Morfium

 

Amikor Sertürner 1806-ban előállította, illetve kivonta az ópium fő hatóanyagát, a morfiumot, azonnal felkeltette az orvosok figyelmét. Ez az érdeklődés még fokozódott, amikor sikerült injekciós készítmény formájában is előállítani. Csakhamar kiderült, hogy - különösen injekcióban adva - fájdalomcsillapító, köhögéscsillapító és altató hatása sokszorosan felülmúlja az ópiumét. Az első időkben csak az új gyógyszer csodálatos hatásainak örültek. A morfium segítségével szinte pillanatokon belül lehetett olyan erős fájdalmakat csillapítani, olyan kínokat enyhíteni, melyeket azelőtt szinte elképzelhetetlennek tartottak. (Nem véletlen tehát, hogy a veszélyekre csak később figyeltek fel.) Kiderült az is, hogy a morfium a krónikus ópiummérgezésben is nagy szerepet játszik. Mutatja ezt az is, hogy a krónikus ópium és morfiummérgezés között gyakorlatilag alig van különbség.

Ha valamilyen okból az orvos szükségesnek látja, hogy betege morfiumot kapjon, akkor egy labilis idegállapotú, túl ingerlékeny, ideges, kiegyensúlyozatlan embernek néha már néhány injekció után kialakulhat a boldogság, a sérthetetlenség érzése, megfeledkezik a jelen nehézségeiről, saját kínzó, belső nyugtalanságáról. Egyszóval kialakul az eufória. A morfium hatására a félénk bátornak érzi magát, a kishitű megtelik önbizalommal, a tétovázó úgy érzi, hogy feltöltődött energiával. Gondolatai is felszabadultakká válnak, s eufórikus állapotában még érzelmi és hangulati életét is kellemes észlelések színezik. Nem csoda hát, hogy panaszai, fájdalmai elmúltával is egyre inkább állandósul benne morfium iránti vágy ! A morfium azonban nagyon gyorsan beépül a sejtek anyagcsere-folyamataiba, olyannyira, hogy a sejtek számára éppen olyan nélkülözhetetlenné válik, mint a víz vagy a só…

A fenyegető morfiummegszokás kialakulásának első jele, hogy a beteg akkor is azt állítja, hogy panaszát csak a morfium szünteti meg, amikor már állapota orvosilag nem indokolja. Ekkor kell az orvosnak nagyon odafigyelnie, és segítenie. Ha a beteg nem kapja meg a kért morfiumot, már elvonási tüneteket mutatkoznak. Elsőként makacs álmatlanság gyötri, melyhez erős belső nyugtalanság társul. A beteg nem találja a helyét, mind idegesebb, ingerlékenyebb lesz, kis izomrángások sok tapasztalhatók, romlik a koncentráló készsége, szétszórttá válik, feledékeny lesz. Gyakori a hasmenés a szívdobogás, az izzadás, a könnyezés, félelemérzése támad, impotencia alakul ki. A legrosszabb azonban az a (pontosan nem körülírható) rossz érzés, belső kényelmetlenség, amely a beteget, a legnagyobb kétségek közé taszítja, hacsak meg nem kapja az oly annyira áhított morfiumot. Ez a kétségbeesett, reménytelennek érzett kínzó állapot olyan fokú lehet, hogy a morfinista sokszor nem lát más kiutat maga előtt, ha nem tudja megszerezni morfiumát, mint az öngyilkosságot. Így érthető, de nem menthető, hogy mindent elkövet azért, hogy morfiumhoz jusson. Először legálisan, azután ha nem megy másként, hát csalással, lopással, betöréssel.

Ezen az úton haladva egyre nagyobb és nagyobb adagokat ad be magának attól való félelmében, hogy a már vázolt rossz testi-lelki állapotba kerül. Ezért akkora adagokat ad be magának, amekkorára a valóságban nem is volna szüksége, de félelmében túlzott biztonságra törekszik. Ezt az állapotot nevezik a "luxusfelhasználás" stádiumának. Az csak a kisebb baj (ha egyáltalán lehet rangsorolni), hogy már olyan adagoknál tart, amekkora adagok egy átlag embert azonnal megölnének. A nagyobbik baj az, hogy amikor a morfinista ezt a stádiumot elérte, akkor már idejének és egyre fogyó energiájának legnagyobb részét a morfium megszerzésére kell fordítania.

Mit tettek régebben ? Először némi hazugság ára megpróbálták megszerezni kezelőorvosuktól az áhított receptet. Ez természetesen nem ment a végtelenségig, mert még a legtúlterheltebb vagy a leglágyszívűbb orvos is előbb-utóbb gyanút fogott, s megtagadta a recept kiadását. Sőt megkísérelte leszoktatni a beteget a morfiumról vagy az állítólagos súlyos panaszok miatt kórházba utalta. A beteg pedig mindent akart, csak ezt nem, hiszen jól tudta (ekkor még értelmi képességeinek birtokában volt), hogy ott pillanatok alatt lelepleződik. Így hát új, őt nem ismerő orvosnál próbálkozott, eleinte sikerrel. Lassan azonban mindenünnen kikopott, hiszen az orvos csak ránézett, s tudta, hogy az elmondott panaszok mögött nem valós betegség, hanem csupán a morfium iránti leküzdhetetlen vágy húzódik meg.

A következő lépés a recepthamisítás volt. Enne enyhébb változatánál, még csak a felírt mennyiségeket hamisította meg, de később már az egész vényt. Mi az ellenőrzés állami rendje nem alakult ki, egyes országokban kedvelt volt a telefontrükk. A morfinista addig hívott fel orvosokat, míg olyant nem talált, aki nem tartózkodott otthon. Akkor ennek a nevében felhívott egy gyógyszertárat, bemondta a receptet, majd nemsokára, mint a "beteg" megjelent a gyógyszerért.

Amióta azonban a hatósági szabályozások az ilyenfajta lehetőségeket megszüntették, az áhított méreg beszerzésére csak a feketepiac marad. S minthogy ehhez mind több és több, rendes úton már nem előteremthető pénzre van szükség, a morfinista már jellembelileg is megváltozik. Lassan kialakul az erkölcsi összeomlás, a morfinista megbízhatatlan lesz, hazudozik, eleinte csak a morfium vonatkozásában, később az élet minden területén is. Majd mindinkább elhanyagolja családját, munkáját. Életének nincs más célja, csak a morfium megszerzése ! S furcsa, önigazoló vagy inkább önigazolást kereső logikával családtagjainak, munkatársainak magatartását vádolja azért, hogy ide jutott.

Mi jellemzi a morfium rabját ? Elsősorban ingerlékeny, lehangolt és depressziós. Emberkerülő lesz, s közömbös önmagával és környezetével szemben. Nem veszi észre, hogy ördögi körbe került, mindazzal fokozott mértékben kell, helyesebben, kellene szembenéznie, ami elől menekült. Nem lát maga előtt más kiutat, mint folytatni az önbecsapást, mind többször és többször nyúlni a morfiumos fecskendő után. Már csak ez az egy érdekli, mert azt hiszi, kizárólag így viselhető el számára az élet. Lassanként teljesen beszűkül akaratvilága, mivel csak egyet akar, megszerezni az áhított boldogság egyetlen eszközét, a morfiumot. De nemcsak akarata gyengül mindinkább, lelki élete más téren is beszűkül, egyre fogy önbizalma, kötelességtudása, csökken intelligenciája, könnyelmű, hanyag lesz, s nemegyszer válik belőle bűnöző, mert csak így tudja megszerezni a hőn áhított drogot. Gyakran azonban az út a tébolydában végződik.

Ami a testi tüneteket illeti, azok nagyon hasonlítanak az ópiumnál leírtakhoz. A morfinista teljesen elhagyja magát, fizikai állapota olyan arányban romlik, amilyen mértékben nő drogszükséglete. Feltűnően sápadt, igen sovány, álmatlanságban szenved, fogai kiesnek, haja hullik. Ahogyan romlik a fizikai állapot úgy csökken szervezetének ellenállása is a fertőzésekkel szemben. Egyre gyengül, gyakran érik izzadási rohamok, megbetegszik a gyomor-bél rendszere, szívkoszorúér-görcsök is gyötrik, s egyre súlyosbodnak a zavarok a szexuális élet terén is. S ez utóbbi egyre rontja már mindinkább csak nyomokban fellelhető önbizalmat férfiaknál, nőknél egyaránt. Meg kell jegyezni még, hogy ezek a tünetek sokkal hamarabb és súlyosabb formában jelentkeznek, ha valaki egy személyben morfinista és alkoholista is !

A felsorolt testi-lelki leromláshoz társul még két súlyosbító tényező, ha ugyan még ilyenről lehet beszélni. A morfinista mind kevesebbet törődik külsejével, elhanyagolt, ápolatlan lesz, ennek következtében mind gyakrabban támad bőrfertőzése is. Másrészt a morfiuminjekciót legtöbbször a szükséges sterilitási szabályok legelemibb követelményeinek betartása nélkül adják be, s így az injekciók helyén gennyes fekélyek keletkeznek.

Végül már a morfium sem hozza meg a várva várt belső harmóniát, elmaradnak a színes álmok is, s a morfium már csak a morfiumhiány okozta, testi kínokat tudja enyhíteni ideig-óráig. A morfinista is úgy fejezi be életét, ahogyan az ópiumélvező, a teljes testi leromlottságban egy jelentéktelen fertőzés okozta betegség végez vele, öngyilkos lesz vagy az elmeosztályon tengeti öntudatlan létét.

Szerencsére van visszaút is, az elvonókúra, mely természetesen csakis erre berendezett intézetekben végezhető. A kúra nem könnyű, de biztosan eredményes akkor, ha a betegben megvan az akarat.

Az elvonókúrára jelentkező betegek közös jellemvonása, hogy levertek, bizalmatlanok, ijesztően soványak, szinte hihetetlenül elhanyagoltak, piszkosak, amellett állandóan fáznak, alig mozognak, a mosdástól a szó fizikai értelmében irtóznak. Ahogyan azonban haladnak a gyógyulást hozó sikeres elvonás útján, úgy tűnnek el fokról fokra az említett tünetek.

Az ópiumistáknál az elvonókúra átlagos ideje négy hét, morfinistáknál valamivel több, hat-nyolc hét. Ennyi idő alatt az elvonókúra sikeresen befejeződik, hogy mennyire lesz tartós az eredmény, az már az intézeti kezeléstől független, nagyon sok tényezőn múlik. Elsősorban az egyén és környezete kapcsolatán. Pontosabban attól, mennyi segítséget kap a gyógyult ember, hogy régi, rossz kapcsolatait felszámolhassa, mennyire sikerül új, tartalmas emberi kapcsolatokat kiépítenie Ez dönti el, hogy a lassú, de biztos testi-lelki tönkremenés, a halál felé haladó ember meg tud-e állni a végzetes úton.

Ez egyébként azonos probléma minden kábítószer esetében, azzal a különbséggel, hogy nem mindegyik okoz a lelki megszokás mellett még testi megszokást is, hiszen ez külön nehézségek forrása.

A morfium előállítást egy magyar, Kabay János találmánya forradalmasította, amikor is kidolgozta, hogy hogyan lehet mákszalmából, nem pedig zöld gubóból, jó hatásfokkal kivonni az alkaloidákat. Mellesleg 1929-ben egy gyárat is alapított, mely neve Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt. volt, még ma is jelentős részét a világ legális (!!!) morfinjának itt állítják elő (kb. 10 %).