Merényletek

   

MERÉNYLETEK

Makedónia
Róma
Wallenstein
Párizs
Orsini
Lincoln
II. Sándor cár
Guiteau
Erzsébet császárné
McKinley és...
Szarajevó 1919
Jean Jaures
Raszputyin
Kurt Eisner
Walter Rathenau
II. Sándor király

Vissza a nyitó menüre...




II. Sándor király

 

A Dubrovnik nevű, jugoszláv cirkáló pontosan a menetrend szerint tűnt fel a láthatáron, aztán árbocán a királyi lobogóval kikötött a marseille-i móló mellett. A kíváncsiak ezreitől ellepett parton a zenekar, pattogó indulóba kezdett. Az alsó fedélzet korlátjához előbb két redingote-ba öltözött férfi lépett cilinderrel a kezében, majd a díszegyenruhás Sándor jugoszláv király, külügyminisztere kíséretében. A matrózok lebocsátották a kikötőhidat.

A hajóra kis üdvözlő küldöttség megy fel, élén a tengerészeti erők miniszterével, Pietrivel. Köszönti a jugoszláv királyt francia földön a Francia Köztársaság elnökének nevében. Sándor kilép a szárazföldre, s üdvözli barátját és fegyvertársát Louis Barthou francia külügyminisztert.

Harsonaszó hangzik fel, a király ellép a díszszázad előtt, aztán gépkocsiba száll. Mellette Barthou miniszter, szemben vele a pótülésen George tábornok ül. A sofőr leengedi a vászontetőt, hadd lássák az emberek a népszerű Sándor királyt, hadd viszonozhassa az ovációt.

A becses vendég kocsija második vagy harmadik a sorban. A mögötte levőben a jugoszláv külügyminiszter, Jevtic és a francia tengerészeti erők minisztere, Pietri foglal helyet, a következőben pedig a király kíséretének és a francia üdvözlő bizottságnak a tagjai. Tizenhat óra tájban az autósor megindul. A vendéglátók a marseille-i városházára viszik a jugoszláv királyt, ott kerül sor az első hivatalos fogadtatásra.

Nem került rá sor. Pár perccel négy után a járda nézőközönsége megrázó tragédia szemtanújává lesz.

Mikor a király kocsija a tömeg lelkes ünneplése közepette a kikötőtől csak pár száz méternyire levő Tőzsde térre ért, egy ismeretlen férfi furakodott át a sokaságon, befutott az úttestre egyenesen Sándor király gépkocsija elé, felugrott a felhágóra, és géppisztollyal, közvetlen közelből többször is rálőtt az autó utasaira. Utána maga körül kezdett lövöldözni, mint aki eszét vesztette.

Ekkor csattant el az a lövés, amelyre abban a pillanatban senki sem figyelt fel. Valahonnan a tömegből jött, és a merénylőnek szólt. Csak később derült ki, hogy Mio Kralj lőtt a barátjára, s hogy a gyilkos meggyilkolása szintén része volt az összeesküvők tervének.

A menet élén több pár motoros rendőr haladt, a királyi vendég gépkocsiját francia lovastisztek kísérték. Valamennyiük közül Piolet ezredes tért magához elsőnek a meglepetéséből, kardot rántott, és földre terítette a támadót. Sokáig azt állították, hogy az ezredes kardja és a gyilkosra rontó feldühödött tömeg fejezte be a drámát. A merénylővel azonban, elsősorban a senki által nem látott lövész golyója végzett. Az összeesküvők, akik Sándor király elleni támadásukat az 1914-es szarajevói merénylet mintájára tervezték meg, ezúttal nem akarták magukat ciánkális kapszulákra bízni, önnön soraikból jelölték ki azt, aki majd a tettest örökre elnémítja.

A merénylő közvetlen közelről lőtt, egyetlen golyója sem tévesztett célt. Sándor jugoszláv király röviddel a támadás után halott volt, Louis Barthou minisztert átlőtt vállal szállították el, George tábornok látszólag nála is rosszabbul járt. Sándor királyt a lehető leggyorsabban a prefektúrára vitték, de az orvosok már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Hosszú éveken át, járta az utolsó pillanatairól szóló, újságírók terjesztette tetszetős legenda, hogy a király a városházán még politikai végrendeletet mondott, "Cuvajte mi Jugoslaviju !" / Vigyázzátok (óvjátok) az én Jugoszláviámat !/ Ez azonban teljességgel lehetetlen volt. Sándor nyomban a lövések után mély önkívületbe esett, s többé már nem tért magához.

Louis Barthou francia külügyminiszter első pillantásra szerencsésen megúszta a váratlan támadást. Sikerült felállnia, és néhány lépéssel arrébb mennie, de aztán, az orvosi rendelőben, nyilván az ijedség következtében szívrohamot kapott, és nem sokkal utána elvérzett. Az orvosok úgy nyilatkoztak, hogy sérülése nem halálos, sőt még csak nem is veszélyes de hát Barthou miniszter megfáradt, hetvenéves öregúr volt.

A merényletnek összesen öt ember esett áldozatul, Sándor király, Barthou miniszter, két nő a járdán álló nézők közül és a merénylő. Az utóbbi a rendőrállomáson halt meg, ahová a felbőszült tömeg támadása elől sikerült beszállítani. A többi sebesült George tábornokkal együtt nem sokkal a tragédia után felgyógyult.

A rendőrség megmotozta a halottat, és a szivarzsebében Kelemen névre szóló, mint később kiderült, hamisított útlevelet talált. Ezen kívül mindössze még egy töltött pisztoly és egy biztosított kézigránát volt nála. Jobb alkarján tetovált halálfejet viselt, alatta a "Szabadság vagy halál !" jelszó volt olvasható. Ez volt minden, amit a merénylőről biztonsággal meg lehetett állapítani.

Az egyik verzió szerint Vladimír Georgievnek hívták, és eredetileg egy macedón terrorista szervezet tagjaként bolgár területen dolgozott. Később horvát usztasákkal lépett kapcsolatba, hogy aztán francia területen készítse elő, és hajtsa is végre a II. Sándor elleni merényletet. Társaival együtt ugyanannak az Ustasa elnevezésű fasiszta szervezetnek volt a tagaj, amely nem csak rokonszenvezett Hitlerrel és Mussolinival, de a náci Németország és a fasiszta Itália segítségével, alig pár évvel a marseille-i merénylet után megalakította az "önálló horvát államot" is, élén az áruló Ante Paveliétyal.

A francia Süreté Guibbala nevű főnyomozójának jelentése szerint, amely gyakorlatilag az események egyetlen hiteles leírása, a tettest Dimitrov Vetiéko Kerinnek hívták, 1897. október 19-én született a bolgár Kamenyicában, s hivatásos forradalmárként tevékenykedett. Kétszer nősült, különféle neveken szerepelt, a rendőrség Kelemen vagy Vladimír Georgiev Cernozemski néven tartotta nyilván. Ezen a néven ítélte ugyanis 1932. február 5-én egy szófiai bíróság életfogytiglani fegyházra, mint a Naum Tomalevskin elkövetett femegyilkosság egyik tettesét. Kelemen azonban nem sokáig maradt a börtönben, amnesztia folytán még ugyanabban az évben szabadlábra került. A meggyilkolt Naum Tomalevski maga is ahhoz a szervezethez tartozott, amelynek lelkén a marseille-i merénylet száradt, de árulóvá lett, s az összeesküvők a maguk módján számoltak le vele. 1930. szeptember 2-án meggyilkolták.

Ez a femegyilkosság nem az egyedüli bűntette volt Kelemennek. Már 1924. november 12-én, néhány cinkostársa segítségével meggyilkolta Hadzsi Dimov-Dima kommunista képviselőt. A tett után sikerült észrevétlenül eltűnnie, a rendőrség bottal üthette a nyomát. Távollétében halálra ítélték Dimitrov Vladimirov néven. Az ítéletet 1929. szeptember lén olvasták fel, ám Dimitrov Vladimirov már sehol, soha többé nem bukkant fel.

Bár a marseille-i merényletet egy szeparatista fasiszta szervezet követte el, az akcióban több állam titkosszolgálata és felforgató szervezete vett részt. A Stireté megállapítása szerint összesen hat személy érkezett Franciaországba, hogy Sándor király meggyilkolásának feladatát végrehajtsa. A diverzánsok Budapestről, Zürichből, Évfanból, Thononból és Párizsból jöttek, név szerint, Eugenco Kvaternik, alias Kramer, Veticko, alias Kelemen, Mio Kralj (szül. 1908. IX. 17-én Koprivnicében) Malny névre szóló okmányokkal, továbbá Zvonimír Pospisil, alias Benes és Ivan Raic, alias Novák. Volt közöttük egy kb. huszonöt éves, szőke nő is, állítólag Marie Vondrackovának hívták.

Külföldi forrásokból kaptak anyagi támogatást és felszerelést és pisztolyokat, lőszert, kézigránátokat. A fegyvereket teljes nyugalommal bőröndbe rakták, s egyikük átvitte őket a határon. A vámőrök ügyet sem vetettek rájuk. Először Versailles-ban találkoztak, megegyeztek a részletekben, és Kvaternik kiválasztott három megbízható embert. Ezekkel azután Avignonon át Aix-en-Provence-ba ment, köztük volt Dimitrov Vetiéko-Kerin is.

Mikor a merényletet végrehajtották, s elnémították a tettest, Kvaternik Torinóba utazott, ahol találkozott Ante Paveliétyal, és beszámolt neki a sikeresen teljesített feladatról. A többiek már nem voltak ilyen szerencsések. Mio Kralj, Zvonimir Pospisil és Ivan Raic vizsgálati fogságba került, és a bíróság sokéves büntetést rótt ki rájuk, sőt Kvaterniket és Ante Pavelicot halálra ítélte. Igaz csupán a távollétükben. Mint ismeretes, kivégzésre nem került sor, ellenkezőleg, amikor Hitler védnöksége alatt Ante Pavelic a fasiszta horvát állam feje lett, és 1941-ben a német katonák átlépték a jugoszláv határt, valamennyi elítélt szabadlábra került.

A marseille-i merénylet hátterében az egyre erősödő fasizmus állt. A harmincas évek Horthy Magyarországa, Mussolini Itáliája és Hitler Harmadik Birodalma nemcsak morális, hanem valóságos támogatást is nyújtott a merénylőknek, s szükség esetén oltalmába vette őket. A Jugoszláviát aláaknázni készülő Kvaterniknak és Pavelicnak Itália biztos menedékül szolgált. Mussolini éppen úgy szomszédja egységének megbontására törekedett, így aztán az emigráns horvát kártevők Borguta és Olivetta fasiszta kiképzőtáboraiban zavartalanul szentelhették magukat tenorista mesterségük tökéletesítésének.

A Sándor király halálát megelőző időkben nemcsak Kvaternik és Pavelic, de több más összeesküvő is baráti látogatást tett Berlinben. Kapcsolatban álltak a Gestapóval, a náci Abwehrrel és számos befolyásos náci politikussal a rasszista ideológus Alfred Rosenberget is beleszámítva. A merényletek szervezőinek nyomai egyenesen Hitlerhez vezettek.

A diplomácia története című, szovjet mű ismerteti Geneviéve Tabouis, neves francia újságírónő Koestner párizsi német nagykövettel folytatott beszélgetését, amelyre közvetlenül Duca román miniszterelnök meggyilkolása után került sor. "Ők (a nácik) azt állítják, jelentette ki Koestner, hogy Németország hat, helyesen megválasztott politikai gyilkosság segítségével háború nélkül is eléri céljait. Az első Dollfuss lesz. Berlin nézete szerint ő az egyetlen osztrák, aki komolyan szembeszegült az anschluss-szal. Berlin meg van győződve róla, hogy az anschluss híveinek száma növekszik, bízik az osztrák nemzetiszocialistákban, hogy eltávolítják Dollfusst az útból. Utána a jugoszláv királyon van a sor. Berlin úgy véli, hogy amint eltűnik, szertefoszlanak Jugoszlávia és Franciaország szövetségének kilátásai. Azután Romániával készülnek leszámolni, mindenekelőtt Titulescuval, aki Párizsban és Londonban egyaránt népszerű. Később el akarják tenni láb alól Bene-t. Remélik, hogy utána a csehszlovákiai német kisebbség a weimari köztársaság karjaiba veti magát…"

Komor jóslat volt ez, amely tíz hónappal a marseille-i merénylet előtt hangzott el. Sajnos beteljesedett. S a fasiszta főkolomposoknak a merényletet követő politikai aktivitása teljes mértékben igazolta reális voltát.

A merénylet hátterében meghúzódó egyik főbűnös a fasiszta magyar kormány volt, amely teljesen nyíltan támogatta az Ustasa tagjait. Jankapusztán kiképzőközpontot létesített számukra, ahol a horvát emigránsok a diverzió mesterségének szentelhették magukat. Ebben a térségben a nyilvánosság elől teljesen elzárt magánjellegű vállalkozás folyt. A jugoszláv határhoz közel eső földeket egy bizonyos Horváth Emil nevű gazdálkodó bérelte. Később megállapították, hogy Horváthot a valóságban Gustav Percecnek hívják, a fasiszta Ustasa vezető funkcionáriusa, s a magyar Jankapusztán terroristákat nevel, akiknek feladata Jugoszlávia egységének bomlasztása.

Hanem a kiképzőtábor nem volt hosszú életű. Létezéséről rövidesen tudomást szerzett egész Európa, a Horthy-rendszer hatóságai megijedtek a botránytól, és elrendelték a tábor feloszlatását. Horváth Emilnek, alias Gustav Percecnek volt ugyanis egy titkárnője, aki egyúttal a szeretője is, volt. Jelka Pogoralcovának hívták. Amikor egyszer komolyan összevesztek, Jelka úgy vélte, semmi szüksége rá, hogy egy fasiszta fészekben éljen, ahol minden iránt, ami jugoszláv, csak úgy árad a gyűlölet, és éjszaka a közeli határon átszökött Jugoszláviába. Otthon jelentkezett a rendőrségen, és jegyzőkönyvbe mondta mindazt, amit tudott. Mint a parancsnok titkárnője és szeretője tudott eleget. Ráadásul név szerint ismerte nemcsak az Ustasa tagjait, akiket a táborban hivatásos gyilkosokká képeztek ki, hanem azoknak a magyal hivatalos személyiségeknek, magas rangú tisztviselőknek és katonatiszteknek a nevét is, akik az akciót támogatták.

Andorka Rezső tábornok, a magyar kémelhárító szervezet vezetője tudomást szerzett a jugoszláv rendőri jegyzőkönyvek tartalmáról, s mert tisztában volt vele, milyen veszélyes nemzetközi következményekkel járhat Jelka Pogoralcova vallomása, úgy döntött, hogy cáfolni kell az egészet, egyúttal azonban elrendelte a diverzáns tábor feloszlatását.

Ez egyetlen éjszaka alatt meg is történt, mindjárt másnap pedig az Ustasa valamennyi kitűnősége beszállt a horthysta titkosszolgálat által rendelkezésükre bocsátott repülőgépbe, és a sokkal biztosabb olasz földön szállt le. Andorka tábornok mosta kezeit, senki sem bizonyíthatott rá semmit, Jelka Pogoralcova állításának bizonyítékai nem léteztek többé, Jankapusztán már ismét csak sertéskondák legeltek.

A magyar fasiszták bűnrészességét a marseille-i merényletben Mió Kralj esete is bizonyítja. Már 1933-ban körözte a jugoszláv rendőrség, de ő Magyarországra menekült, és ott Malny néven rejtőzött. A jugoszláv hatóságok kérték a kiadatását, Belgrád azonban azt a választ kapta, hogy a keresett személy nem tartózkodik magyar területen.

Csakhogy Mio Kralj a merénylet után mindent bevallott. Miután elfogták és kihallgatták, beismerte a francia Sűreté előtt, hogy a merénylőkké 1934. augusztusában Nagykanizsán hadműveleti tanácskozásra gyűltek össze, és sorsot húztak, ki lője le Sándort. A "szerencse" Kelemennek kedvezett. Ha a támadása valamilyen oknál fogva nem sikerül, volt készenlétben még egy másik tervük is. A merénylők egyike könyv alakú, bombát szorongatott a hóna alatt, s azt szükség esetén belehajította volna a király és Barthou miniszter kocsijába. A rendőrségnek nem kellett nyomoznia a pokolgép készítője után, Kralj bevallotta, hogy a bombát a jankapusztai kiképzőtáborban gyártották.

A jugoszláv kormány, miután kezében voltak a bizonyítékok, hogy a magyar fasiszták részese Sándor király meggyilkolásának, megtette a szükséges ellenintézkedéseket. Hivatalosan panaszt tett a Népszövetségnél, mellékelte a terhelő anyagot, s egyidejűleg kezdte kiutasítani Jugoszlávia területéről a magyar nemzetiségű polgárokat.

A helyzet roppantul kiéleződött ugyan, de a játékban akkor már többről volt szó, mint Jugoszlávia népeinek egységéről. Épp ezért az ügy Népszövetségbeli tárgyalása is másként ütött ki, mint ahogy feltételezték. Az Ustasa kapcsolata Hitlerrel közismert volt. Hisz már jóval a merénylet előtt több horvát nyelvű uszító újságot adtak ki Berlinben, s valamennyiben nyíltan írtak céljaikról. Független Horvátországot akartak, de Jugoszlávia megcsonkítására is készültek, meg akarták fosztani Boszniától és Hercegovinától, valamint Szlovéniától és Dalmáciától. Természetes, hogy az efféle felforgató terveket nemcsak Hitler, hanem Mussolini is támogatta, hiszen az egységes Jugoszlávia neki is szálka volt a szemében. Jugoszlávia tekintélyes tagja volt a kisantantnak, Sándor király pedig Franciaország hű szövetségese. S bizony a Balkán nem csak Szarajevó, hanem Marseille eláll is forrongó katlannak bizonyult.

A Népszövetség végül is salamoni ítélettel oldotta meg a marseille-i merénylet után kialakult helyzetet, ahogy ez már a nemzetközi politikában lenni szokott, kompromisszummal. Horthy Magyarországa a vádlottak padjára került ugyan, a bírák azonban ítélet helyett oly kevéssé tárgyilagos, s a felmerült problémát olyannyira megkerülő közleményt adtak ki hogy azt mindkét fél elfogadhatta. A magyar kormánynak az után meghagyták, hogy maga végezzen tüzetes vizsgálatot azoknak a magyar személyiségeknek az ügyében, akik a Jugoszlávia egysége ellen irányuló nemzetközi összeesküvésben való részvétellel gyanúsíthatók, s erről tegyen jelentést a Népszövetségnek. A jugoszláv kormány a kompromisszumot csupán a nagyhatalmak nyomására fogadta el. Nem tehetett mást.

A merénylet hátterének kivizsgálása Franciaországban is rossz kezekbe került, a kormány a vizsgáló bizottság vezetésével André Lémery szenátort bízta meg. Lémery ismert fasiszta volt tagja a Tüzes Keresztek elnevezésű francia fasiszta szervezetnek. Senki sem várta, hogy egy francia fasiszta megkísérelje leleplezni Hitler náci intrikusainak a marseille-i merényletben való igazi szerepét. A bizottság két év elteltével sem jutott egyetlen lépéssel sem előbbre, majd az ügy végképp elaludt. Így aztán sohasem sikerült teljes egészében felderíteni mindazokat a politikai összefüggéseket, amelyek a marseille-i merénylethez vezettek, sem biztonsággal megállapítani, vajon a gyilkos Barthou-ra vagy Sándorra célzott-e. Barthou a balkáni államokkal széles körű diplomáciai tárgyalásokat folytatott egy kollektív kölcsönös segélynyújtási rendszerről az esetleges német támadás ellen, ez lehetett a legvalószínűbb ok, ami miatt el kellett tűnnie Hitler útjából.

PENÉSZÍRTÁS

... és a Fáraó Átka probléma megoldása

Ilyen volt, ilyen lett...

  

HUMOR

A Veszprémben, 1989-ben végzettek Honlapja

Egyetemi sztorik...

  

VENDÉGKÖNYV

Írj bele...
  

E-mail

Küldhetsz e-mailt is...
  

TÜKÖROLDALAK

Hogy akkor is meg tudd nézni, ha a szerver bármiért nem elérhetõ... ezért javaslom a "bookmark"-ot...
Érdekes Történetek
Egyetemi sztorik
Penészirtás, és a...