" számára egy ugyancsak márványvillát, hogy közel lehessen férje sírhantjához. A hajdani szépségkirálynő az óta is évenként egyszer lelátogat a Nílus mellé - egyébként pedig idejét riviérai palotájában tölti.

Az angolok

Mindez azonban csak a felszín volt, amelyet a pletykalapok szorgalmasan ápoltak, s a főszereplők (nevezetesen: III. Aga Kán és az angol kormány) semmit sem tettek ennek a képnek a megváltoztatására. Jó okuk volt rá. III. Aga Kán ugyanis egyik legfontosabb eszköze volt az angol uralom fenntartásának Brit Indiában, és hatásosan használták fel a hindu és a mohamedán közösség megosztására is.

Már 1906-ban Aga Kán vezette az akkori angol alkirály, Lord Minto elé azt a mohamedán nagyurakból álló küldöttséget, amely elkülönített választójogot követelt Brit India mohamedán lakosai számára. Ezt a kérést valójában az angolok sugalmazták, s ez volt a kezdete ama kettéosztási taktikának, amely utóbb Pakisztán létrehozásához, vérfürdők és háborúk egész sorához vezetett.

Aga Kán a második világháború alatt is komoly szerepet játszott az angol érdekek védelmében, mert felszólította az angol birodalmi területeken (sőt azon kívül) élő izmaili közösségeket: legyenek lojálisak Angliához. E közösségek közül igen sok élt politikai és stratégiai szempontból rendkívül kényes és értékes területen Afrika és a Közél-Kelet országaiban. Ily módon Aga Kán magatartásának óriási értéke volt Anglia számára.

Ezt a hagyományt folytatta Aga Kán fia, Ali Kán is. A világ őt is elsősorban úgy ismerte, mint a "playboyok" királyát. Ali Kán első felesége előkelő angol hölgy volt, Lord Churston leánya, akit mellékesen a Guinness sörgyáros dinasztiához is fűztek rokoni szálak. (Ebből a házasságból született Karim, a következő Aga Kán.)

Az igazi szenzáció azonban az volt, amikor 1949-ben Ali Kán feleségül vette a népszerűsége tetőpontján levő amerikai filmszínésznőt, Rita Haywortht, és attól kezdve a nagy nyugati képes lapok fényképészei szinte szüntelenül a házaspár nyomában voltak. (Volt mit fényképezni: a házasság négy évig tartott, tele viharos veszekedésekkel és kibékülésekkel, Hollywoodtól a francia Riviéráig.) A válás után Ali Kán tovább élte hírnevéhez méltó életét, és így is halt meg: egy átmulatott éjszaka után Ferrari kocsijával nekiment egy fának a párizsi Bois de Boulogne-ban.

Mint apjánál, a felszín alatt az ő esetében is megtalálhatók a politikai tevékenység nyomai. Persze az idők változásával ezek más formát öltöttek. A második világháború alatt Ali Kán az angol titkosszolgálat, az Intelligence Service hálózatának egyik vezetője volt Jeruzsálemben, és fő feladata "az arabok közötti munka" volt. A dél-franciaországi partraszállás után az angol és az amerikai titkosszolgálat között az összekötő szerepét játszotta. (Mindamellett nem feledkezett meg a családi kötelezettségekről sem: ő szabadította ki a "nácik fogságából" azokat a telivérekét, amelyeket Göring utasítására vittek el a háború alatt a család franciaországi versenyistállóiból.) A második világháború után egy ideig Ali Kán volt a pakisztáni ENSZ-delegáció vezetője.

A következő örökös

Karim, IV. Aga Kán már távolról sem ilyen színes egyéniség. Amikor nagyapja végrendeletét felolvasták, általános meglepetést keltett, hogy az öregúr őt jelölte ki utódául, átnyúlva fia; Ali Kán feje felett. A világ szemében ő is elsősorban a régi tradíciók folytatója: az esztendő három hónapját (a lóversenyszezont) párizsi palotájában tölti, az év hátralevő részében pedig megosztja figyelmét a nagyszabású szardíniai teleküzlet és néhány nem különösebben fontos ENSZ-küldetés között, amellyel rendszerint pakisztáni, angol és amerikai családi politikai kapcsolatait honorálják.

Közben változatlanul ő "a világ második leggazdagabb embere", csak azért, mert Fátima sarjadékai hosszú évtizedeken át szabályos időközökben "megmérették, és nehéznek találtattak"…