Bábel

 

"Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. És lőn mikor keletről elindultak vala Sineár földjén egy síkságot találának, és ott letelepedének... És mondák, Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje..." Így indul a Teremtés könyvében Bábel tornyának története, melyet Noé leszármazottai építettek… A róla szóló történet számos művészt megihletett. A legérdekesebbnek talán id. Pieter Brueghel flamand festő 16. századi festménye, a Bábel tornyának építése című tekinthető.

"Az Úr pedig alászálla, hogy lássa a várost és a tornyot...", és felmérve, hogy míg az emberek egy nyelven beszélnek, nem adják fel, amit elgondoltak, a nyelvek összezavarásával sújtott le rájuk, hogy ne érthessék meg egymást, és "elszéleszté őket az egész földnek színére"…

Ez a különös történet két teljesen különálló mítoszt ötvöz. Az egyik arról számol be, hogyan épített az ember égig érő tornyot, hogy az istenek lakóhelyét ostromolja, és miként bűnhődött elbizakodottságáért. A másik legenda a nyelvek sokféleségére ad magyarázatot. Hogy e két hagyomány összekapcsolódhatott, annak a Bábel név lehet az oka, amely a babiloni Báb-ili, azaz Isten kapuja kifejezésből ered. Ám héberül halai összezavarodást jelent. És hogy miért éppen a babiloni zikkurát lett a kiválasztott a Mezopotámiában (Sineár földjén) találhatók közül, arra a magyarázatot a Teremtés könyvében találjuk meg. A zsidók a Kr. e. 597-ben kezdődő babiloni fogságban írták le a történetet.

Babilon felvirágzása

Bagdadtól délre, a mai Hilla szomszédságában, az Eufrátesz folyó középső szakaszán elterülő Babilon városa már azelőtt nagy múltra tekintett vissza, még mielőtt a zsidók Sionra emlékezve vizeinél letelepedtek. A legelső utalás a városra a Kr. e. 3. évezredből származik. Később Babilont a nyugatról érkező sémi törzsek tették naggyá, s fővárosukká nyilvánították.

Ezen új sémi dinasztia hatodik királya, Hammurápi (Kr. e. 1792-1750) építtette az első zikkurátot. Hammurápi egész Mezopotámiát ellenőrzése alá vonta, s uralkodása alatt Babilon óriási kulturális fejlődésnek indult. Felvirágzott az irodalom, a matematika, a csillagászat és az asztrológia, akárcsak a jogtudomány. Szúzóban találtak egy fekete dioritsztélét, amelyet Kr. e. 1600-ban hoztak magukkal Babilonból a hódító elámiak. Ez az oszlop ma Párizsban, a Louvre-ban található. Hammurápi uralkodása kezdetén ezen az oszlopon tette közzé törvényeit. Ez ihlette a zsidók megtorlásra vonatkozó híres elvét, szemet szemért, fogat fogért.

A Robert Koldewey építész vezette német expedíció 1899 és 1917 között végzett ásatásokat Babilonban. Hogy eligazodhassanak a maradványokat elfedő földhalmok között, számos ókori beszámolót használtak fel útmutatóul.

Mindenekelőtt a Kr. e. 460 körül Babilonban járt Hérodotosz görög történetíró, valamint Ktésziasz, II. Artaxerxész perzsa király orvosának feljegyzéseit.

"Az ismert világ minden más városánál fényesebb" mondotta Hérodotosz. A Biblia lejegyzői számára fényűzése és dekadenciája miatt neve egyet jelentett a bűnnel. Ám a Hérodotosz által leírt Babilon, melynek romjait ma is láthatjuk, nem Hammurápi városa volt. A király Kr. e. 1750-ben bekövetkezett halála után ugyanis Babilon hanyatlásnak indult, és még ezer éven át sorvadozott hol egyik, hol másik hatalom, nevezetesen a hettiták és az asszírok elnyomása alatt. Később, Kr. e. 604-ben új babiloni birodalom jött létre. E birodalom második királya, Nabú-kudurri-uszur (Nabukodonozor) tette Babilont az ókori világ legpompázatosabb városává.

Az Ég és Föld találkozásának háza

Az ókori méreteket tekintve Nabukodonozor városa hihetetlenül nagy volt, 2,6 km2-nyi alapterületét az Eufrátesz szelte ketté. Legfőbb csodájának Hérodotosz a városfalakat tartotta, melyek olyan szélesek voltak, hogy két négylovas szekér fért el egymás mellett. A Koldewey által feltárt falakra illett ez a leírás. Az ásatások során felszínre került egy fehér mészkő, valamint vörös breccsa-lapokkal burkolt, 19 m széles sugárút is, melyet Körmeneti útnak neveztek. Az út mindkét oldalán húzódó, kék kerámiával borított falat 60 relief díszíti, mindegyik az oroszlánt, Istár istennő jelképét ábrázolja.

A Körmeneti út az Istár kapun keresztül a babiloni főisten, Marduk templomához vezetett.

A Nabukodonozor által újjáépített templom egyik hatalmas csarnokának falát teljes egészében arany borította. A templom mellett emelkedett a nyolc-kilenc emeletesre épített, hozzávetőlegesen 100 m magas, monumentális zikkurát. A második szintre három lépcsősor vezetett, a további szintekre pedig feljárókon lehetett feljutni, Hérodotosz beszámolója szerint a tetején egy szentély állt, amelyben csupán egy széles kanapé s mellette egy aranyasztalka volt. "A káldeusok szerint - bár én nem hiszek nekik - maga az isten szokott ellátogatni a szentélybe, hogy a kanapén megpihenjen..."

Hérodotosz talán arra utalt, hogy ezen a helyen zajlott a város istene és istennője által kötött szent házasság éves nászi rituáléja, melyet feltehetőleg a király és egy papnő jelenített meg az újévi ünnepségek idején. A szertartásra azonban valószínűleg valamelyik templomban került sor.

Ma már csupán rommező a leghatalmasabb zikkurát, amelyet a babiloniak az Étemenanki, az Ég és Föld találkozásának háza névvel illettek, a Nabukodonozor fogságába kényszerült zsidók pedig Bábel tornyának neveztek el.

Babilon pusztulása

Nabukodonozor halálát követően Babilon hatalma gyorsan hanyatlott. Utolsó királya, Nabú-naid (Kr. e. 556-539) a sivatagban élt, miközben régensként fia, Bélsaccar uralkodott. Egyszer, a Babilon egyik pompás palotájában rendezett lakomán Bélsaccar vette magának a bátorságot, hogy a jeruzsálemi templomból elrabolt arany és ezüstedényeket használja. Ekkor megjelent egy kéz, s a falra titokzatos szavakat írt, melyeket egyetlen jövendőmondó sem tudott megfejteni. Elküldtek hát Dániel prófétáért. Az ő olvasatában így szólt az írás: mené, mené, tekei, úfarszin, azaz "megszámláltatott, megszámláltatott, megmérettetett és könnyűnek találtatott" - figyelmeztetés volt, mely szerint Bélsaccar hamarosan elveszíti királyságát. A falon megjelenő szavak valóban a babiloniakhoz szóltak. Kr. e. 539-ben Nagy Kürosz elfoglalta a várost, és Babilon az óperzsa birodalom részévé vált.

Kürosz és közvelen utódai továbbra is gondoskodtak Babilon vallási épületeiről, a későbbi királyok azonban ezt nem tartották feladatuknak. Kr. e. 482-ben Xerxész megtorlásul lerombolta a város egyes részeit, ám Babilont még ennél is súlyosabban érintették az elhanyagolás évtizedei. Az épületek fokozatosan málladoztak, majd beomlottak. Nagy Sándor Kr. e. 323-ban birodalma fővárosává kívánta tenni, de ekkor már az ő vasakaratával sem lehetett az óriási zikkurátot újjáépíteni. Az idelátogató Septimus Severus római császárt (193-211) már csak az egykori mesés város lepusztult romjai fogadták...