Jesse James

 

Az Egyesült Államok történetének leghírhedtebb bandavezére, Jesse James, holmi amerikai Robin Hood nimbuszára tett szert, pedig bomlasztotta a közrendet, és legalább 16 ártatlan ember halála száradt a lelkén.

MINDEN IDŐK LEGMERÉSZEBB VONATRABLÁSA !" - 1874. február elsején ezzel a szalagcímmel jelentek meg a missouri újságok.

A cikk a továbbiakban beszámol arról, hogy állig felfegyverzett, szemrevaló lovakon lovagló, szokatlanul magas banditák az előző napon hatalmukba kerítették a Missouri állambeli Gads Hill kis vasúti bakterházát. Az arcátlan banditák a szemafort tilosra állítva megállították a Little Rock felé délnek robogó expresszvonatot, és annak széfjéből 22.000 dollárnyi készpénzt és aranyat zsákmányoltak.

Bár nem azonosították a bandát, mindenki ráismert Jesse Woodson James és bátyja, Frank elegáns stílusára. Valójában Jesse írta magát a cikket is, a vonat gépészének adta át a kézzel írott sajtóközleményt, mielőtt a zsákmánnyal belovagolt az erdőbe.

Jesse hitt a nyilvánosság erejében, mivel tudta, hogy sikereit nem kis mértékben a missouri egyszerű emberek hallgatólagos támogatásának köszönheti. A küszködő, szegény farmerek jórészt bálványozták őt és csapatát mint a hatalommal való merész szembeszállás szimbólumát.

Tanulóévek

Jesse James a polgárháború tizenéves gerillájaként William Quantrill “seregé"-ben tanulta vad és fortélyos módszereit. Ez a kalandor csapat névleg a déliek oldalán harcolt az északi oldalon álló Missouriban, fosztogatta az Unió postáját, és lesből támadt az őrjáratokra. A Missouri folyón hajóról végrehajtott gyors és brutális támadásaikkal szemben az északi reguláris csapatok tehetetlennek bizonyultak. Minthogy Quantrill emberei semmilyen zsoldfizetési listán nem szerepeltek - sőt, a Konföderáció hadserege megtagadott minden hivatalos kapcsolatot velük -, a gerillák úgy gondoskodtak magukról, ahogy tudtak, beleértve a rablás és zsarolás módszereit is.

1864-ben a 17 éves Jesse Frank bátyját és unokafivérét, Cole Youngert követve belépett Quantril egyik csupa gyilkosból álló osztagába, amelynek parancsnoka Véres Bill Anderson volt. Andersontól volt mit tanulniuk a rajtaütések eltervezése, a hírszerző akciók kivitelezése, a támadók felfejlődése, a lovak és kézi lőfegyverek halálos hatékonyságú alkalmazása terén.

Anderson hamarosan “a kommandó legeszesebb, legjobb harcosá"-nak tekintette Jesse James-t, amit a szövetségi hadsereggel 1864. szeptember 27-én a Missouri-beli Centraliánál vívott véres összecsapásban valóban kiérdemelt a fiú. A gerillák megállítottak egy áthaladó vonatot, elloptak 3.000 északi dollárt, és lemészároltak mintegy 225 fegyveres unionista harcost. James foga között a lova gyeplőjével, mindkét kezében egy-egy hatlövetűvel vágtatott a csatába, és állítólag három ellenséges katonát terített le.

A háború után a Konföderáció mellett harcoló, a Jesse-hez és Frank Jameshez hasonló gerillák nem kaptak amnesztiát, mint a reguláris katonák, hanem törvényen kívül helyezték és felszólították őket, hogy adják magukat a törvény kezére.

Frank így is tett, és feltételesen azonnal szabadlábra is helyezték, Jesse viszont a szövetségi katonákkal Lexingtonnál vívott tűzharcban súlyosan megsebesült, és engedélyt kapott, hogy hazavigyék anyja farmjára a Missouri-beli Kearneybe, hogy otthon érje a halál. Jesse azonban hamarosan gyógyulni kezdett, és Frankkel, Cole-lal és a Younger-klán másik három tagjával együtt úgy határozott, hogy ott folytatják, ahol abbahagyták, csak ezentúl másféle ellenséget: bankokat, vonatokat és gazdag birtokosokat fosztogatnak kényük-kedvük szerint.

A véres szakma mestere

A James fivérek 1866 februárjában a Missouri-beli Liberiyben levő Clay Country Savings Bank kirablásával kezdték meg rabló-pályafutásukat. A banda nyolc tagja védekező pozíciót foglalt el a főutcán, Frank és Jesse pedig lövésre kész revolverrel besétáltak a bankba, felszólították a pénztárost, hogy nyissa ki a páncéltermet, és töltse meg búzászsákjaikat készpénzzel és államkötvényekkel. 60 ezer dollárra becsült zsákmányával a banda lóra kapott és kivágtatott a városból.

Egyiküket sem ismerték fel, a nyomukba eredő fegyveres polgárokat pedig visszafordulásra késztette a kitörő hóvihar. A préda elosztása után ki-ki hazaiszkolt a maga tanyájára, és mindent elkövetett, hogy ne hívja fel a figyelmet magára. Több mint három évig működött így a banda, óvatos és ritka akciókkal anélkül, hogy komolyabb összetűzésbe keveredett volna.

Időközben megölték egy városka polgármesterét, néhány banktisztviselőt, valamint húsz-egynéhány szemtanút, és elég pénzt gyűjtöttek ahhoz, hogy gondtalanul élhessenek. Bár titkon sokan gyanakodtak a James és Younger fivérekre, a közvélemény annyira rokonszenvezett a bandával, hogy senki nem mert tanúskodni a tagjai ellen.

1869 decemberében a Missouri-beli Gallatin bankjának kirablásakor azonban megfordult a James testvérek szerencséjének kereke. Jesse szokott egykedvűségével lelőtte a bank pénztárosát, mert egy gyűlölt szövetségi tisztre emlékeztette. A lövés zaja valóságos tömeget csalt oda, hogy megnézzék, mi történik.

A fivérek alig úszták meg a polgárok által rájuk zúdított golyózáport, a tűzharcban Jesse lova megbokrosodott, kivetette lovasát a nyeregből, és tíz méteren át vonszolta maga után. Jesse végül kiszabadította magát, sikerült Frank mögé felkapaszkodnia egy másik lóra, és elmenekült. A lova azonban ott maradt és teljes bizonyossággal elárulta gazdája kilétét. Jesse és Frank úgy döntött, hogy ideje meglapulniuk. Csaknem két éven át így is tettek.

1871. júniusában a szomszéd államban, az Iowa-beli Corydonban kezdték újra rablókirándulásaikat. A corydoni csíny életük egyik legkönnyebb bankrablásának bizonyult, a banditák roppant jól mulattak. A városból kifelé lovagolva megálltak a templomnál, és Jesse félbeszakította a prédikációt: - Hé, emberek, valaki kirabolta a bankot. Jobban tennétek, ha odarohannátok ! - mondta a megdöbbent híveknek.

A következő három évben a James-banda egyre csak merészebb lett, ahogy egyik siker jött a másik után. 1872. szeptember 26-án belovagoltak Kansas City hatalmas piacterére, és a sűrű tömeg szeme láttára ellopták a híresztelések szerint körülbelül tízezer dollárnyi bevételt. Utána, hogy biztosítsák hőstettük kellő közönségsikerét fegyvereikkel a fejük fölé durrogtatva még hetykén keresztüllovagoltak a megzavarodott tömegen, mint valami vadnyugati cirkuszban.

Emelik a tétet

A vásártéri rablás után nem sokkal a testvérek elhatározták, hogy vonatrablásban is próbára teszik szerencséjüket. Első célpontul a Chicago és a Csendes-óceán között közlekedő expresszt szemelték ki, amely a terv szerint 1873. július 21-én 100 ezer dollár készpénzzel indult el kelet felé. Az iowai Council Bluffs közelében levő kanyar egy darabján fölszedték a síneket. A robogó vonat gépészének semmi esélye nem volt, hogy időben le tudja fékezni a vonatot: a mozdony kirepült a kanyarban, és lefutott a sínről, a mögötte levő kocsik egymásba rohantak. Egy vasutas meghalt, tucatnyi utas megsebesült.

A James fivérek felléptek a poggyászkocsira, és kinyittatták a széfet, de az aranyszállítmányt nem az eredeti terv szerint, hanem már előbb elküldték, és csak pár ezer dollárnyi bankjegyet találtak a páncélszekrényben. Az 1874 januárjában végrehajtott Gads Hill-i rablás 22 ezer dollárjához három másik vonatrablásban összesen még 135 ezer dollárt zsebeltek be.

Miután bűnlajstromuk egyre hosszabb lett, de a helyi rendőrök nem sokat vagy semmit sem tettek kézre kerítésükre, a bankárok és vasúttársaságok maguk vették kézbe az ügyet, és megbízták a Pinkerton Detektívügynökséget. Minthogy azonban Allan Pinkerton az Unió embere volt és ő szervezte meg a szövetségi hadsereg titkosszolgálatát, embereit ellenségesen fogadta Missouri társadalmának az a tekintélyes hányada, amely még mindig a Konföderáció bukott ügyével szimpatizált.

A detektíveket az is hátráltatta, hogy nem volt fényképük egyik gyanúsítottról sem, amivel helybeli segítség nélkül is követhették volna a nyomukat. A James-bandának viszont nem okozott gondot a Pinkerton nyomozókkal való leszámolás, lelkiismeret-furdalást sem, ha agyonlőtték őket, amikor alkalom kínálkozott erre.

1874 elején egyetlen hét alatt három Pinkerton-ügynököt gyilkoltak meg. Az ügynökség fokozta erőfeszítéseit és új tervet kovácsolt: körülvették a James fivérek újra férjhez ment anyja, Mrs. Zerelda Samuel farmját, hogy amikor a fiai látogatóba hazatérnek, csapdába ejthessék őket. Amikor híre ment, hogy a fivérek már a tanyán vannak, az egyik ügynök bedobott egy bombát a házba. A robbanás leszakította Mrs. Samuel jobb karját és megölte Jesse nyolcéves féltestvérét, Archie-t miközben a banditák Tennessee-ben voltak biztonságban elsáncolva. A kegyetlen merénylet csak fokozta a Jesse James mint a társadalom mártírja iránti rokonszenvet.

Kényszerű bujkálás

A banda szerencséjének a minnesotai Northfield bankjának kifosztásakor, 1870. szeptember 7-én vége szakadt.

Két tagját a helyszínen megölték, egyet pedig a nyomukba eredő polgárok lőttek le. Mind a három Younger fivér megsebesült, néhány nap múlva el is fogták őket. Csak Frank és Jesse menekült meg, de minthogy komolyabb hajsza folyt utánuk, mint bármikor, úgy döntöttek, hogy egyetlen esélyük abban rejlik, hogy új név alatt megint elrejtőzzenek.

Ha a James fivérek inkognitóban és nyugton maradnak, Jesse tán öregkorában, ágyban halt volna meg. Eltűnésük után három évvel azonban új bandát alapítottak, és még nagyobb izgalmat keltettek. Missouri állam új kormányzója, Thomas H. Crittenden 5.000 dolláros vérdíjat tűzött ki Jesse és Frank James letartóztatására, és további jelentős összegeket rablásért vagy gyilkosságért való elítéltetésükre.

A James-banda két újoncát, Robert és Charles Fordot nem kötötte a régi banda tagjainak hűsége, és túl jónak tartották ezt az ajánlatot ahhoz, hogy vissza lehessen utasítani. Bob Ford titokban felkereste Thomas H. Crittendent, és megígértette vele, hogy kegyelmet kap, amennyiben feladja Jesse Jamest. A két Ford ezután baráti látogatást tett Jesse családjánál a Missouri-beli St. Joseph városában, ahol Howard álnéven éltek. James megörült cimboráinak, és meghívta őket egy pár napra.

A Fordok napokig vártak a kedvező alkalomra, hogy Jesse-t egyszer fegyvertelenül találják, amely - bármily valószínűtlen, de eljött, amikor egyik reggel a bandita levette a revolverövét, és Bob Fordnak háttal fellépett egy székre, hogy egy képről letörölje a port. Ford lassan, észrevétlenül előhúzta a fegyverét, Jesse fejére célzott és meghúzta a ravaszt. A golyó azonnal végzett vele.

Öt hónappal később a harminckilenc éves Frank önként feladta magát, és színpadias gesztussal a kormányzó elé helyezte a pisztolyát. Crittenden tisztességes bíráskodást ígért neki, és - talán a Jesse alattomos elveszejtése miatti közfelháborodás miatt - Franket minden vád alól felmentették. Életének hátralevő részét nyugalomban élte le.

Jesse James legendája tovább él. Az amerikaiak nemzedékei hetyke hősként emlékeznek rá, aki a gazdagoktól lopott, a szegényeknek adott, de eltaposta őt az igazságtalan államhatalom. Ezt a képet tízcentes elbeszélések, balladák és vásári színművek őrizték.

Azok a tények, amelyek nem illettek a népszerűséget erősítő mítoszba, például, hogy James valójában nem tett különbséget gazdag és szegény között, hogy legalább egy tucat ártatlan embert ölt meg, hogy rettegést és bizonytalanságot keltett a Nyugat jókora részén - nos, ezek egyszerűen kimaradtak a balladákból.