Merényletek

   

MERÉNYLETEK

Makedónia
Róma
Wallenstein
Párizs
Orsini
Lincoln
II. Sándor cár
Guiteau
Erzsébet császárné
McKinley és...
Szarajevó 1919
Jean Jaures
Raszputyin
Kurt Eisner
Walter Rathenau

Vissza a nyitó menüre...




Párizs

 

A postakocsi áthaladt a neuilly-i hídon, begördült Párizs házai közé, végigdöcögött a Des vieux Augustins utcán, s megállt az Auberge de la Providence nevű vendégfogadó előtt. Halálosan fáradt fiatal hölgy szállt ki belőle, egy zöld kötényes férfi siet elébe, hajlong, kiveszi kezéből az útitáskát.

- Tisztességes szobát, tiszta ágyat szeretnék.

- Örömest, mademoiselle, meg lesz nálunk elégedve.

Corday kisasszony levetkőzik, lefekszik, magára húzza a takarót, s déltől egész másnap reggelig az igazak álmát alussza. Nem bántja a lelkiismeret, nem gyötri félelem. Ez a magányos összeesküvő gyilkolni jött Párizsba, de úgy látszik, szokatlan küldetése egy cseppet sem izgatja. Sziklaszilárdan meg van ugyanis győződve arról, hogy istennek tetsző cselekedetet hajt végre, egyetlen szörnyeteg halálával nemes lelkű polgárok százezreinek életét váltja meg. Mindent végiggondolt, pontos tervet dolgozott ki, semmit sem hagyott figyelmen kívül.

Caen Calvados departement fővárosa, alig tizenkét kilométerre a tengerparttól. Az Orne folyón négy híd vezet át, Hódító Vilmos hatalmas fellegvárat hagyott itt hátra, s a Szent István-apátság Normandia legszebb templomával dicsekedhet.

A város élete a placc Royale-on zajlik. 1793 nyári hónapfáiban bukkannak ott fel a többé-kevésbé illegális Bulletin de Caen című lap terjesztői is. A lapot a legyőzött girondisták (republikánusok) adják ki, s egy példánya Charlotte Corday kisasszony kezébe kerül.

A girondistáktól eltérően Corday kisasszony Caenban otthon van. Unatkozik a kisvárosi környezetben, elolvassa a lángoló télhívásokkal teli vezércikket, s úgy érzi. élete új tartalmat nyert. Annyi bizonyos, hogy az elhintett mag túlságosan is termőtalajra hullott.

Marianne Charlotte Corday d'Armont nemesi családból származott, dédunokája volt a drámaíró Pierre Curneille-nek, a híres Cid szerzőjének, olvasta Plutarkhoszt és Rousseau-t, s a Bastille eleste után csakhamar lelkes híve lett a francia forradalom eszméinek. A kegyetlen harcok láttán azonban megváltoztatta nézetét, s a Marat által nemrég legyőzött girondistákkal kezdett rokonszenvezni.

Azok némelyike Párizsból éppen Caenba szökött. ltt van Louvet, Pétion, Barbaroux, Buzut és mások. Charlotte Curday nagynénje vidéki házában nőtt fel, ezért világéletében olyan férfiak társaságáról álmodott, akik jelentenek valamit.

Charlotte huszonöt éves, csinos, de nem különösebben elkápráztató, kissé gömbölyded, egészben véve kedves fiatal lány, szenvedélyesen lelkendezik hol ezért, hol azért, de mindig teljes odaadással. Most, hogy a legyőzött girondisták társaságában szabad lennie, ingatag meggyőződése minden hevével melléjük áll.

Megtudja tőlük, hogy vereségüknek egyik értelmi szerzője Marat, s a maga politikai együgyűségében egyszerűsíti az okokat és összefüggéseket. Csakhamar arra a nézetre jut, hogy Marat egy szörnyeteg, ő az oka barátai szerencsétlenségének s a forradalom borzalmainak, tehát a nép ellensége, őt kell gyűlölni, tőle kell megszabadulnia a nemzetnek, ha az emberek nyugodtan akarnak élni.

Lehet, hogy még vitázik is nézeteiről, talán futólag meg is említi a tervét, a girondisták azonban nem veszik komolyan. A politikai harcok e veteránjai sokkal több vihart láttak már, semhogy egy naiv vidéki lány, hatást tegyen rájuk. Esetleg még ki is fejtik véleményüket a gyerekes tervről, amelyet Charlotte hangosan sző előttük, valószínű, hogy, éppen a sértett hiúság juttatja a túlérzékeny Charlotte Corday-t a végzetes elhatározásra. Talán meg akarja győzni az istenített hősöket arról, mennyire tévednek, ha azt hiszik, hogy csupán egy rajongó vidéki lánnyal van dolguk, aki meg akarja szabadítani Franciaországot a forradalom ártalmaitól.

A girondisták nem veszik komolyan, mert módjukban áll összehasonlítani. Legtöbben közülük egészen a legutóbbi időkig rendszeresen eljártak a szintén girondista Roland de la Platiére belügyminiszter feleségének, Manon Roland-nak híres párizsi szalonjába. Manon Roland jártas volt a politikában, filozófiában s a forradalmi etikában, a girondisták hallgattak a szavára, s okultak belőle. Később kegyetlen sors várt rá, a montagnard-ok kivégezték, a férje pedig kétségbeesésében öngyilkosságot követett el. Manon Roland a girondisták szemében személyiség, Charlotte Corday operettfigura.

Mondják, hogy szerelmes volt a vonzó külsejű marseille-ibe, Bárbaroux képviselőbe, s Ceanban egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy áhítattal meg ne hallgassa tüzes szónoklatait, s hogy a közelében ne lehessen. Közvetlenül Párizsba utazta előtt a városháza épületében búcsúzott el tőle, onnan ment a postakocsihoz egy öreg szolga kíséretében.

Olyan nézet is napvilágot látott, miszerint Charlotte Corday ajánlólevéllel ment Párizsba, hogy könnyebben jusson be Marat-hoz. Ilyesmit azonban a girondista Barbaroux aligha adhatott neki.

Pedig csakugyan kapón ajánlást Barbaroux-tól, csakhogy annak semmi köze sem volt a tervezett merénylethez. Egészen más, banális ügyre vonatkozott. Barbaroux képviselő Corday kisasszonyt egy Duperret nevű kortársának ajánlotta figyelmébe azzal, hogy legyen segítségére bizonyos családi iratok megszerzésében Charlotte barátnője számára, aki apáca abban a zárdában, ahol Charlotte egykor nevelkedett. Duperret képviselő csakugyan segítséget is nyújtott Corday kisasszonynak. Charlotte megkapta a belügyminisztériumból az iratokat, de sohasem adta át őket. Erre már nem nyílt alkalma.

Július kilencedikén felül Caenban a postakocsira, tizenegyedikén elintézi az apáca iratainak ügyét, rója a párizsi utcákat, hallgatja, miről beszélnek az emberek, s igyekszik mindezt elrendezni a fejében. Nyugodtan és feltűnésmentesen viselkedik, a de la Providence fogadóban étkezik és hál.

Amennyiben nem döntött már előbb, a pénteki napon Charlotte eljut elhatározásának végső szakaszához. Szombaton már reggel nyolc óra körül a Palais Royalnál van, betér egy késkereskedésbe, és kiválaszt egy hosszú, éles pengét. Nyilván megállapította már, hogy nem támadhatja meg Marat-t közvetlenül a konvent épületében mindenki szeme láttára, Marat ugyanis súlyos beteg, s nem hagyja el lakását. Charlotte ezért elhatározza, hogy behatol a hálószobájába. A Palais Royaltól gyalog megy el a place de la Victoire-ra, ahol beszáll egy bérkocsiba, és így szól a kocsishoz:

- Hajtson a rue de 1'École de Médicine-be ! A negyvennégyes szám alatt lakik Marat polgártárs. Az előtt álljon meg !

Jean Paul Marat "a nép barátja"-ként írta be magát az enciklopédiába, ami egyszersmind az általa kiadott napilap címe is volt. Egyike a francia forradalom legismertebb személyiségeinek, a jakobinusok szóvivője s a girondisták legyőzője, közíró és orvos, szociológus és politikus, fizikus és a forradalom elméleti és gyakorlati szakértője, 1793 nyarán pedig rettenetesen siralmas állapotú ember. Jean Paul Marat óriás, akit egy alattomos betegség a földhöz lapított. Szenved, de nem adja meg magát, ül otthon egy vízzel telt bádogkádban, s igyekszik nem tudomásul venni tulajdon testi lefokozottságát.

Jean Paul Marat született forradalmár volt. Rendszertelen életmódjának adta meg az árát. Londonban teljes idegkimerültség válságos állapotát vészelte át, s 1782-ben szintén súlyos betegség láncolta ágyhoz. De mi is volt hát az a nyavalya, amely végül lehetetlenné tette, hogy ez a tevékeny politikus elhagyja otthonát ?

Saját szavaiból olyan tünetekre lehet következtetni, amelyek feltűnően emlékeztetnek az epilepsziára. Görcsös rohamokban szenvedett, amelyek gyakori szabályszerűséggel ismétlődtek, az akkori idők nagyon is haladó gyógymódja, az áramütésekkel való kezelés sem segített. Ideges volt, sértődékeny, egyszóval kimerült, beteg ember, aki csak ritkán érzi jól magát, és nem tudja, mikor lepi meg egy újabb roham. Állandó bizonytalanságban élt, nyirkos, sötét, ideiglenes rejtekhelyeken kellett laknia, rendszeres táplálék nélkül, anélkül, hogy a személyi higiéniának akár csak legalapvetőbb szabályait betarthatta volna.

Ám ez csak a kezdet. Később a bajok megnövekedtek. Súlyos fejfájás, amely talán gyulladásos eredetű, sőt részleges hűdés, amelynek következtében testének bal oldala időlegesen béna marad. A nagy forradalmár Marat a lázas tevékenység napjait és hónapjait éli, ki van merülve, nem bírja tovább, betegsége kiújul, és egyre rosszabbodik, aztán megjelenik az utolsó, legkevésbé kellemes, bár első pillantásra nem a legveszélyesebb baj, az a terhes, kellemetlen betegség, amelyről társaságban nem lehet beszélni, s amely nyomasztóan ránehezedik a dolgok irányításához szokott tevékeny emberre.

Doktor Cabanés szerint Marat rendkívül kiterjedt ekcémában szenvedett, főként a nemi szerveken és környékükön. Ezért a forró nyári hónapokat otthonában, egy hűsítő vízzel teli bádogkádban töltötte. Az ekcéma ugyanis nedvezett és viszketett, Marat nem bírt feküdni, sem állni, fájdalmai éjjel-nappal gyötörték.

Cabanés kórmegállapítását más orvosok nézete is igazolja. Ezek szerint heveny penészgombás megbetegedésről, kellemetlen és nedvező pörsenésekről volt szó. Marat tehát nem volt sem vérbajos, sem leprás, mint beszélték, de betegsége így is éppen eléggé elcsüggesztő. Jean Massin munkájában megjegyzi, hogy doktor Juskiewenski nyilatkozata szerint, aki a kóreset tanulmányozásával foglalkozott, "Marat mindössze néhány hónappal élt volna tovább, s tevékenysége és befolyása amúgy is fokozatosan hanyatlott volna".

Charlotte Corday kilép a konflisból, és megáll a rue de 1'École de Médicine negyvennégyes házának kapuja előtt. Itt lakik a szörnyeteg, akit meg akar ölni. Politikai naivitása egyszerűnek látta a forradalom és ellenforradalom problémáját, a meggyilkolt áldozatokat, minden borzalom és erőszak vétkét egyetlen emberre hárította. Ezután már könnyű volt a számvetése, megölöm Marat-t, a forradalom rémtetteinek hordozóját és kezdeményezőjét, s ezzel megmentem ártatlan emberek ezreinek életét.

Becsönget, és várja, hogy ajtót nyissanak. Minden jel arra vall, hogy nincs lámpaláza, és nem érez félelmet. A megnyomorított társadalom végrehajtó szervének tartja magát, egy kicsit messiásnak, egy kicsit mesebeli lovagnak, aki behatol a barlangba, hogy megszabadítsa az emberiséget a vérszomjas sárkánytól.

Az ajtó kinyílik, és egy se nem fiatal, se nem szép nő áll Charlotte Corday-val szemben, Marat élettársa, Simone Évrard.

- Marat polgártárssal szeretnék beszélni - közli Charlotte határozott hangon.

- Marat polgártárs beteg.

- De én fontos híreket hozok.

- Akkor sem tudja fogadni, nagyon rosszul van.

- Egy bizonyos leleplezésről van szó… - erősködik Corday kisasszony

- Sajnálom, értse meg, kérem ! …

- És meg tudná legalább mondani, mikor bátorkodhatnék… ?

- Nem tudom. Most nem.

- Akkor hát mikor ?

- Majd ha jobban lesz.

Július tizenharmadika van, hevesen tűz a déli nap. Charlotte Corday kis ideig még álldogál a csukott kapu előtt, úgy érzi, terve meghiúsulóban van.

A fiatal merénylő azonban nem szándékozik megadni magát. Ilyen hétköznapi akadály nem térítheti el nagy fontosságú terve végrehajtásától. Egy időre elmegy, sétál a környező utcákon, majd néhány óra múlva visszatér, és újra becsönget Marat-ék kapuján. Ezúttal egy másik nő nyit ajtót, de ugyanazt mondja. Marat súlyos beteg, senkit sem fogad.

Pedig előző nap meglátogatták a barátai. Előbb a Club des Cordeliers küldöttsége, tehát legközelebbi fegyvertársai, utánuk pedig egy jakobinus csoport. Marat a vízzel teli kádban ül, előtte egy keresztbe fektetett deszkán iratok és tintatartó. Olvassa az újságokat, s dolgozik e tábori feltételek mellett is reggeltől reggelig. Hiszen aludni úgysem tud.

A forradalom öreg harcosait fogadhatta a kádban ülve is, a kapuján becsengető ismeretlen ifjú hölgyet azonban aligha. És különben is, Marat polgártársnak elsősorban nyugalomra van szüksége, s Simone Évrard ezt éppúgy tudja, mint a házmesterné. Sem az egyik, sem a másik nincs meggyőződve arról, hogy ez a kisasszony csakugyan olyan fontos híreket tartogat Marat számára, mint ahogy váltig állítja.

Charlotte Corday visszatér a fogadóba, szobájába vonul, leül, és levelet ír Marat-nak. Úgy véli, elsősorban azon a két nőn kell túljutnia, akik, a "nép barátját " strázsálják.

A levél nem tartalmaz semmilyen falrengető bejelentést, Ceanból jött, érdekes híreket hoz, főként a girondisták legújabb terveiről. Személyesen kell Marat-val beszélnie, mert közlendője rendkívül fontos.

A levél, melynek kézbesítését a de la Providence vendégfogadó pincére, Charlotte újdonsült barátja intézte el, délután kezelt a Marat polgártárs kádján keresztbe fektetett deszkára. Nem ismeretes, hogy Marat miként reagált a tartalmára, de személyesen lépett közbe, amikor az esti órákban hét és fél nyolc közlik, újból megjelent a kapunál a makacs látogató, s közölte, hogy vele akar beszélni. Ezúttal ismét a házmesterné állta el Charlotte útját.

Ám Corday kisasszony biztosította magát a várható kedvezőtlen fogadtatás ellen. Kézitáskájában még egy levelet tart készenlétben, amelyben megismétli az előzőben ígérteket, hozzátéve, hogy üldözik forradalmi meggyőződéséért, hogy tanácstalan, és védelmet kér.

E második levelet azonban nem kellett felhasználnia. Marat odafenn is meghallotta a párbeszédet, minthogy Charlotte Corday, isten kiválasztottjának érezvén magát, most már türelmetlenül és roppant hangosan követelt bebocsátást. Marat szólítja Simone-t, s megkérdi, mi történik odalenn. Simone megnézi, s visszatérve jelenti, hogy megint itt van az az elegáns fiatal hölgy, Marat-nak eszébe jut az imént olvasott levél, s rendelkezik, hogy vezessék be a látogatót, fogadja. Közben csaknem meztelenül ül a kádban, csupán a pongyoláját szedeti kissé rendbe.

Charlotte Corday belép, és elmondja ismert jelenetének szövegét. A jelenet tíz-tizenöt percig tart, drámaisága éppen egyszerűségében rejlik. Marat üdvözli az ismeretlen nőt, s az elmagyarázza, honnan jött, milyen híreket hoz. Marat írni kezdi az ellenforradalmárok nevét. Élettársa, Simone rosszat sejt, ezért lehetőleg a közelben tartózkodik, rakosgat, ki-be jár a beszélgetés alatt, de semmi sem történik. Marat nyugodtan ül a kádban, látogatója a caeni lázadókra panaszkodik, Simone végül kimegy a konyhába, hogy a betegnek limonádét készítsen.

Jean Paul Marat a jegyzetfüzete fölé hajói, Charlotte Corday diktál, s közben lopva körülnéz. Látja, hogy egyedül vannak. Előhúzza táskájából a kést, és teljes erejéből Marat hátába döfi.

A kés átütötte a tüdőt, s a szívbe hatolt. Minden csupa vér. A kád vize rózsaszínbe vált, majd fokozatosan vörösbe. Marat haldoklik. Kétséges, vajon kimondta-e azt a szemrehányást, amelyet a krónikások később a szájába adtak. ("Miért engem, kedves barátnőm, miért engem ?") Mások állítása szerint Simone-t hívta segítségül, s ez valószínűbb reakciója is egy haldoklónak.

Marat élettársnője berohant, s mindent megértett.

Charlotte Corday nyugodtan áll, nem igyekszik menekülni. Simone kifut az utcára, és segítségért kiált. Kisvártatva a rendőrbiztos egy halottat talál a fürdőkádban, s mellette Charlotte Corday-t. A lány felhúzta a kesztyűjét, s odatartja a kezét a rendőrtisztviselőknek. Megbilincselik, és elvezetik. A rendőröknek kell őt megvédeniük a felbőszült tömeg haragjától. Börtönbe kerül, de minden várakozása ellenére nagyon is enyhe fogházéletben van része. A börtönőr és felesége figyelmesen kiszolgálják mindaddig, míg csak bíróság elé nem állítják.

Nem kell soká várnia, a pert néhány nap alatt előkészítik. Már július tizennyolcadikán felelnie kell tettéért. A bizonyítékok meggyőzőek, tetten érték, s bevallotta a gyilkosságot. Charlotte Corday számolt a halállal, de nem gondolta, hogy szabályszerűen ítélkeznek majd fölötte. Abban a romantikus elképzelésben élt, hogy a feldühödött tömeg a helyszínen felkoncolja.

A tárgyalás rövid és világos. Fouquier-Tinville közvádló felmutatja a gyilkos fegyvert, a Palais Royal-beli késkereskedő bizonyítja, hogy a kést a vádlottnak adta el. Charlotte Corday beismeri, hogy megölte Marat-t, s kijelenti, hogy a tettre senki sem bujtatta fel, nem volt szó sem szervezett összeesküvésről, sem közösen elhatározott merényletről Marat meggyilkolását ő maga tervelte ki, s a tettet maga hajtotta végre.

A törvényszék kimondja a halálos ítéletet. Senki sem várt mást. Este hét és nyolc óra között kigördül a fogházból a kordé az elítélttel. Charlotte a gyilkosok vörös ingét viseli. Némelyek kalapot emelnek előtte, mások dühösen az öklüket rázzák. A place de la Révolution-on már áll a vérpad. A kordé megáll, a teret ellepi a tömeg. A hóhér összekötözi az elítélt lábát. Charlotte Corday feje az elkészített kosárba gördül.

PENÉSZÍRTÁS

... és a Fáraó Átka probléma megoldása

Ilyen volt, ilyen lett...

  

HUMOR

A Veszprémben, 1989-ben végzettek Honlapja

Egyetemi sztorik...

  

VENDÉGKÖNYV

Írj bele...
  

E-mail

Küldhetsz e-mailt is...
  

TÜKÖROLDALAK

Hogy akkor is meg tudd nézni, ha a szerver bármiért nem elérhetõ... ezért javaslom a "bookmark"-ot...
Érdekes Történetek
Egyetemi sztorik
Penészirtás, és a...