Merényletek

   

MERÉNYLETEK

Makedónia
Róma
Wallenstein
Párizs
Orsini
Lincoln
II. Sándor cár
Guiteau
Erzsébet császárné
McKinley és...
Szarajevó 1919
Jean Jaures
Raszputyin
Kurt Eisner
Walter Rathenau
Dollfuss

Vissza a nyitó menüre...




Dollfuss

 

Millimetternichnek csúfolták rendkívül apró termete miatt, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy hatalmát legalább olyan könyörtelenül ne gyakorolja, mint egykori elődje. A neve Engelbert Dollfuss volt, s osztrák diktátorrá küzdötte fel magát, államkancellári címmel. Közvetlen felettese, Miklas akkori osztrák államelnök kijelentette róla, hogy gonosztevő volt, aki őt szörnyű dolgokra kényszeríttette.

Ennek a Hitler és Mussolini kőzött botladozó despotának a bűnei közismertek. Korlátlan hatalomra vágyott. Amikor 1933-ban a kormány élére került, és ráadásul a külügyminiszter tisztjét is ellátta, államcsínyt szervezett, s egyeduralmi pozícióra tett szert általa. Korlátlan zsarnokká vált, felszámolta a sajtó és gyülekezési szabadságot, törvényen kívül helyezte a kommunista, de ugyanakkor a náci pártot is, és hozzálátott, hogy érvényre juttassa a fasizmusról alkotott egyéni felfogását.

1934 februárjában elhatározta, hogy ellenfeleitől politikai gyilkosságok útján szabadul meg. Támadást indított a szociáldemokrata párt vezérei és funkcionáriusai ellen, és széles körű letartóztatásokat rendelt el. A munkások Bécs külvárosaiban barikádokat emeltek, de Dollfuss a maga fasiszta Heimwehtjének állig felfegyverzett egységeit vonultatta fel ellenük. A Karl Marx-Hof épületével szemben tüzérség sorakozott fel nehézütegekkel, a többi munkásközpontot pedig fasiszta rohamosztagok szállták meg. A barikádok szabadságharcosaival szemben katonaság állt, patrontáskáiban éles töltényekkel.

A hős bécsi munkások teljes három napig védekeztek, végül azonban meg kellett magukat adniuk a túlerőnek. Az utcai harcokban mintegy ezerháromszáz munkás esett el, több száznak pedig illegalitásba kellett vonulnia. A harc véget ért, Dollfuss rögtönítélő bíróságai kilenc munkásvezért ítéltek halálra.

Millimetternich kancellár ezúttal győzött. Felszámolta a szociáldemokrata pártot, majd biztonság okából betiltotta a többi politikai szervezetet is. Mihelyt minden hatalmat a kezében tartott, új alkotmányt erőszakolt Ausztriára.

"A mindenható Isten nevében, akitől minden jog származik, kapja az osztrák nép ezt az alkotmányt a maga keresztény német állama számára..."

Ezzel a szabadság utolsó maradványait is felszámolta, ezen túl mindenben az Ő akarata döntött. Az alkotmány egyetlen forrása az Osztrák Hazafias Front maradt, amelynek elnöke Dollfus volt. Az elnököt elvben az ausztriai községek polgármesterei választották, de az ötezer polgármester teljes függőségben volt a kormánytól, végtére is az nevezte ki őket. A kormány, a kancellár, a parlament nem létezik, helyette tanácsadó testületeket létesítenek, amelyeket ugyancsak a kormány nevez ki, és amelyeknek ugyancsak nincs semmi hatáskörük. Ha mégis ellenzékbe vonulnának, ami elméletileg módjukban áll, a kormánynak négyheti határidő elteltével jogában áll jóváhagyásuk nélkül is érvényesíteni a maga álláspontját. A kormány pedig Dollfuss, a mindenható Istennel a háta mögött.

Az első világháború befejezése után, amikor Európában még nem osztották szét a kártyát a további játékhoz, 1918 novemberében az osztrák parlament, egyhangúlag megszavazta azt a határozatot, amely szerint "Ausztria Németország része". A versailles-i és St. Germain-i békeszerződés nem ismerte el ezt a határozatot, ellenkezőleg, szembehelyezkedett a két németül beszélő ország egyesítésével.

Később Hitler lesz Ausztria bekebelezésének a szószólója, ez a lépés beleillik a német élettér kiszélesítését és Európa leigázását célzó terveibe. Csakhogy egyelőre a konkurens diktátor, Ausztria túloldali szomszédja, Benito Mussolini határozottan ellene van az efféle egyesülésnek. Megvannak Ausztriával kapcsolatban a maga tervei. A fasiszta duce ekkor még résen áll Hitlerrel szemben, versenytársat lát benne, a szerződés aláírásától és a Berlin-Róma tengely megteremtésétől még messze vagyunk. A diktátor Dollfuss és a diktátor Mussolini barátok.

Mussolinit nem érdekli Hitler növekvő befolyása az európai politikára, s azon egyszerű oknál fogva fordul szembe Németország és Ausztria egyesítésével, hogy Ausztria, amint egyébként Magyarország és Jugoszlávia is, az ő cselekvési területébe tartozik. A duce és Dollfuss egyelőre egy gyékényen árul, és Mussolini biztosítja az osztrák kancellárt, hogy nem kell tartania Hitlertől, a fasiszta Itália kezeskedik Ausztria szuverenitásáért.

Hitler jól tudja, mi folyik a titkos arcvonalon. Nem áll el Ausztria bekebelezésének szándékától, de nem akarja felbőszíteni Mussolinit sem, elvégre neki is szüksége van rá. Így aztán abban bízik, hogy elvégzi helyette a munkát ötödik hadosztálya, az osztrák nemzetiszocialista párt.

A nürnbergi per jegyzőkönyveiben szerepel George S. Messersmithnek, az Egyesült Államok hajdani berlini konzuljának vallomása. S. Messersmith a következőket jelentette ki, "Röviddel a náci hatalomátvétel után magas állású német kormánytisztviselők azt mondták nekem, hogy Ausztria bekebelezése gazdasági szempontból nélkülözhetetlen és politikailag szükséges lépés, s ezért bármilyen áron és minden eszközzel keresztülviszik." Az osztrák földön elkövetett terrorcselekményekkel kapcsolatban, amelyek részei voltak az anschluss előkészítésének, a volt berlini konzul elmondta, több vezető náci pártfunkcionárius beismerte előtte, hogy azokat ők irányítják.

Hitler ötödik hadosztálya nemcsak az osztrák lakosságot tartotta rettegésben, Dollfuss kancellárt is műsorára tűzte. Személy szerint őt is megtorlással fenyegette, ha nem lesz engedékeny. A provokációk, a felforgató aknamunka, az osztrák nácik és Münchenből behozott "tanácsadóik" terrorcselekményei csakhamar olyan méreteket öltöttek, hogy az osztrák kormány külön dekrétumban rendelte el, a jövőben mindennemű robbanóanyagnak a puszta tárolása is halálbüntetést von maga után.

E fenyegetés ellenére hét nácit állítottak bíróság elé dinamit rejtegetése miatt. A müncheni rádió erre nyomban világgá kiáltotta, hogy ezeknek a nemzetiszocialista harcosoknak az életéért Dollfuss osztrák kancellár az életével fog fizetni, sőt, 1934. július 23-án azt is bejelentette, hogy közeleg a Dollfuss-szal való leszámolás órája.

A kancellár megszeppent. Nem sokkal azelőtt Hitler "a hosszú kések éjszakáján" könyörtelenül leszámolt párton belüli vetélytársaival, és senkiben sem hagyott kétséget az iránt, hogy érdekei védelmében a legelvetemültebb eszközöktől sem riad vissza. Dollfuss rádöbbent, mit jelenthetnek a müncheni fenyegetések az ő személyes biztonsága szempontjából, s családját óvatosságból Mussolini védőszárnyai alá, az olaszországi Riccionéba küldte azzal, hogy nemsokára utánuk megy.

Dollfuss elkövette a diktátorok azon gyakori hibáját, hogy mindenhatónak képzelte magát. Betiltotta ugyan a nemzetiszocialista pártot, szilárdan kezében tartotta az ország biztonsági gépezetét, a rögtönítélő bíróságok egymás után hozták könyörtelen ítéleteiket, de a nemzetiszocialistákat nem távolította el a biztonsági szervekből és kormányhivatalokból.

Vezetőik, Glass, Wachter és Weydenhammer puccsot készítettek elő, amellyel Ausztria nemzetiszocialista pártja majd magához ragadja a hatalmat. Befolyásos segítőtársaik voltak. Sem Emil Fey osztrák belügyminiszternek, sem Rintelen római követnek nem volt ellenére Dollfuss bukása, feltéve, hogy az politikai téren magasabb pozícióba juttatja őket.

Fridolin Glass a hadseregben náci szervezetet hozott létre, később pedig, amikor Dollfussék megalkották a fegyveres Wehrbundot, a Deutscher Soldatenbundot szervezte meg, amely később Militárstandarte néven terrorista felforgató szervezetté vált. A Soldatenbund vezérének, Fridolin Glassnak Holzweber, Domes és Otto Planetta voltak a munkatársai. Mivel mindenki tudta róluk, hogy megrögzött nácik, 1933-ban ki kellett válniuk az osztrák hadseregből, s így elég ráérő idejük maradt a puccs előkészítésére.

Az előkészítés alapos volt, Az osztrák náci Militárstandartét Himmler személyes ajánlására, mint 89. Standartet még Hitler SS-ébe is besorozták. Glass parancsnok, tehát voltaképpen az ellenséges hátországba vezényelt német tiszt szerepét töltötte be. Amikor már csaknem minden készen állt, elvitte a terveket Münchenbe, hogy a főnöknek, az egykori weisbadeni könyvkereskedőnek, Theodor Habichtnak, aki akkor az osztrák NSDAP tartományi felügyelője volt, bemutassa. De ő sem volt illetékes a döntésre. Ehhez a tervezett akció vezérkarának kellett összejönnie semleges területen további szakértőkkel és doktor Wachter és Weydenhammer magas rangú náci funkcionáriusokkal kibővítve.

1934. július huszonötödikén találkoztak Zürichben, és a történelmi tapasztalatoknak megfelelően összeállították a végleges tervet. Megszállják a minisztertanács épületét, őrizetbe veszik a minisztereket, elfogják Miklas elnököt, elfoglalják a parancsnokságokat, átveszik az osztrák hadsereg parancsnoklását. Bizonyosan nem könnyű feladat. De Glass és két generálisa mindenre gondolt. Amint a diverzáns alakulat megszállja a parancsnokságot, a 89. SS-Standarte mintegy százötven tagja osztrák katonai egyenruhába öltözik, és így minden nehézség nélkül birtokába veszi a kancellári hivatal, a rádió és a bácsi telefonközpont épületét.

Első pillantásra a terv hibátlannak látszott. Weydenhammer Rómába utazott, tájékoztatta Rintelen követet, Glass ez alatt Bécsben elvégezte az utolsó előkészületeket, és várta a müncheni jeladást. Rintelen szabadságra érkezett Bécsbe, és egy szállodában várta, hogy érte jöjjenek,

Az összeesküvők július 24-én kezdték meg az akciót. Teherautók tucatjai futottak már ki a lőszerrel s az átöltözéshez szükséges egyenruhával, amikor Weydenhamrner Rintelentöl megtudta, hogy Dollfuss kancellár másnapra halasztotta a minisztertanács ülését, az üres palota megtámadásának nem volna értelme.

Weydenharnmernek sikertelt a hihetetlen, az utolsó pillanatban leállította a már folyamatban levő akciót. Ez nagyszerű szervezésről tett tanúbizonyságot. De még így is akadt benne hiba.

Másnap délelőtt Fridolin Glass megjelent a siebensterngassei Német Testnevelési Szövetség tornatermében, az udvarba begördültek az egyenruhát szállító teherautók, a hátsó bejáraton pedig a polgári ruhás összeesküvők szállingóztak be. Beöltöztek az osztrák hadsereg egyenruhájába. Közvétlenül tizenkettő előtt több teherautó gördült ki az udvarból zsúfolásig telve katonákkal, akik első pillantásra osztráknak látszottak. Mindössze egy-két házilag vart egyenruha nem állta ki a közelről való szemrevételezést.

Közben pontosan az játszódott le, amitől az előrelátó Rintelen tartott. Johann Dobler, bűnügyi felügyelő, a bécsi Barna Ház egykori gondnoka már előző nap készenléti parancsot kapott, amelyet azonban nyomban visszavontak. Kartársától, Steinertől másnap megkapta az illegális náci parancsnokság újabb parancsát. 1934. július huszonötödike D-nap. Ma bukik meg Dollfus és náciellenes kormánya. Találkozó a rendelkezés szerint a siebensterngassei tornateremben. Végre itt a behívólap. Johann Dobler hithű náci volt, az utóbbi időben azonban gyakran eltöprengett az összefüggéseken, összehasonlította a Németországban történteket a bécsi utcák eseményeivel, s most, hogy kezében tartotta a gyülekezés helyét és óráját megadó behívólapot, ahelyett hogy a siebensterngassei tornaterembe ment volna, a Weghuber-kávéházba sietett, telefonált valahová, egy keveset várt, majd amikor előkerült Karl Mahner nevű ismerőse, egy lelkes Dollfuss követő, mindent elmondott neki.

A minisztertanács ülését délelőtt fél tizenegykor maga Dollfuss kancellár nyitotta meg. Épp az első beszámoló volt napirenden, amikor Wrabel adjutáns kihívta a szomszédos kis szalonba Fey minisztert, és közölte vele, hogy Dollfuss ellen merényletet terveinek, puccs van készülőben. Bizonyítékul egy cédulát nyújtott át neki, amelyet Johann Dobler bűnügyi felügyelő kapott kollégájától, Steinertől.

"89. - 12.15 óra, Siebensterngasse 11. - a Német Testnevelési Szövetség tornaterme. A Siebensterngassét tilos a Breite Dassén át megközelíteni."

Fey belügyminiszter visszatér az ülésterembe, odahajol a kancellárhoz, és halkan arra kéri, hogy jöjjön ki, fontos közölnivalója van. A kis szalonban aztán beszámol neki az összeesküvésről, amely a jelek szerint már folyamatban van. A kancellár még habozik, az utóbbi időben már több ilyen fenyegetést is megélt, végül azonban mégis a miniszterei elé áll, ismerteti velük a helyzetet, és közli velük, hogy egyelőre felfüggesztik az ülést, délután ötkor majd folytatják.

A Ballhausplatzon a kancellári palotában Dollfuss-szel csak Fey miniszter, Karwinsky közbiztonsági államtitkár és Zehner vezérőrnagy, honvédelmi államtitkár marad. Dollfuss kiadja az utasításokat. Fey miniszter értesíti a rendőrséget, hogy küldjön tüstént rendőrkülönítményt a siebensternstrassei Bundesturnhalléba. Keményen beavatkozni, haladéktalanul helyreállítani a rendet ! Zehner vezérőrnagy parancsot ad a hadügyminisztériumnak, hogy rendelje el a katonaság készültségi állapotát. A hadsereg gondoskodjon a kancellári palota biztonságáról.

A miniszterek a telefonokhoz siettek, Dollfuss tíz perccel tizenkettő után egyedül marad a dolgozószobájában.

Az összeesküvőknek teljes negyven percig tart, míg a ballhausplatzi épülethez eljutnak. Zehner vezérőrnagynak tehát elég ideje van arra, hogy katonai egységeket vezényeltessen ki a kancellári hivatal védelmére. Alighogy az első csapat katona elfoglalja őrhelyét a bejárat előtt, tehergépkocsik futnak be az udvarra felfegyverzett katonákkal megrakottan. A készültségi egység parancsnokának eszébe sem jut, hogy azok álruhás SS-katonák, azt hiszi, további erősítés érkezett.

Az SS-különítmény tagjai kibiztosított pisztollyal és puskával leugráltak a teherkocsikról, s néhány perc alatt lefegyverezték a meglepett őrséget.

Aztán a terv szerint széjjelváltak. Planettának a maga embereivel az első emeletet kellett megszállnia, Dollfuss dolgozószobáját is beleértve. Holzweber feladata a kormány letartóztatása volt. A különítmény hátra levő része az udvaron maradt az elfogottak őrzésére, akiknek a száma, csakhamar kb. százötvenre szaporodott. Az udvar hátsó részébe tereltél őket, és gépfegyvert irányítottak rájuk.

Tizenkét óra ötvenhárom perckor nyomult be Planetta fegyveres csoportja a palotába. Dollfuss lenézett az ablakból az összeesküvők megszállta udvarra, és megértette, hogy nem menekülhet. A lépcsőházakba már behatoltak, a folyosókról kiabálás, léptek zaja hallatszik, a betolakodók közelednek a kancellár dolgozószobájához.

És mégis felmerül egy utolsó lehetőség. A helyiségbe befut a kancellár komornyikja és testőre, Hedvicek, ismeri jól a régi palota búvóhelyeit, kézen fogva maga után húzza Dollfusst, ha a sarokszobán átmennek, egy titkos folyosón át bejuthatnak az állami levéltár helyiségeibe s onnan a hátsó kijáraton keresztül észrevétlenül ki az utcára. Az összeesküvők az épületnek erről a kijáratáról nem tudhatnak.

Dollfuss eleinte tétovázik, talán nem tudja elhinni, hogy neki, a mindenható diktátornak futnia kell, majd beleegyezik, de Hedvicek komornyikkal éppen abban a pillanatba lépnek a sarokszalonba, amikor felpattan az ajtó, s a helyiségbe fegyveres férfiak rontanak be kibiztosított pisztollyal a kezükben.

Lövés csattan, utána egy másik, Otto Planetta lőtt a kancellárra. Dollfuss még az arca elé tudta emelni a kezét, támolyog, segítségért kiált, majd hanyatt vágódik, és elveszti az eszméletét. A nyakán lőtt sebből szökell a vér.

Schredt csoportja a Kolowrat kávéháznál találkozott, Domesé a Kartnerstrasse sarkán, majd a mintegy tizenöt polgári ruhás férfi elindult a rádió johannesgassei épülete felé. Meglepték az őröket, lövöldözve behatoltak, elsáncolták magukat, aztán a stúdióba nyomultak, kényszeríttették a technikusokat, hogy szakítsák meg a gramofonhangversenyt, és a bemondóra pisztolyt szegezve, mikrofonba olvastatták a kővetkező szöveget: "Figyelem, figyelem, rendkívüli közlemény ! A Dollfuss-kormány e pillanatban lemondott, Miklas elnök az államügyek intézésével doktor Rintelen követet bízta meg."

Néhány ütemnyi zene, aztán a felvevőkészülékek elhallgattak. A stúdióval összekapcsolt adó technikusai rögtön észrevették, hogy a mikrofonnál valami szokatlan történik, és megszakították az adást. Ekkor érkeztek a rádió épületéhez a rendőrség és a katonaság egységei. A rend védelmezői körülkerítették az összeesküvőket, gránátot dobtak az elsáncolt bejáratba, gépfegyverrel végigpásztázták az ablakokat, majd behatoltak az épületbe, és rövid tűzharc után megadásra kényszeríttették az összeesküvőket.

A küzdelem színterén több halott maradt, köztük a hadművelet egyik parancsnoka, a náci unterführer Erich Schredt. A többiek feltartották a kezüket, és beszálltak a készen álló rendőrkamionokba.

A puccsisták visszavonulás közben megrongálták az adóberendezést, a technikusoknak több mint egy órába tellett, mire a pótadás megindulhatott. Tizenöt óra negyvenöt perckor a felvevőkészülékekből felhangzottak Smetana Hazám című szimfonikus költeményének első hangjai, azután a bemondó felolvasta a következő hírt:

"Ma délután felelőtlen elemek egy kis csoportja kísérletet tett a bécsi rádió stúdiójának birtokbavételére, és kényszerítene a bemondót, hogy jelentse Dollfuss államkancellár kormányának lemondását. Egyidejűleg közölni kellett azt a hírt is, hogy az új kormány összeállítására Rintelen miniszter kapott megbízást. A két közlemény nem felel meg a valóságnak. Dollfuss kancellár kormánya nem mondott le."

Az összeesküvés meghiúsult.

A nácik Ausztria-szerte hiába várnak a forradalmat elindító jeladásra. Senki sem tudja, mi történik, zűrzavar támad, az osztrák rendőrség és katonaság közbelép. A hadügyminisztérium épületében ez alatt összeülnek Dollfuss kormányának miniszterei, telefonon összeköttetésbe lépnek Miklas elnökkel, s az Schuschnigg kultuszminisztert ideiglenes teljhatalommal ruházza fel. Ettől fogva, ő vezeti az államügyeket.

A Grillmayer vezetése alatt álló SS-különítmény feladata volt, hogy a Wörthi-tó melletti Veldenben elfogja Miklas elnököt, és kényszerítse a kormányban történt változások szentesítésére. A csoport elindult Klagenfurt felé, de egy kis időre megállt a Triest Szállodában, s ezzel értékes perceket veszített, az országutakon akkorra már őrjáratok cirkáltak, és minden gépkocsit ellenőriztek. A rohamosztag két tagját, Walter és Rudolf Ottot mint közismert és veszedelmes nácikat rendőrileg nyilvántartották, így az ellenőrzésen nem csúszhattak át, a klagenfurti rendőrállomásra kerültek. Grillmayernek ugyan sikerült meglépnie, de egymaga már semmibe sem kezdhetett.

Dollfuss gyilkosa, Planetta és cimborája, Holzweber csakhamar rájöttek, hogy az események irányítása végképp kisiklott a kezük közül. A ballhausplatzi kancellária épületét rendőr, és Heimwehr egységek vették körül, s a rendőrkordonon túl felháborodott bécsiek tolongtak. Dollfuss kancellár a palota kis sarokszalonjában a selyemszaténnel bevont heverőn haldokolt. Még eszméletén volt, még érzékelt és beszélt, de sok vért vesztett, és nehezen lélegzett. Mikor egy kissé erőre kapott, papot és orvost kért. Mindkettőt megígérték neki, de ígéretüket nem teljesítették. Féltek, hogy az emberek odakint megtudják, mi történt. Egyelőre ugyanis senki sem sejtette, hogy Dollfuss kancellár a sikertelen puccs áldozatául esett.

A lövésék, amelyek Dollfusst érték, nem voltak halálosak, a később összehívott orvosi bizottság kijelentette, hogy idejében jött segítség megmentette volna. Csakhogy a zendülőknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy politikai ellenfelük életét megmentsék, elsősorban azon törték a fejüket, hogyan evickélhetnének ki szorult helyzetükből. Csakhamar roppant egyszerű ötletük támadt, a haldokló Dollfuss lesz segítségükre az államcsíny véghezvitelében. Elővezették Fey minisztert, akiről tudták, hogy rokonszenvez a nácikkal, s ráparancsoltak, foglalja írásba Dollfuss politikai végrendeletét. Elég, ha világosan benne lesz, hogy a haldokló kancellár Rintelen követet jelölte meg utódjául.

Fey miniszter leült az íróasztalhoz, és megírta a nyilatkozatot. Közben Dollfuss megpróbált még egyszer beszélni. A történészek egymástól eltérően idézik az osztrák kancellár utolsó szavait, abban azonban megegyeznek, hogy azok csak Dollfuss családját, feleségét és gyerekeit illették. A kancellár egyúttal kérte Mussolinit, hogy gondoskodjon róluk. Nem sokkal tizenhat óra után meghalt.

Fey belügyminiszter a fegyveres zendülőktől kísérve kilépett a kancellária erkélyére. A katonai egységek parancsnokával kívánt beszélni. Közölte vele, hogy Dollfuss az akció során megsebesült, nem, láthatja el hivatalát, és azt kívánja, hogy utóda Rintelen követ legyen. Az új kancellár megérkeztéig a katonaság és a rendőrség alakulatai nem kezdhetnek semmiféle akciót, a kancelláriát megszállva tartó különítmény ellen.

A felkelők csakhamar belátták, hogy a trükkjükkel nem sokra mentek, az egységek parancsnoka figyelmen kívül hagyta a bejelentést. Ekkor Fey felhívta telefonon a rendőrparancsnokot, s mint felettese elrendelte, hogy vonja vissza a fegyveres alakulatokat. Mivel azonban úgy látta, hogy ez a párbeszéd sem járt eredménnyel, felhívta még a bécsi rádió igazgatóját is, és a titkárnőjének lediktálta a Rintelen megbízatásáról szóló nyilatkozatot, hozzáfűzve egyúttal a felhívást, hogy Rintelen haladéktalanul jöjjön a kancellária épületébe.

A rádió nem sugározta a nyilatkozatot. Az igazgató tájékoztatta a tartalmáról felettesét, Schuschnigg kultuszminisztert, s az Miklas elnök meghatalmazásának birtokában megértette, hogy Rintelen szintén részese az államcsínynek. A hamisított végrendelet nem látott napvilágot, a rendőrség ellenben kutatni kezdett Rintelen után.

Szállodai szobájában bukkantak rá, zárt ajtók mögött várta, hogy a zendülők beiktassák a hivatalába . Ehelyett a hadügyminisztérium épületébe került, ahol a minisztertanács ülésezett Schuschnigg doktorral az élén. Egyszeriben ítélőszék előtt találta magát, amely a náci puccsistákkal való együttműködéssel vádolta. Meg sem próbált tiltakozni, a meglepetéstől egyetlen szó sem jött ki a torkán. Mikor később egy üres irodahelyiségbe vezették, s az ajtó elé katonai őrséget állítottak, elővette zsebéből a pisztolyát, a halántékához illesztette, és meghúzta a ravaszt.

A helyiségbe berontó katonák a padlón elterülve találták, körülötte hatalmas vértócsa. Orvost hívtak, de az reménytelennek mondta az állapotát. A mentőkocsi kórházba szállította, s a rendőrség közleményt adott ki, miszerint Rintlen öngyilkosságot követett el, és maghalt. Az asztalon levelet találtak a keze írásával, hangsúlyozta benne, hogy ártatlan. Állítása valótlan volt. A hotelszobában ott volt az aktatáskája s benne egy saját kezűleg írt jegyzék a kormány tagjairól, akik a puccs után átvették volna a hatalmat. Helyettes kancellárként Theo Habicht volt feltüntetve, a balsikeres puccs müncheni irányítója, s a többiek is egytől egyig hétpróbás nácik. Doktor Rintelen nem halt meg, az öngyilkossági kísérlettől megrokkanva bár, de egészen 1946-ig élt.

A Schuschnigg vezette minisztertanács végül is tárgyalásra szánta el magát. Öt óra tájban a kancellária épülete elé érkezett Zehner és Neustádter-Stürmer miniszter, s tárgyalásba kezdtek a bekerített puccsistákkal. A rendőrök és katonák ugyanis nem támadhatták meg őket, mert az épületben mintegy százhúsz kormánytisztviselőt tartottak túszként fogva, s ráadásul Dollfuss kancellárt (még nem tudták, hogy halott), valamint Fey és Karwinsky minisztereket, Zehner és Neustüdter-Stürmer tehát közölte a felkelőkkel a feltételeit. Ha húsz percen belül békésen elhagyják az épületet, a rendőrség büntetlen eltávozást biztosít számukra a német határig. Különben a katonaság támad.

A lázadók szóvivői többször is visszatértek az erkélyre, újra meg újra megtárgyalták odabent az ajánlatot, arcátlanul katonai védelmet követeltek, és további biztosítékokat, hogy semmi bajuk sem esik, majd kirukkoltak vele, hogy megölték Dollfuss kancellárt, de hozzátették, nem rossz szándékból, véletlenül történt. Némi huzavona után elfogadták a feltételeket, mi mást is tehettek volna, megígérték, hogy egybegyűlnek a földszinti hallban, átadják fegyverüket, és beszállnak az előállt tehergépkocsikba.

Eközben figyelemre méltó epizód játszódott le. Holzweber, a puccsisták vezére, még a tárgyalások folyamán igyekezett menteni azt, ami véleménye szerint menthető volt. Feltárcsázta a német követséget, közölte Hitler követével, doktor Riethtel, hogy a puccs nem sikerült, beismerte, hogy teljesen tanácstalan, és arra kérte a Harmadik Birodalom diplomáciai képviselőjét, jöjjön a kancellária épületébe, és személyesen ellenőrizze a felkelőknek a német határra való biztonságos elszállítását.

Rieth nagykövet csakugyan eljött. A miniszterek kérdésére, hogy mit kíván, nem tudott meggyőző választ adni, elárulta azonban, hogy a felkelők telefonon megkérték… ha esetleg szükséges volna, örömmel felajánlja szolgálatait az osztrák kormánynak… Jóvátehetetlen diplomáciai ballépést követett el, jelenlétével és tétova magatartásával mintegy hivatalosan megerősítette a náci Harmadik Birodalom részvételét az osztrák államcsíny előkészítésében.

A felkelők eldobták fegyverüket, felszálltak az előkészített tehergépkocsikra, és a német határ helyett egyszer csak a rendőrkaszárnya rácsai mögött találták magukat. Bölcs, előrelátó intézkedés volt ez. A német birodalmi kormány ugyanis rögtön másnap, tiltakozó nyilatkozatot tett közzé, megütközését fejezve ki az osztrák kormány és a felkelők közötti megállapodás tartalma miatt, amely a felkelőknek a német határon át, szabad eltávozást biztosít. Egyúttal kijelentette, hogy a puccsistákat, akik e tilalom ellenére átlépnék a német határt, azonnal letartóztatják.

Hitler még egy további gesztussal is elhatárolta magát a balul sikerült összeesküvéstől. A közlemény szövege ekképp folytatódik, "Dr. Rieth bécsi német követ az osztrák kormány és az osztrák felkelők kívánságára beleegyezően nyilatkozott egy olyan megegyezés tartalmával kapcsolatosan, amely a felkelőknek Németországba való szabad eltávozást biztosít, anélkül hogy erről a birodalmi kormány véleményét kikérte volna. Ez oknál fogva a kormány azonnali hatállyal felmentette hivatalából."

Ugyanakkor, amikor egyes osztrák városokban újabb náci tüntetésekre, sőt utcai lövöldözésre került sor, amikor több ház ablakában horogkeresztes zászló jelent meg, és doktor Schuschnigg az egész országban kihirdette a rendkívüli állapotot, Hitler a kormány páholyában ült a bayreuthi Wagner-fesztiválon. A zenét azonban csak fél füllel hallgatta, két adjutánsa felváltva tájékoztatta az osztrák események további alakulásáról. A hírszerző szolgálat jelentette, hogy Mussolini a maga módján reagált az osztrák puccsra, jelentős katonai egységeket vont össze a Brenner-hágónál, hogy azonnal közbeléphessen, ha a náci Wehrmacht át akarná lépni az osztrák határt.

Hitler megértette, hogy elvesztette a hamis kártyákkal folytatott játszmát, ezért elhatárolta magát az akciótól. Még aznap éjjel Bayreuthból összeköttetésbe lépett von Papennel, tájékoztatta őt a történtekről, menesztette Riethet, és Papent nevezte ki a helyére. Rieth sehogy sem bírt összeköttetést kapni Berlinnel, a bécsi telefonközpont nem működött, elutazott hát Pozsonyba, és az ottani konzulátusról próbált telefonálni. Amikor végre összeköttetést kapott, már csak a saját bukásáról értesült.

Mindjárt másnap reggel visszaérkezett Bécsbe Miklas elnök, s nem sokkal ezután leszállt a repülőtéren Mussolini különgépe is Dollfussnéval. Az elnök és az özvegy a halott mellett találkozott, majd a koporsót átszállították a bécsi városháza épületébe. Az elnök várt a temetésig, a rákövetkező napon azonban összehívta a minisztertanácsot, az új kancellárról kellett dönteni. Dollfuss utóda Dr. Kurt Schuschnigg lett.

A bécsi rendőrség azonnal kutatni kezdett a gyilkos után, mihelyt Dollfuss haláláról értesült. Az igazságügy-miniszter a nyomozás vezetésével doktor Wotawa államügyészt bízta meg. Wotawa tapasztalt detektívek társaságában akkor érkezett a kancellária épületébe, amikor az utolsó összeesküvők elszállítása folyt. A bűnügyi szakemberek kezdettől fogva tisztában voltak azzal, hogy a tettest csakis a puccsisták között kell keresni. Rendőrtisztviselők később valamennyit kihallgatták, de eredménytelenül. Egyikük sem vállalta a gyilkosságot.

Petemell rendőrfelügyelő ekkor elhatározta, hogy a maga módszerével veszi fel a nyomozást, százötven, egyetlen csarnokba összeterelt fogoly között könnyen elvegyül egy ismeretlen detektív. Peternell úgy beszélt a puccs résztvevőivel, mint aki közülük való, feltételezte, hogy rajta kívül mindegyik tudja, ki Dollfuss gyilkosa. Csak el kell szólnia magát valamelyiknek. Nem sok időbe telt, s a felügyelő szemtől szemben állt a merénylet elkövetőjével, Otto Planettával.

Planetta ideges volt, bizonytalan, százötven ember tudott a tettéről, érezte, hogy itt nincs menekvés. Petemell felügyelő is hasonló húrokat pengetett. Közölte vele, hogy a rendőrség már úgyis tud mindent, ezért egyetlen reménye marad, szert tenni az enyhítő körülmények adta előnyre, vagyis önként jelentkezni, és elmondani a rendőrfőnöknek, hogyan is történt a dolog.

Otto Planetta kihallgatást kért, és beismerte, hogy ő ölte meg Dollfuss kancellárt.

Július 30-án különleges hadbíróság vonta felelősségre a gyilkost és cinkosait. Most mutatkozott csak meg, hagy kik is az összeesküvők. A harmincöt éves kereskedősegéd, Otto Planetta, megrögzött náci volt. Évekig szolgált ugyan az osztrák hadseregben, de a köztársaság elleni összeesküvés gyanúja miatt le kellett vetnie az egyenruhát. Vallomása során ugyan azt állította, hogy ok nélkül menesztették, de rögtön utána büszkén kijelentette, hogy már 1929-ben belépett az NSDAP-be, sőt később felvették az SS-be is, s tagja lett a 89. SS-Standarténak.

Parancsot kapott a ballhausplatzi akcióban valórészvételre, megkapta a katonazubbonyt, saját kezűleg felvarrta rá a főhadnagyi rangjelzést, egy magánlakásban átöltözőn, elment a tornatermi gyülekezőre, s ott Friedrich kapitány egységébe osztották, (ez volt a fedőneve tettestársának, Holzbauernek). Nem először találkoztak, valamikor együtt szolgáltak a hadseregben, hosszú évek óta ismerték egymást.

A vádlott Planetta részletesen elmondta az akció lefolyását, állította, hogy nem akart lőni, sőt tilos is volt fegyvert használniuk, nem is érti, hogyan sült el a pisztolya. Mikor a bíró megkérdezte, miért vett részt a puccsban, így felelt:

- SS-tag vagyok. Parancsot kaptam !

Holzweber eredetileg zupás őrmester volt, hét évig az osztrák hadsereg egyik gyalogezredénél szolgált, mint élelmező altiszt. Mikor a hadsereget megtisztogatták a náciktól, neki is mennie kellett. Nem bírt foglalkozást találni, nem volt miből élnie, hát csatlakozott a felkelőkhöz. Ő is megkapta az osztrák tiszti egyenruhát s ráadásul a kancellária épületének tervrajzát, őt tették meg ugyanis az akció parancsnokává.

A vádlottak és a tanúk, Karwinsky államtitkár, Hedvicek komornyik és a többiek vallomása között nem volt tényeges eltérés. Az összeesküvők az épületbe rontattak, el akarták fogni a minisztereket, és meg akarták dönteni a kormányt. Planetta eközben agyonlőtte Dollfuss kancellárt. Csak a ballhausplatzi akcióban, mintegy százötven összeesküvő vett reszt, a puccsisták egyéb fegyvereken kívül több mint hetven géppisztollyal voltak felszerelve. A bírósági szakértők úgy nyilatkoztak, hogy Planetta mindkét halálos lövést körülbelül húsz centiméterről adta le, tehát nem véletlenül, hanem szándékosan.

Otto Planettát gyilkosság és hazaárulás bűntettéért, Franz Holzwebert pedig hazaárulásért halálra ítélték. Három órával az ítélet felolvasása után akasztották fel őket a Tartományi Bíróság udvarán. Mindketten igyekeztek legalább önmaguk előtt indokolni a halálukat, ezzel a felkiáltással búcsúztak az élettől: "Heil Hitler ! Németországért halok meg !"

A puccs fő kezdeményezőinek egyike, az ismert nemzetiszocialista bécsi ügyvéd, dr. Otto Wachtel, aki a siebensterngassei tornateremben az akciót irányította, idejében túljutott a határon. Azt hitte, hogy a német nácik majd tárt karokkal fogadják, hiszen az ő utasításukra, értük dolgozott, s nem rajta múlott, hogy a puccs nem sikerült. Hitler a mórt a maga módján jutalmazta meg, a dachaui koncentrációs táborba küldte.

Bécsben ez alatt a többi összeesküvő perében is kihirdették az ítéletet. A rohamosztag vezetőjét, Hans Domest, aki megpróbálta elfoglalni a rádió épületét, halálbüntetéssel sújtották, a többieket életfogytiglani fegyházra ítélték. Nem sokat töltöttek le belőle, az anschluss után ünnepelt hősökként szabadultak a börtönből.

Ausztria Dollfuss halála után még szorosabbra fűzi kapcsolatait Mussolini Itáliájával. Először Schuschnigg, az új kancellár utazik Stahrtmberg helyettes kancellárral Rómába, utána pedig állami funkcionáriusok tucatjai váltják egymást az "örök város"-ban, Hitler neheztel Bécsre és Mussolinira is. S hogy a duce ne képzelje, hogy azt tehet, ami neki tetszik, Hitler megtorló intézkedéseket foganatosít. Egyelőre csupán gazdaságiakat. A Harmadik Birodalom a továbbiakban nem fogad el kifizetéseket sem fontsterlingben, sem frankban, csupán márkában, a német pénzügyminiszter ugyanis jól tudja, hogy Mussolininak nincs márkája. De annak ellenére, hogy nincs, és sürgősen kellene, Mussolini mégis visszavágásra szánja el magát, ezen túl egyetlen német turista sem hozhat be Olaszországba ötven márkánál többet, az olasz bankok nem váltják be a német csekkeket. A németek tehát a hideg balti tengerpartra kénytelenek szabadságra menni.

Engelbert Dollfuss kancellár politikai gyilkosság áldozata lett, a merénylet azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hitler kénytelen volt visszakozni. Mikor tudomást szerzett Mussolini katonai intézkedéseiről, s mikor Franciaország és Nagy-Britannia kormánya a berlini külügyminisztérium útján nyomatékos jegyzékekben figyelmeztette az Ausztria függetlenségét szavatoló nemzetközi megállapodásra, parancsot adott az "osztrák légió" visszahívására. Mert az, mint kiderült, idő előtt masírozott Ausztria határára, hogy "az elnyomott osztrák nácikat" megsegítse. Goebbels propagandafőnök az utolsó pillanatban kénytelen volt szétdobatni a sikeres bécsi forradalmat ünneplő vezércikk nyomdai szedését.

A történelem egy pillanatra megállt. Nem hosszú időre. Mindössze négy évre.

PENÉSZÍRTÁS

... és a Fáraó Átka probléma megoldása

Ilyen volt, ilyen lett...

  

HUMOR

A Veszprémben, 1989-ben végzettek Honlapja

Egyetemi sztorik...

  

VENDÉGKÖNYV

Írj bele...
  

E-mail

Küldhetsz e-mailt is...
  

TÜKÖROLDALAK

Hogy akkor is meg tudd nézni, ha a szerver bármiért nem elérhetõ... ezért javaslom a "bookmark"-ot...
Érdekes Történetek
Egyetemi sztorik
Penészirtás, és a...