Hasis

 

A hasis élvezetről, több helyen lehet olvasni, pl. Dumas: Monte Cristo grófjában. Az indiai mondavilág szerint az istenek azért adták az embereknek a hasist tartalmazó kendert, hogy boldogságot, bátorságot és szexuális örömöt merítsenek e csodálatos növényből. Számos legenda él a nép ajkán, hogy hogyan került a földre a kender.

Az egyik szerint két démon, Dewasz és Aszurasz, Visnu sugallatára hozzáfogott, hogy elkészítse az örökéletet adó italt. Egy hegy segítségével, amelyet Visnu földi alakja, egy teknősbéka hordott a hátán, a két démon habbá verte a Tej-óceánt. Miközben a vizet verték, a fehér habba belehullott Visnu néhány hajszála, s a hullámok egy csodálatos völgybe sodorták. Itt a hajszálakból különös növény sarjadt, aki csak megízlelte, nevetésre fakadt, még ha addig a világ legbánatosabb embere volt is.

Egy másik monda szerint egyszer, nagyon régen, Maisur, a dervis az erdőben egy kobrakígyóval találkozott. Nagyon megbarátkozott az állattal, naponta kisétált hozzá, becézgette, dédelgette. Egy alkalommal nagyon fáradt volt, s ezt a kobra észrevette. Elhatározta, hogy viszonozza a dervis kedvességét. Így szólt hozzá: "Vakard meg a fejemet, s néhány szem magot találsz rajta. Vesd el őket, s ha kinő belőlük a növény, szedd le a leveleit." A dervis azonban tévedésből vízbe áztatta a leveleket, s ezt itta meg. Ettől olyan részeg lett, hogy se látott, se hallott…

A kender és az ember közötti kapcsolat lehet vagy tízezer éves. Kezdete egybeesik a földművelés kezdeteivel. S körülbelül az óta vitáznak mind a mai napig, hogy a hasis mennyire ártalmas, veszélyes szer. "A hasis feltárja a paradicsomba vezető utat", dicséri az egyik. "Ellenkezőleg (így a másik), hasiscserjék szegélyezik a pokolba vezető utat."

Régészeti és botanikai adatok alapján úgy vélik, hogy a kender (Cannabis sativa) őshazája Afganisztán-nak a Kaspi-tengertől délre fekvő területe volt, mások szerint a Bajkál-tó környéke. Az biztos azonban, h az ember nagyon hamar felfedezte sokoldalú, számára kedvező tulajdonságait. Kínában már több mint ezer éve kultiválják. Szárából rostot, majd abból vásznat, kötelet készítenek, magvából olajat állítanak elő. Azt is nagyon hamar felfedezték, hogy a növény egyes formáinak gyógyításra is felhasználható kábító hatásuk van.

A kender kétlaki növény. Ezt már a híres botanikus császár, Shen-Nung leírta i. e. 2737-ben megjelent könyvében. Ma már azt is tudjuk, hogy a kender termős példányai, különösen az indiai kender (Cannabis, sativa var. indica) tartalmazza azokat a különböző érettségű gyantákat (kannabinol, tetrahidrokannabinol) amelyekből a hasis készül. Az emberre veszélyes pszichés hatásokért elsősorban ezek az anyagok a "felelősek". A kender hasistartalma attól függ, hogy milyen éghajlati, időjárási és földrajzi viszonyok között él a növény. Csak a trópusi, tehát a forró éghajlat alatt élő növényben van hasis. A legjelentősebb hasistartalmú az indiai és a dél-amerikai kender. Hasisgyantát azonban még az indiai kender sem egyenletesen, egyformán tartalmaz. Ez a magyarázata, hogy índiában, ahol talán a legelterjedtebb a hasis élvezete, a szakértők (a hasis gyantatartalmától függően) a növény, illetve a hasis három fajtáját különböztetik meg.

Ez ad magyarázatot arra is, hogy a nemzetközi kábítószer-egyezmények hatálya alá csakis a hasisgyantát tartalmazó növényi részek esnek. Így a kenderlevél, ha nincs gyantatartalmú ágvégekkel keverve, Indiában, pl. ma is legálisan van forgalomban, mint élvezeti szer, amelyet főként teaként isznak.

Talán nincs még egyetlen kábítószer, amelynek annyi neve és annyiféle elkészítési módja volna, mint hasisnak. Érdekes maga a növény is, s nem kevésbé érdekes a hasisélvezet története. Villantsunk fel belőle néhány epizódot.

A hasis hatásáról szóló első írásos dokumentum Hérodotosz görög történetírótól származik az i. e. 5. századból. Művében először igen pontosan leírja magát növényt, majd beszámol a szkítáknál megfigyelt halotti ünnepségről. A kender összegyűjtött magvait egy sátorban levő izzított kőre szórták. Nemsokára a magvak füstölögni kezdtek, majd olyan sűrű gőz képződög mint a görög gőzfürdőkben. A szkíták azután a gőzt belélegezve örömteli kiáltozásba törtek ki. (Talán ezét nevezték el a görögök a kendert "kolobosznak", vagyis lármának.) De nemcsak halotti ünnepeken használták a szkíták, hanem az istenek jóindulatának elnyerésére is rendeztek ilyenféle éjszakai szertartásokat.

A kínaiak számára, akikhez már az új-kőkorszakban (i. e. 6000 évvel) elkerült, a kender az "isteni növényt" jelentette, értékes táplálékot, ruházati és halászhól alapanyagot, lámpaolajforrást és fontos orvosságot. Kínában mindig csak gyógyszerként használták !!! Alkalmazását i. e. 2737-ig csak a szájhagyomány szabályozta. Abban az évben, amikor Shen-Nung császár említett könyvében megjelent, már eléggé pontosan leírták adagolásának módját és javallatait. Az i. e. 15. századból azonban még a gyógyítás egy meglehetősen szokatlan módjáról vannak adatok. A növény vastagabb szárából egy vagy két, kígyóforma botot faragtak ki. Azután a beteget kivették az ágyából, és megverték az ágyat (?!), hogy a betegséget okozó rossz szellem elmeneküljön onnan…

Indiában az első időkben kizárólag arra használták, hogy megkönnyítse nehéz szövegek megtanulását. Ekkor még nem kábulatról, hanem transzcendens állapotról beszéltek. Hogy ezt a fogalmat és ennek tartalmát jobban megértsük, idézzük egy híres francia orientalista, Jean Herbert sorait, "A magas fokú ázsiai kultúrákban az önmegtartóztatásnak (gyakorlati és rituális okokból) csak az a célja, hogy azokat az energiákat, amelyeket a nemi aktusra fordítanának, magasabb szellemi tevékenységre használják fel." S hogy ez hogyan függ össze a hasissal ? Azt később, amikor a hasis és a szexualitás kapcsolatával foglalkozunk, látni fogjuk…

A különböző betegségek, illetve az azok gyógyítására szolgáló hasistartalmú gyógyszerek mellett a hasis volt a fő alkotóeleme az "örök életet" biztosító életelixírnek is. Ekkor azonban a hozzáértők már tudták, hogy a nagyobb adagot bevevők szeme előtt "démonok" jelennek meg, vagyis hallucinálnak.

A szicíliai Diodórosz leírja, hogy Indiában, mielőtt a szerencsétlen özvegyeket az áldozati máglyához vezették volna, nagy adag gyorsan és biztosan ható hasissal készült itallal kábították el. Ezt későbbi korok tudósai is megerősítették. Még a 19. században is megtörtént Indiában, hogy a hasismámortól vallásos önkívületi állapotba került tomboló hivők tömegével vetették magukat a szent elefántok lábai vagy az istenszobrokat vivő kocsik kerekei alá. Az ily módon meghaltak számát 1806-ban húszezerre becsülték !

Az i. sz. 9. századból származik egy iráni kézirat. Ebből kiderül, hogy Indiában vallási ünnepeken, elsősorban akkor, ha emberáldozatot akartak bemutatni az isteneknek, kultikus célokra is használták a hasist. E szokást az irániak is átvették. Így érték el, hogy a kiemelt áldozat vonakodás nélkül engedte magát feláldozni. Ez így "kedvesebb volt az isteneknek". Ezért adtak az áldozatnak nagy gonddal elkészített, hasistartalmú italt hosszú időn keresztül. Amikor eljött a áldozás napja, különösen erős, nagy hasisadagot kapott, hogy ne veszítse el a bátorságát, és önkívületi állapotában önként menjen az áldozati oltárhoz. Ott átvágták a nyakát, hogy vérét beigya a föld. A körülálló hivők pedig a még rángatózó testet kis darabokra szaggatták, hogy húsának egy darabját földjükbe temetve, jó aratást biztosítsanak maguknak, vagy elásták családi tűzhelyük alatt, hogy általa fenntartsák egész családjuk jólétét.

Egy afrikai útleírásban olvastuk a következőket a hasisélvezet elterjesztéséről:

"A háború után nagyon megnőtt Kalamba-Mukenge hatalma. Leigázta a környező népeket, hűségre kötelezte őket, és arra törekedett, hogy újonnan alapított birodalmát megszilárdítsa. Megvonta a törvényes határokat az enyém és a tiéd között, halállal büntette a gyilkosságot. Erővel terjesztette a nép között a keletről behozott riamba (hasis) kultuszt. Így a riambakultusz valamiféle államvallássá fejlődött, mert a király felismerte, hogy a vad, nomád balubákat, akik nem ismertek semmiféle rendet, fegyelmet, ezzel a szerrel meg lehet fékezni. A király parancsára összetörték a régi fétisek szobrait, s helyükbe, mint egyetlen varázsszert, minden ellen védő fétist, a riambát állították. Azokat, akik ily módon a hasis rabjai lettek, a Hasis Fiainak, Beni Riambának nevezték."

A hasis, mint kábítószer akkor terjedt el az egész keleten, amikor az iszlám. Biztos, hogy ehhez nagymértékben hozzájárult a Korán alkoholtilalma. Az arab országokban már az i. sz. 8. században annyira elterjedt a hasissal való visszaélés, hogy megtiltották a használatát. Mindenkinek, aki a tilalmat megszegte, kitépték a fogait. Hogy ennek a tilalomnak nem volt nagy eredménye, azt misem mutatja jobban, mint hogy 11. századi arab szerzők már ismét a hasis nagy elterjedtségéről adnak hírt. Ugyanakkor, s ez figyelemre méltó, egy arab botanikus, Ibn al-Bejtar leírja, hogy a hasis krónikus szedése következtében "az egyszerű emberek szelleme megzavarodik, és gyakran kapnak görcsös rohamokat".

Egy híres régi arab gyógyszerkönyvben az áll, hogy a hasis az istenek legnagyobb ajándéka. Élénkíti a fantáziát, elmélyíti a gondolatokat, és élesíti az ítélőképességet. Tehát egyszerre van izgató és nyugtató hatása. De ha nem megfelelő módon adagolják, vagy visszaélnek a használatával, akkor gondolkodási zavarokat okozhat, széttöri az öntudatot, gyengíti a szív munkáját.

A kábító, bódító növényt az előbb említett arab botanikus, Ibn al-Bejtar nevezte el "kasisat al-foquarának", a szegények gyógyfüvének. Szegényeken a fakírokat és a derviseket értette. A törökök és a perzsák "sararnak", azaz titoknak keresztelték el. De még számtalan elnevezés forog közszájon, így nevezik macubának, marsundnak, marihuánának, kifnek, daggának, s még sok más néven.

Az ok rendkívül egyszerű, a hasistartalmú növényt sokféle formában használják. Szívják a magját és a levelét, különböző módon elkészítve eszik vagy issza a gyantáját, belekeverik édességbe vagy dohány közé stb.

Az arab országokban például úgy készítik el, hogy a indiai kender ághegyeit letördelik, majd vajban és kevés vízben megfőzik. Lassú tűzön besűrítik, míg zöldes szín kenőcsforma alakot nem vesz fel. Magának a hasisnak igen kellemetlen a szaga, ezért egyes helyeken a hasis masszából befőttet készítnek, ezt dawameszknek nevezik. Ebben a hasison kívül cukor, különbőz fűszerek, és egyéb ízesítő anyagok vannak. Szokás volt a dawameszkbe kőrisbogárport is keverni, hogy növeljék a szexuális teljesítőképességet. Csak zárójelbe említjük meg, a kőrisbogár megszárított teste, a cantharis, helyileg izgató anyagot tartalmaz, mely a vizelet kiválasztáskor vesegyulladást okoz !

Perzsiában egy rész hasislevél-port két rész vajjal addig pirítottak, míg barnás színű nem lett, s ezt fogyasztották. Dél-Amerikában pedig egy pohár tejjel vagy pálmalevélborral keverik el a hasislevél-port, és fűszerekkel, cukorral ízesítik.

Iráni dervisek a hasis elkészítésének egy különleges módját dolgozták ki. A kender virágát ősszel, amikor a magok érési ideje van, 14 napig árnyékos helyen megszárítják. Azután egy finoman bolyhozott szőnyeg fölé tartott szita felett elmorzsolják. A szita rostáján áthullott finom ragadós port a szőnyegről összegyűjtik. Ezt a gyurmát azután vízben megfőzik, helyesebben felfőzik, mert a víz felületén összegyűlő anyagot fogyasztják. Az ezzel az eljárással készített drog hatása sokkal erősebb, mint a hagyományos módon elkészítetteké. Ebből már 0,2 gramm mennyiség elszívása igen erős bódulatot okoz.

Amikor az 1200-as évek végén a Curzola-sziget mellett vívott csatában a genovai flotta vereséget mért a nagy rivális, Velence hadiflottájára, volt a velencei foglyok között egy idősebb előkelő nemes: Marco Polónak hívták. Három évet töltött fogságban. Számára ez nagy megpróbáltatás volt, de az emberiségnek szerencse. Ezek alatt az évek alatt mondta tollba ugyanis nagy, több mint 17 évig tartó keleti utazásainak történetét. Ebből értesült először a világ az asszaszinok titkáról is. Hogy kik voltak az asszaszinok, azt különösen a Szentföldön harcoló keresztes vitézek tudták. Ők nevezték el az asszaszinokat, a kender gyantaélvezőit hasisineknek (hasisembereknek), amely arabul orgyilkost jelent. Ez az elnevezés azért ragadt a hasisélvezőkre és később magára a hasisra, mert a mohamedán harcosokkal a hadvezérek kendergyanta-gőzt lélegeztettek be, hogy múljon halálfélelmük és felfokozódjék harckészségük, vérszomjuk…

Az asszaszinok tehát mohamedán fanatikusok voltak, akik önmagukat fidávinak (önmagát feláldozni késznek) nevezték. E szekta alapítója a 11. században perzsa származású Haszán ibn Szabát volt. Korának összes hatalmi tényezőit rettegésben tartotta különféle avatási fokokra oszló hivőinek orgyilkos tőre. Hívői képzeletét kábító italokkal felcsigázva a Hegy Vénének (Sejk al dzsebel) nevezett nagymesterüknek, feltétlen engedelmességet esküdtek. Parancsára a legnagyobb veszélyek közt a legvakmerőbb gyilkosságokat követ el, még akkor és olyan körülmények között is, ha tudták, hogy vakmerőségükért az életükkel fizetnek… Hogy bátorságukat valóban nemcsak a vallási fanatizmusuk kölcsönözte, arról Marco Polo elbeszéléseiből értesült először a világ. Íme:

"Azt mesélik, hogy egyszer a Kaspi-tenger és a Földközi-tenger közötti hatalmas területen az öreg Hasszán ibn Szabah sejk uralkodott. Kegyetlen zsarnok volt, alattvalói mégsem hagyták el soha, odaadással szolgálták. Sikerült még Alamut bevehetetlen várát is meghódítania. Sokat kutatták titkát, hogyan tartja hatalmában az embereket, hiszen aki egyszer a szekta tagja lett, az mindhalálig hű maradt hozzá… Egy nap, így mesélik, megjelent udvarában egy erejéről és bátorságáról messze földön híres ifjú, s a sejk szolgálatába akart állni. Mielőtt új ura elé vezették volna, megvendégelték a palota kertjében, s ott hagyták, pihenje ki az út fáradalmait. Az ifjú mély, édes álomba merült. Érezte a paradicsom csodás illatait, megízlelte az isteni gyönyört…

Határtalan boldogságából valami keserű érzés ébresztette fel. A paradicsom mintegy varázsütésre eltűnt, s az ifjú sóhajtozva epekedett utána. Egy hang szólalt meg a közelében, " Látod, fiatal barátom, az én kezemben van ennek az álombirodalomnak a kulcsa, melyből most hoztalak vissza… Ha máskor is el akarsz jutni ide, légy engedelmes, és kövess ! Teljesítsd parancsaimat ellenkezés nélkül !"

A Hegy Véne tudta, hogy újabb "hű katonát nyert." Marco Polo kileste a sejk titkát. Azzal bírta feltétlen engedelmességre alattvalóit, hogy erős hasisos italt itatott velük egy gyönyörű kertben, amely paradicsomi díszletként szolgált a kéjes álmokhoz. Senki sem tudta többé elfelejteni ezt az álomvilágot, s mindenki azt remélte, hogy hűségének jutalmául megismételheti ezt a csodálatos utazást. Polo azt is megírta, hogy a Hegy Vénének az uralmát a tatárok döntötték meg, hároméves harc után, 1242-ben (a hiteles történelmi adatok szerint azonban csak 1256-ban).

Sokáig azt hitték, hogy ebben a történetben több van Polo fantáziájából, mint a valóságból. A későbbi idők történelemkutatásai azonban fényesen igazolták, hogy Polo ebben is a valóságot írta meg… Ebben a leírásban a történelmi tények mellett egy nagy és minden kábítószerre érvényes igazság is rejlik, a kábítószer-szenvedély irgalmatlanul bilincsbe veri azt, akit egyszer álomba ringatott.

Európába az 1800-as évek elején jutott el, Napóleon Egyiptomot megjárt seregei hozták be. Az első időkben Európában is sok mindenre használatos gyógyszer volt, így köhögés és fájdalomcsillapító, gyógyították vele a asztmát, a reumát, a migrént, de itt csak fokozatosa lett belőle kábítószer. 1840-ben O' Shangnesy angol orvos nyomán kezdett járványszerűen elterjedni, elsősorban írók, költők, művészek körében.

A hasis elterjedését azonban Európában egy szerencsés körülmény akadályozta. Nevezetesen az, hogy az európai éghajlati viszonyok alatt fejlődő kenderben nem képződik hasis… Hogy a kender hasistartalmát mennyire befolyásolják a földrajzi és a klimatikus viszonyok (mint ezt már írtuk), azt misem mutatja jobban, minthogy a Mexikóval közvetlen szomszédos Texasban élő kenderfajtákban lényegesen kevesebb hasis, mint a mexikóiakéban…

Dél-Amerikában már 1545-ben termeltek kendert, hamar felismerték kábító tulajdonságát. Különösen szegények körében volt népszerű, ezért "opío do popré-nak", a szegények ópiumának nevezték. Aggasztó méreteket azonban csak a 19. században öltött, amikor is a néger rabszolgák kőzött terjedt el viharos gyorsasággal.

Mexikóban is már az 1540-es években rituális összejöveteleken, a kis kunyhókban szájról szájra járt az óriási, hasissal készített szivar. A közösen szívott bódító füsttől hallucináló gyülekezet az istenekhez fohászkodott, miközben a szent állatot, a leguánt vagy iguánát (egy kb. 1,5 méteres gyíkféle állatot) figyelte. Ami kor a füsttől kábult állat reszketve elnyúlt a földön, a emberek örömujjongásba törtek ki, az istenek meghallgatták az imáikat. De ez egyúttal azt is jelentette, abba kell hagyni a szertartást, vagyis a szívást is… A hasisélvezet olyan nagy mértékű volt, hogy 1550-ben Antonió Mendoza, az akkori mexikói alkirály rendelettel korlátozta a kender termesztését.

Mexikóból indult el a hasis élvezetének egy új formája, a hasist (mai mexikói nevén, marihuánát) tartalmazó cigaretta. A marihuána elnevezés feltehetően onnan származik, hogy a kendert Mexikóban Maria Juanának (ejtsd, Maria Huana) nevezték. Vannak azonban, akik azt állítják, hogy a marihuána szó a portugál mariguangóból ered. Ha ez valóban így van, akkor sokkal inkább illik a marihuána eredetének, mint a szinte költői hangzású, Maria Juana. A mariguango szó ugyanis magyarul mérget jelent…

A marihuánás cigaretta különösen az Egyesült Államokban, majd az európai jóléti országokban terjedt el leginkább. (A marihuánás cigaretta USA-beli hippi beceneve egyébként "Lady Hamp" lett.) Az Egyesült Államokban már 1910 körül elterjedt, ahol az első világháború végéig még szesztilalom volt. A marihuánás cigaretta szívása nemcsak a felnőtteknek, hanem még a gyerekeknek is káros szenvedélye volt. A hasisizmus nyomában viszont járványszerűen elharapódzott a bűnözés.

Kezdetben nem is nagyon figyeltek fel a szakértők a marihuánás cigarettára. A szívását korántsem tekintették olyan veszedelmesnek, mint a valódi kendergyanta fogyasztását. Ebből az ártalmatlannak tekintett marihuánás cigarettahullámból azután később súlyos problémák adódtak. A marihuána ugyanis nem minőségellenőrző laboratóriumokon át jutott el a fogyasztóhoz, hanem feketepiaci áru volt. Az áru egyharmada nem tartalmazott hatóanyagot (tetrahidrokannabinolt), a többi kétharmadé pedig igen változó volt: 0,01 és 2,5 % között mozgott attól függően, hogy a feldolgozás során milyen arányban használtak kisebb-nagyobb hasisgyanta-tartalmú növényi részeket.

A tetrahidrokannabinollal végzett gyógyszertani és pszichiátriai kísérletekből azonban egyértelműen kiderült, hogy ez a vegyület rendkívül erősen pszichoaktív, hatásában igen közel áll az LSD-hez. Ezért a marihuánás cigaretta első szívásai után igencsak eltérők voltak az "eredmények", s ez sajnos számos fiatalt megtévesztett. Azt hitték, a felnőttek csak becsapják őket, amikor a marihuána veszélyeiről beszélnek. Ezért azután azt sem hitték el, amit a heroinról mondtak nekik, hiszen ők már kipróbálták a marihuánát, minden következmény nélkül. Így biztos, hogy az is csak mese, amit a heroinról mondanak. S hogy nem volt mese, azt már a heroinnál olvashattuk. S hogy az sem mese, amit a marihuánáról mondtak, azt majd a későbbiekben fogjuk látni.

A marihuánán keresztül az út ugyanis elvezet a hasishoz, s ez már egy 5-15 %-ban tetrahidrokannabinolt tartalmazó méreg, amelynek fogyasztása sokakat juttatott már elmegyógyintézetbe…

A hasisélvezet történetéhez és elterjedéséhez szorosan kapcsolódik a vízipipa. Perzsiában már 1606-ban tökéletes vízipipákat készítettek. A hasisszívó mindig arra törekszik, hogy a bódulat állapotát a lehető legkényelmesebb körülmények között töltse el. Ellentétben az ópiumszívóval, már a szívóeszköz elkészítését is nagy gonddal és szeretettel végzik. Öreg, gyakorlott hasisszívók különleges módszerrel készítik elő a vízipipát, különösen a pipafejet, a lulát. Komoly feladat, szinte ceremónia a nehéz perzsa vízipipába való dohányfajtának, a tumpekinek és a hasisnak az összekeverése, a tartóba való elhelyezése, s még számos egyéb apróság. Aki különösen kitűnik a lula elkészítésében, azt az egész társaság tisztelete övezi, s mindenki arra törekszik, hogy az ő pipájából szívhasson.

A hasis szerelmesei általában nem szeretnek egyedül szívni, hanem kis, két-öt emberből álló csoportokat képeznek. Ha elkészült a vízipipa vagy megsodorták a nagy hasiscigarettát, akkor meggyújtják, és a pipa vagy a cigaretta körbejár. Mindenki egy mélyet szív belőle, és a füstöt oly sokáig tartja vissza tüdejében, míg csak a könnye ki nem csordul, vagy köhögési roham nem vesz erőt rajta.

Egy vízipipa elszívása körülbelül 2-4 óráig tart. A bódulat már rendszerint az első szívás után kialakul. A bódult emberek társalognak, néha énekelnek, néha hangszeren játszanak, esetleg egyik-másik felkerekedik, és a kör közepén táncolni kezd. A táncot a többiek ritmusos tapssal kísérik. Az ilyen társaságban szigorú fegyelem uralkodik. A társaság legidősebb, vagy legerősebb tagja gondoskodik arról, hogy a hasis elosztása egyenlő arányban, és rendben történjen. Ha egy ilyen társaságba idegen kerül, mindent megtesznek, hogy őt is rászoktassák a hasis élvezetére. Ingyen adnak neki egy könnyű hasis cigarettát, bátorítják, hogy próbálja meg a szívást. Azért veszik rá az újonnan érkezettet a hasisszívásra, mert ily módon biztosak lehetnek abban, hogy az illető nem árulja be őket.

Az alábbi történet jól jellemzi az elmondottakat, de példája annak is, hogy hogyan terjed a hasis élvezet.

A görög haditengerészet egyik kikötőjében, 1930-ban történt eset, hadbírósági tárgyalási anyagából idézünk részleteket. Egy tanú beszámolt arról, hogy haditengerészet fogházában, cellatársa, egy matróz arra kényszeríttette, hogy szívjon vele hasist. "Én eleget tettem a kérésnek, mert nem akartam, hogy a fogolytársam spiclinek gondoljon." Maga a matróz a bíróság előtt tagadta, hogy másokat is rá akart bírni a hasis szívására, azt azonban nem tagadta, hogy maga is hasis élvező. Erről így vallott, "Amikor öt nappal előtte a kikötőbe jöttem, megfigyeltem, hogy egyesek felmásznak a hegyre, s ott maradnak egy órát. Azután visszajönnek. Ez így ment napokon keresztül. Néhány nap múlva megismerkedtem eggyel közülük, aki bemutatott a többieknek. Egy nap én is felmentem utánuk a hegyre, és láttam, hogy egy és ugyanazon cigarettát szívják felváltva valamennyien. Amikor megláttak, elrejtették a cigarettát. Egy idő elteltével ismét elővették az óriási hasiscigarettát, és odaadták nekem is, próbáljam meg szívni. Kíváncsiságból megpróbáltam." A bíró kérdésére, hogy gyakran szívtak-e hasist, így felelt: "Valahányszor hasishoz jutottunk, szívtuk, de mást sosem."

A heveny hasishatásnak a jellemzői azonosak ugyan, de az egyes esetek között vannak bizonyos különbségek. Például a szájon át bevett hasis hatása több mint egy óra után jelentkezik, míg a szívás során igen gyorsan, majdnem az első lélegzet után kialakul. A másik különbség, hogy a hasis okozta bódulat élményvilága felületesebb, futóbb, ha a hasist eszik. A szívásnál is vannak finomabb különbségek, amelyeket olyan körülmények határoznak meg, mint pl. a készítmény minősége vagy a szívás módja. Ugyanúgy szerepet játszik az adag mennyisége, de még inkább a hasist élvező személyiségszerkezete. Theophile Gautier, a híres francia író hasismámorának élményszerű leírása így hangzik:

"Körös-körül óriási sziklák voltak, amelyekből hatalmas darabok zuhantak le, s amelyek színüket állandóan változtatták. Úgy tűnt, mintha egy kaleidoszkópot néznék. A másik pillanatban barátaimat láttam, megváltozott, félig ember, félig növény alakban… Máskor ezek a víziók sokkal bonyolultabbak, sokkal szokatlanabbak voltak. Milliárdnyi pillangó, suhogó, legyezőszerű szárnyakkal, egyenletes állandó zümmögéssel repült egy különös fényforrás körül."

Baudelaire, a költő így írt:

"Ujjhegyeimben könnyű hideg érzés jelentkezett, amely csakhamar annyira fokozódott, hogy úgy éreztem, mintha ujjaimat jéghideg vízzel telt edénybe merítettem volna... A hideg szinte kézzel fogható vált… egész valómat átjárta, olyannyira, hogy éreztem, szinte megfagynak a gondolataim is. Vagy talán sokkal inkább egy gondolkodó jégdarabnak hittem magamat, hiszen hatalmas jégdarabból faragott szobornak tűntem."

Egy gyógyszerészhallgató így számolt be, "Szomszédaimnak feltűnt, hogy remegek a hidegtől… Majd hirtelen azt éreztem, hogy a fejembe nagy mennyiségű vér áramlik, a szívem hangosabban vert, koponyámban, fülemben erős zúgást hallottam. Fejemet hőhullám öntötte el, amit szinte láttam… Hirtelen rettenetes meleget éreztem, innom kellett, hogy ezt a hőséget oltsam."

Lássunk néhány más önvallomást is. Egyikük így írja le, mit érzett:

"Körülöttem minden idegen lett, és az emberek megváltoztak. A karmester, a pincér, a táncoló párok úgy tűntek előttem, mint egy tükörkabinet alakjai. Bennem valamennyi izomrostom nevetett, a testem kinevetett engem. Ez az állapot szörnyű volt, fájdalmas…

A másik így írja le élményeit:

"Ágyban feküdtem, s nem tudom, hogy mennyire voltam ébren, mennyire aludtam, s ha aludtam, akkor mennyi ideig. Hirtelen elkezdtem nevetni. Először úgy nevettem, mint mindenki, aki álmában sír vagy nevet, hang nélkül. Ez a nevetés azonban mind erősebb, hangosabb lett. Végül oly hangosan kellett felnevetnem, hogy felébredtem teljesen. Állapotomat nagyon kellemetlennek találtam, és saját magamat nevetségesnek. Szörnyű gondolat ötlött az eszembe, talán a hasis gyógyíthatatlan lelki-betegséget okozott ? Ez a gondolat erősen nyugtalanított, de ennek ellenére csillapíthatatlanul tovább nevettem, egyszerűen lehetetlen volt a nevetést elnyomnom."

Kissé más az első hasisélvezet, körülményei titokzatosak, rejtelmesek. Ezek a körülmények és a jelen levő tapasztaltak viselkedése, nagymértékben befolyásolja az újonc viselkedését is. A drog hatása az esetek nagy részében különös benyomásokat idéz elő, és a hasisélvező furcsa élményeken megy keresztül. Ezekben a komplex élményekben elmosódnak az ÉN és a külvilág közötti határok is. Az ÉN azonosítja magát a tárgyakkal, egy fával, saját pipájával, a pipa füstjével. Úgy érzi, hogy nincs lelke, személyiségét elrabolták. A tárgyak életre kelnek vagy elvesztve szokott formájukat bizarr, színes alakot öltenek.

A hasisbódulatban levő ember úgy érzi, mintha semmihez nem volna köze, saját magát és a látványt nevetségesnek, komikusnak találja. Csöndes, belső nevetés jelentkezik. Ez azonban egyre erősebbé válik, és hirtelen megmagyarázhatatlan okból nevetési rohamba tör ki. Ez a roham nem mindig kelt eufóriás hangulatot, gyakran éppen ellenkezőleg, diszfóriás hangulatnak, rossz testi-lelki állapotnak a kísérője. Egyetlen bizonyos, a nevetés jellemző a hasisélvezetre.

Különösen érzékennyé válik a bódulatban levő ember a hangok és a zörejek iránt. Hallása élesebb és kifinomultabb lesz. Ezért leli örömét a zenehallgatásban és a táncban az a hasisélvező, akinek a bódulatban eufóriás érzése is támad.

Az első hasisélvezést többnyire szédülés, a fejben nyomásérzés, elesésre való hajlam, álmosság kíséri. Ez utóbbi nemegyszer mély álomba megy át. A nyálkahártyák szárazak, a torokban égő érzés, köhögési inger, majd köhögés jelentkezik, szomjúságérzés, hányinger, hányás, erős szívdobogás támad. A kábult ember szeretne szabadulni ebből az állapotból. Ezek a kellemetlen tünetek akkor jelentkeznek erősen, sokszor hatványozottan, ha egyidejűleg szeszes italt is fogyasztott hozzá az újonc. Akkor még az a veszély is fenyeget, hogy a súlyos mérgezési tünetek mellett vagy akár azok hiányiban is olyan túladagolásból származó állapot alakul ki, amelyik akár halállal is végződhet.

Ha az újonc első találkozása a hasissal nagyon kellemetlen körülmények között zajlott le, s számára nagy csalódást okozott, akkor szerencsésnek mondható, mert feltehetően egy életre hátat fordít a kábítószereknek.

Egy 35 éves tanító egyszer megpróbálta a hasist. Szerencséje volt, nagyon rossz élményei maradtak vissza. Ezeket így írta le:

"Az égő hasis szaga ellenérzést váltott ki belőlem, és hányinger gyötört. Kísérőm rábeszélésére mégsem hagytam abba a szívást, és csakhamar úgy éreztem, hogy szájam erősen kiszárad, és zúgás támadt a fülemben. Ekkor úgy tűnt, hogy a fejemben légüres tér keletkezett, a szomszédok hangját úgy érzékeltem, mint egy hangos kiabálást. Különböző színű, ragyogásokat láttam, nem tudtam felfogni a körülöttem zajló beszéd értelmét, és nem tudtam követni saját gondolataimat. Úgy éreztem, én két ÉN vagyok, akik közül az egyik áll, a másik fekszik… Egyidejűleg hirtelen nagy étvágyam lett, és szexuális vágyat éreztem, de mindezeket nagyon rövid ideig. A bódulat végén tagjaim elnehezültek, mintegy elhaltak, szempillámat is ólomsúly húzta le. Erősen elálmosodtam, és másnap reggelig egyfolytában aludtam. Amikor felébredtem, fejem nehéz volt, szájam száraz. Egyáltalán úgy éreztem magam, mintha mély részegség után ébredtem volna."

Egy 21 éves férfi egymás után négy, marihuánás cigarettát szívott el. Megzavarodott, elvesztette tájékozódását térben és időben, pánikba esett. Nem tudott parancsolni kezének, lábának, s nem tudott megszólalni sem. A drog hatása alatt színes mintákat, foltokat látott a fehér falon. Három hétig nem mert marihuánát szívni. Akkor azonban olyan állapotba került, mint amikor a négy cigarettát elszívta. Ezek a panaszok főleg akkor jelentkeztek, amikor eljött az esti elalvás ideje. A félelmi krízisek mind gyakrabban gyötörték, eluralkodtak rajta, s mivel félt bevallani, hogy marihuánát szívott, szkizofrénia gyanúval utalták be egy klinikára. Ott az után hamar kiderült, hogy szó sincs valóságos elmebajról, és néhány heti kezelés után tünetmentesen távozott.

Kevésbé szerencsések azok, akiknél az első találkozás kellemes körülmények között zajlik le. A testi kellemetlenségek nem hiányoznak ugyan itt sem, de enyhék, ugyanakkor a lelki élmények kifejezettebbek, teljességgel eltöltik az egyént. Itt nincs másról szó, mint egyszerű, tartalom nélküli eufóriás érzésről, amelyet vagy nevetésre való hajlam, nevetési roham kísér, vagy kellemes érzések, nyugalmas fél-alvó állapot, amelyben különös, kellemes álmok jelennek meg. Ez a bódulatot kísérő eufóriás állapot általában csak a megszokás kialakulása után jelentkezik, s vidámság, nevetési kényszer jellemzi. Egyesek örömet lelnek a táncban, mozgásban, akár sétálásban is. Mások viszont teljesen visszahúzódva töltik a hasisbódulat idejét.

Ami pedig a hasis hatását illeti a szexuális életre, itt sincs szó arról, hogy a valóságos szexuális képesség bármi módon is fokozódna. Az első néhány hasisélvezésnél még előfordulhat férfiaknál a nemi képesség valamelyes növekedése. Ebben is azonban inkább az játszik szerepet, hogy a drog hatására oldódik a feszültség, csökkennek a gátlások. Később azonban a hasis esetében is, akárcsak a kokainizmusban, a nemi vágy, a libidó emelkedik, de a közösülési képesség tüneményes gyorsasággal elvész. Másként kifejezve, a krónikus hasisélvezőnél az aktív szexuális tevékenységet a fantázia, az erotikus hallucinációk váltják fel, s ezzel együtt elvész a normális potencia.

Általában hasismámorban a víziók nemritkán szexuális színezetűek. Ez is közrejátszik abban, hogy a hasisról az a hit terjedt el, hogy élvezőinek különleges szexuális élményt ad. A rendszeres hasisszívónak csak a képzeletében fokozódik a szexuálisképessége, tevékenysége, de a valóságban szexuális élményei a fantázia világára korlátozódnak. Ezek a fantáziaélmények is, akárcsak a jellembeli változások, nemcsak a bódulat idején jelentkeznek, hanem nappal is álmodnak róla, pontosabban, nappal is álmodják azt, amit a valóságban szeretnének. Ezt úgy próbálják realizálni, hogy álmaikat, fantáziaképeiket durva kifejezésekkel, rendkívül színesen, részletesen elmesélik egymásnak.

Kivonat néhány elvonókúrán levő beteg kórlapjából: "Ez az egész egyszerűen komikus. Bármit lát is az ember, az egészen sajátságosan jelenik meg előtte, és nevetésre készteti. Így ha én a világot, ezt a világot nézem, ott minden mulatságosnak tűnik előttem, s elkezdek nevetni, nevetek és nevetek és nevetek."

"Hasiskábulatban jó, ha az ember a szavait meggondolja, kimérten mondja ki. Sokáig gondolkozol, míg valamit kimondsz, nehogy elveszítsd a gondolataidat. Ha én hasiskábulatban vagyok, komoly vagyok. Lelkem tele van szépségekkel. Szívesen megyek a környékre sétálni, és álomvilágban ringatózom. Majd vidám hangulatom támad, megtelek örömmel, vidámsággal, sokat nevetek. Minden tárgy szépnek tűnik előttem. Jólesik énekelni, szórakozóhelyre vagy színházba menni."

"A hasis komollyá tesz, a bódulatban nyugalmat akarok, ne beszéljenek hozzám, még csak körülöttem sem… de gondolatokat, sok gondolatot nem hoz nekem."

Így emlékeznek vissza a betegek.

Egyes hasisélvezők a kábulatban apatikusak, egykedvűek, aluszékonyak, esetleg depressziósak lesznek. Mások emlékeikkel foglalkoznak, elemzik önmagukat és viszonyukat a családjukhoz, életüket elhibázottnak látják, mélységesen sajnálják magukat. Megpróbálnak terveket készíteni, hogy hogyan is tudnának kijutni ebből a szomorú helyzetből. Nyugalomra vágynak, kerülnek minden mozgást, sokszor még nézni sem hajlandók, nem akarnak zenét hallgatni, csak szomorú gondolataikkal foglalkoznak.

Feltűnő jelenség a gyors, váratlan változás a kábulatban levő ember kedélyében, a dolgok felfogásában vagy akár a magatartásában. Például egy hasismámorban levő ember, akár az egész idő alatt, látszólag boldog, vidám hangulatban van. Elengedi magát, énekel, táncol. Ebben az állapotban barátságosan, vidáman odaszól valakinek, de az nem reagál rá... Vagy cigarettával kínálja, amit az elhárít… Ez a tény, hogy a másik az ő tréfájával szemben közömbös maradt vagy a kínálását nem fogadta el, egyetlen pillanat alatt megváltoztatja vidám hangulatát, elkomorul, egyre inkább neheztel a másikra, és a reakció, ami erre jelentkezik, a legváratlanabb lehet.

A kábulatban majdnem szabályszerűen támadhatnak téveszmék. "Ha egy ember elmegy melletted, azt már gyanúval, félelemmel veszed tudomásul. Ha két ember beszélget melletted a kocsmában, azt hiszed, rólad van szó." Ez a gyanúval vegyes félelem gyakran pánikszerű félelembe, dühbe vagy akár senkire és semmire sem tekintő agresszivitásba csaphat át.

Kivonat egy kórlapból:

"Ha valaki kis távolságban ment el mellettem, felugrottam, mert azt hittem, hogy bántani akar. Ha állva maradt valaki mellettem, azt kérdeztem magamban, hogy miért nem megy tovább ez a gazember ? Pontosan az én közelemben kell megállnia és ijesztgetnie engem ? Az után rájöttem, hogy ez az én bódulatomtól van, és tovább nem zavart, nem akartam tőle semmit. Hasisbódulatban félős vagyok, nem akarok harcolni, mert azt hiszem, hogy nem vagyok erre képes, gyáva leszek, elvesztem bátorságomat."

Egy másik beteg elmondta, hogy amikor egy napon hasismámorban hazafelé tartott, lépteket hallott a háta mögött. Azonnal azt gondolta, hogy követik, és elkezdett rohanni, ahogyan csak bírt. Egyetlen gondolat uralkodott el benne, s ez a menekülés, a futás kényszere volt.

Egy harmadik ezeket mondta:

"A bódulatban én azonnal és mindig verekedni akarok. Olyankor mindent és mindenkit félreértek. Ha valaki elmegy a közelemben, és rám pillant, vagy éppen nevet, még akkor is, ha tisztán látom, hogy nem hozzám szól, nem engem nevet ki, olyan dühroham jön rám, hogy nem tudok magamon uralkodni. Elkezdem szidni, becsmérelni, és jószerével meg tudnám ölni. A hasis vaddá tesz."

Mások elmondják, hogy hasisbódulatban védtelennek érzik magukat, és félnek a nevetségességtől: "Szégyellem magam, ha rólam beszélnek, mert azt hiszem, mindenki tudja, hogy hasisélvező vagyok. Hasisbódulatban, ha lemegyek az utcára, azt hiszem, az egész utca, minden ember engem néz, jóllehet ez nem így van. Nem dühös leszek, hanem szégyellem magam. Ha társaságban valaki leül mellém, nevet, hangosan beszél, azt hiszem rólam beszél, engem nevet ki."

"A hasis megbénítja az agyamat. Órák hosszat nem vagyok képes gondolkodni. Nem értem, amit nekem mondanak. Ha valamit kérdeznek tőlem, bizonyos idő után én kérdezem őket, hogy vajon szóltak-e hozzám. Abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy agyam megbénult, hirtelen magamba roskadok. Elfelejtem, hogy az agyam dolgozott. Valamit akarok mondani, de elfelejtem, hogy mit, hirtelen témát változtatok, azután váratlanul elhallgatok. Akihez szólok, egyszerűen képtelen megérteni a beszédemet."

Hasismámorban a tárgyak tudomásulvétele erősen megváltozik, erősen zavart lesz. Így pl. kísérletek során derült ki, hogy a tárgyak nagysága is állandóan változik. Egy rendszeres hasisélvező elmondta, hogy előtte nemegyszer az utcán a vízcseppek oly nagynak tűntek hogy átugrotta őket, mert azt hitte, nagy tócsák. Vagy előfordult, hogy hosszabb ideig tartott a csap alá egy edényt, de elfelejtette kinyitni a csapot, s közben várta hogy az edény megteljen vízzel.

Idézzünk még a kórlapokból:

"Ha hasist veszek be, úgy tűnik, nem a földön járok, hanem úszom a levegőben. Oly könnyűnek és rugalmasnak érzem magam, mintha gumiból volnék. Vagy elindulok valahova, s elhatározom, hogy egy bizonyos pontig megyek. De egyszer csak rájövök, hogy messze elhagytam azt a helyet, ahova készültem. Egyszer pedig azt vettem észre, hogy bódulatomban a saját árnyékomat figyelem, ugyanakkor az volt az érzésem, hogy ide-oda hajladozok, süllyedek. Ez igen különös érzés volt."

Annak az időszaknak a végén, amikor hozzászokás kezd kialakulni, már szubjektíve és objektíve is tapasztalhatók gondolkodási zavarok. Ekkor még a hasisélvező tisztában van azzal, hogy a kábulat időtartama alatt gondolkodási nehézségei vannak, de egyszerűen tudomásul veszi, hogy ebben az (általa) "elbutulásnak" nevezett szakaszban, a bódulat idején egyszerű feladatokat sem tud megoldani, gondolatai elkalandoznak, elveszti a beszéd fonalát, vagy egyszerűen nem tudja befejezni a mondatot.

A krónikus hasismérgezésben, amikor már kialakul a hasistól való lelki függőség, a képet jellembeli változások uralják. Ezek nemcsak bódulatban észlelhetők, hanem az absztinencia egyre rövidülő időszakaiban is. A kép kezdetben igen változatos, gyerekesek lesznek, érzékenyek, ingerlékenyek, kötözködők, félelemmel telnek el, és sokan lesznek közülük emberkerülők.

Hosszabb ideig, nagyobb hasisadaggal történő visszaélés után nemritkán olyan jellegzetes állapotok alakulnak ki, amelyek megfelelnek a heveny szellemi zavar képének, a beteg hirtelen elveszti a beszéd fonalát, nem tudja, miről kezdett beszélni, a percekkel előbb történtekre nem emlékszik, s nemritkán térben és időben is tájékozatlanná válik. Ez az állapot különbőzik a bódulattól, és független a szervezetben levő hasis mennyiségétől. Egyaránt jelentkezhet nagy mennyiségű hasis élvezése után, de kisebb mennyiségek fogyasztása esetén is, vagy akár az absztinenciás időszakokban. A roham egészen hirtelen kezdődik, pl. egy beszélgetés során vagy séta közben. A roham a beteget meglepetésszerűen, villámcsapásként éri.

Az éveken át tartó rendszeres hasisfogyasztás a szellemi tevékenységet nagymértékben rontja. Ez hasonlít az alkoholos demenciához (elbutuláshoz). Itt is arról van szó, hogy az agyi funkciók visszavonhatatlanul károsodnak, jellemző az érdeklődési terület fokozott beszűkülése, elbutulás, lustaság, egykedvűség, az ítélőképesség teljes elvesztése. A hasis esetében mégsem annyira a demencía uralja a képet, mint inkább a krónikus hasismérgezés már korábban leírt tünetei, elsősorban a jellembeli változások.

Végül vessünk itt is egy pillantást a kérdés üzleti oldalára. A marihuánás cigarettát szívók, a hasist bármilyen formában élvezők ennél a kábítószernél is a több ezerszeres árát fizetik annak, amibe eredetileg került. Ezt a csempészárut is szinte minden lehetséges módon szállítják, tevén, teher és személyautón, hajón, repülőgépen, természetesen a legnagyobb titokban. Kifogyhatatlanok az ötletek, amelyek segítségével a csempészek célba akarják juttatni az árujukat. Például a hajók után kötik úgy, hogy a hajó a víz színe alatt vontatja be a megfelelően elkészített csomagot a kikötőbe, majd onnan búvárok hozzák felszínre. Máskor a nyílt tengeren, még az érintett ország felségvizein kívül gyorsnaszádokra rakodnak át, amelyek gyorsasága reményt nyújt arra, hogy kikerülik a parti őrség figyelmét. Ma már az sem tartozik a ritkaságok közé, hogy mivel nem sérülékeny, repülőgépről ejtőernyővel dobják le a küldeményt.

Talán kissé nagyobb hangsúlyt kaptak a hasissal foglalkozó fejezetben a kórtörténeti kivonatok, a betegekkel kapcsolatos leírások. Ez nem volt véletlen. Azért tettük ezt, mert az Egyesült Államokban egyes pszichiáterek úgy vélik, hogyha a marihuánás cigarettát legálissá tennék, akkor ez mintegy kifogná a szelet a vitorlából, csökkentené az egyéb, általuk veszélyesebbnek tartott kábítószerek, elsősorban a heroin és az LSD használatát.

Nos ez nem így van. Egyrészt láthattuk, hogy a hasis sem veszélytelenebb a többi kábítószereknél, legfeljebb lassabban jut el élvezője a végállomáshoz, mint pl. a heroin vagy az LSD rabja. Másrészt (és szerencsére) ezt vallja a pszichiáterek túlnyomó többsége is, az "ártatlan" marihuánás cigaretta a legveszélyesebb "beszálló" drog, mert megnyithatja az utat a "kemény" drogok felé.