Sinto

 

Japán ősi vallása, a Sinto, egyike a világ különleges, rendhagyó vallásainak. Nincs körvonalazott tanítása és erkölcsi parancsrendszere, csupán mitológiája, kultikus és szokásrendszere.

Az ősi Japán hitvilágának alapja, mitológiává bővülő természetkultusz volt, amely idegen kulturális hatások (a Konfucianizmus, és a Buddhizmus) megjelenése után, az ötödik századtól kapta az "Istenek Útja" (Sinto) nevet.

Kezdetben Japán népi vallásosságának a középpontjában az ősök és a különféle szellemek kultusza állt, amelyekben animisztikus vonások mellett, a Totemizmus, és Sámánhit egyes elemei is megőrződtek.

E hagyományokra épült az i.e. évszázadokban a Kína felől érkező termékenységkultusz, és az a mitológiai rendszer, amely a későbbi Sinto felfogás gerincét alkotta. E szerint a Világot Uraló, Legfőbb Lény, a Kami, egyfajta személytelen, ábrázolhatatlan és kultikus tiszteletben részesített világelv.

A mitológiai rendszer középpontjában a Nap istennője, Amateraszu Ómikami áll. Ő és fivére, a Vihar és a Tenger Istene, a leghatalmasabbak az istenek égi társadalmában. Ők Japán patrónusai és a császári ház ősei is.

A 7-8 századból származó forrásmunkákból ismerjük a Sinto ősi mitológiáját. Eszerint az ég és a föld, a férfi és a női ősprincípium szétválásából születve hozta létre az istenek első generációját. Ezek az istenek alkották meg az óceánt és a Japán szigeteket, és a nászukból született Amateraszu Ómikami, valamint a többi isten is. Sorra jelentek meg a mítoszban az agrárkultúra istenei, majd az istenek közti küzdelem végeredményeképpen kialakul a földi, császári birodalom.

A Sinto vallás első, ismert szentélyei az ötödik századból valók. A szentélyeket, amelyeket a papok gondoznak, szent ligetekben helyezik el, és többnyire a Napistennőnek szentelik. A szentélyekben az istenséget jelképező kultikus tárgy (többnyire tükör) áll.

A szentélyek látogatásának, szinte egyetlen követelménye, a rituális tisztaság. A hívek, a szentélyekbe ellátogatva, ajándékokat ajánlanak fel, imákat azonban nem mondanak. Szokás viszont a családi otthonokban, házi oltárt állítani az istenek tiszteletére.

A Sinto gazdag ünnepköre - a vallás egész jellegének megfelelően - az évszakok változásaihoz idomul. A Buddhizmus elterjedését követően, a Sinto vallás is átalakult. Isteneit, Buddhista istenek megtestesülésének minősítették, s a két vallás hit- és szokásvilága szorosan összefonódott.

1867.-től 1947.-ig, a Sinto Japán hivatalos államvallása volt, ez azonban alig jelentett többet az állami ceremóniának számító császárkultusznál.

A japánok nagy többsége azóta is gyakorolja e vallás szokásait, párhuzamosan azonban a Buddhista szentélyeket is látogatják, és tartják magukat a Buddhizmus, vallási és kultikus előírásaihoz, erkölcsi normáihoz, mitikus tradícióihoz.