Tûztemplomok

 

Irán iszlám előtti korokból származó legfőbb szentélye egy feneketlen tó partján fekszik. A 100 m széles, a hagyomány szerint feneketlen tavat, termálforrások táplálják, és egyenletes vízkiáramlása fokozatosan több mint 40 m mély ásványmedencét épített ki. Ezt a napjainkban Takht-e Szolejmán, "Salamon trónja" néven ismert, kőkehelyben nyugvó, titokzatos és gyönyörű tavat Irán legfőbb szentélyeként tisztelték az iszlám eljöveteléig.

Tűz és víz együttes jelenléte vonzotta Irán ősi alapítóit, az árjákat, indoeurópaiakat erre a vulkanikus és földrengéses területre. A szent tó egy korábbi, tőle nem messze fekvő, földrengés következtében kiszáradt tó helyébe lépett. Az árják főistenük, Ahuramazda, valamint a víz védelmezője, Ardviszúra Anáhita éltető elemeiként tisztelték a tüzet és a vizet.

A harmadik leginkább tisztelt istenségük Mitra, a mennyei fény istene volt, aki később Mithrászként egy szigorú misztériumvallás istenévé vált. Kultusza komoly kihívást jelentett a kései Római Birodalom hivatalos vallásának, a kereszténységnek.

Az árják az őselemek, azaz a föld, a tűz és a víz beszennyezését nagy bűnnek tartották. Ezt az elvet, valamint a tűzoltárok rituális használatát továbbadták a zoroasztrianizmus híveinek.

Kik a zoroasztriánusok ?

Több mint 2000 éve fogy, apad a zoroasztrianizmus követőinek száma. 1976-ban világszerte csupán 130 ezret számláltak belőlük. Többnyire Indiában, Bombayben telepedtek le, ahová a muszlin hódítás elől menekültek Iránból, Perzsiából.

A világ legősibb ismert vallásaként számon tartott zoroasztrianizmus a görögök által Zoroaszternek nevezett bölcs, iráni nevén Zaratusztra tanításait követi. Zoroaszter Irán keleti részén élt az árja hit papjaként, röviddel Kr. e. 600 után. Szakított az ősi kultuszokkal, és Ahuramazda választott prófétájának vallotta magát.

A zoroasztrianizmus a régi vallás megreformált változataként a dualizmus elvét hangsúlyozta, az örök ellentétet a teremtő Ahuramazda (Óhrmazd) és ellenpólusa, Angro Mainju (Ahriman) között, a jó és a rossz, az igazság és a hazugság között.

A mágusokat, akik az eredetileg Irán északnyugati részén élő törzs tagjai voltak, az antik világban a zoroasztrianizmus kiváltságos papjainak tartották. A három királyok, akik a hagyomány szerint Savehből (Szőve) keltek útra, hogy Betlehemben Jézus megszületésének tanúi lehessenek, szintén mágusok voltak. Ebből a szóból ered a mágia kifejezés is, mely valaha a zoroasztrianizmus rítusait jelölte. Később, amikor más vallások ezt a hitet kiszorították, jelentése a varázslásra korlátozódott.

A tűz, Ahuramazda jelképe, a zoroasztrianizmus központi eleme maradt. A napjainkban élő párszik templomaiban, csakúgy, mint őseikében, örök tűz ég. A papok még ma is fátylat viselnek, nehogy leheletükkel beszennyezzék a tüzet, amelyet csak tiszta, száraz fával táplálnak…

A Fejedelmi Tűz

A Szászánida-dinasztia uralkodása idején (Kr. u. 3-7. század) a dakhmákat, a "hallgatás tornyait" zoroasztrianizmust államvallássá emelték, tanításait az Avesztában gyűjtötték össze.

Irán egész területén örök tűzzel égő tűzoltárokat emeltek. Közülük néhány, sziklás magaslatok koronájaként, messziről láthatóan lobogott a szabad ég alatt. Másokat tűztemplomokban helyeztek el, amelyeket csahár-táknak, négyes boltívűnek neveztek, mert a négy sarokoszlopot összekötő ív tartotta a kupolát.

A Naks-e Rosztam-beli tűztemplom egyike az Irán területén valaha örök tűzzel lobogó templomoknak. A 11 m magas bazalt és mészkő tornyot feltehetőleg I. Dareiosz emeltette. A tűz csak a király halálakor aludhatott ki. Később az utódja élesztette fel ismét…

Csaknem minden városban és faluban égett szent tűz, csakúgy, mint az egyes tartományok központjában. A hagyomány társadalmi osztályokhoz köti a tüzeket, Átar-Gusnászp volt a harcosoké és kirá lyoké, Átar-Burzin-Mihr a pásztoroké és földműveseké és Átar-Farnbag a papoké. Ezt a három hatalmas szent tüzet valószínűleg még a korai pártus időkben, Kr. e. 150 körül szentelték fel, s a mitológia szerint Ahuramazda élesztette őket a világ védelmezésére. Ma már csupán az Átar-Gusnászp, a Fejedelmi Tűz hollétét tudjuk pontosan. A tűz istenének kegyelméből életre kelt lángjai Takht-e Szolejmán ősi szentélyének tűztemplomában lobogtak.

A maga nemében páratlan Takht-e Szolejmánt, Sír Robert Ker Porter brit kutató fedezte fel 1819-ben.

De csupán 1959-ben, amikor is a Német Archeológiai Intézet ásatásai során agyaglenyomatokat találtak, bizonyosodott be, hogy ebben a városban égett valaha a Fejedelmi Tűz. Az expedíció feltárta azt is, hogy Takht-e Szolejmán már jóval azelőtt szentély volt, mielőtt I. Huszrau Anósírván szászánida király (531-579) újjáépíttette a templomot, és várost alapított. Huszrau tette Pakht-e Szolejmánt Irán legfőbb kultikus zarándokhelyévé. A Tigris folyó menti Ktésziphónban akkor már állt csodálatos palotája, mely olyan hatalmas volt, hogy az emberek azt gondolták, dzsinnek építették…

Takht-e Szolejmánt a Körmeneti út választotta ketté, mely az északi kapu díszes bejáratától a tűztemplomon és benne a Fejedelmi Tűz-nek otthont adó oltáron át a tóhoz vezetett. A szászánida királyok a ktésziphóni fényes koronázási szertartás után gyalogosan zarándokoltak ide, hogy a Fejedelmi Tűz oltáránál részesüljenek az isteni kegyelemben. E rítus ábrázolása jelenik meg a szobrászatban, a hatalmas domborműveken, melyeket a dinasztia uralkodásának első 150 évében Irán egész területén, de legfőképpen Fársz tartományban, asziklák falába véstek. Ezeket a reliefeket folyópartok vagy források táplálta tavak fölött lehetett látni, s a királyságot dicsőítették, a szászánida királyokat ábrázolták, amint átveszik diadémjukat, a hatalom jelképét Ahuramazda, Ardviszúra Anáhita vagy Mitra istenek kezéből.

Huszrau szent városát a bizánciak 624-ben kifosztották. Később a mongolok újjáépítették, és fennhatóságuk alatt is tartották egészen a hírhedt Abaka kán uralkodásáig, aki ezen a helyen itta halálra magát a 13. században… A Fejedelmi Tűz azonban kialudt, és a leglátványosabb szentélyből mára csupán elhagyatott kőhalom maradt...